szajkó J. tarka tollazatú, a varjúval rokon, utánzásra képes énekesmadár; Garrulus glandarius.
• A madárnév 1395 k. bukkan fel az írásbeliségben: „gratulus: зaÿa” (BesztSzj.). 1525 k.: „Graculus et garrulus: zaÿko”(MNy. 11). 1784-ben szojkó (uo.
64), további szótörténeti adata a zajko, szalyko, zajgo (TESz.); nyelvjárási alakváltozata ÚMTsz.: szajku.
Szláv eredetű név; vö. mac., szbhv., szlk., cs. sojka, fehérorosz, blg., or., ukr.сойка, le. sójka, szln. šoja (W.). Az átvett szláv szó valószínűleg egy
’csillog’ jelentésű tő származéka. Az elnevezés alapja a madár fehér foltos, pettyes, feltűnő tollazata. A magyar szóvégi -kó kicsinyítő képző hatására
alakult át, a szojkó > szajkó változás mögött magánhangzó-elhasonulás áll. Származéka: szajkóz.
Népnyelvi neve a cserszajkó (R. 1841: Vajda), arra utal, hogy élőhelye a tölgyes erdő; vö. ném. Eichelhäher, lat. szaknyelvi Garrulus glandarius ’ua.’
(Brehm), azaz ’makkszajkó’. A latin glandarius fajnév a ’makk’ jelentésű lat. glans, glandis szóból képzett. A ném. Eichelhäher ’ua.’ név is tulajdonképpen
’makkgyűjtő, makkevő’ jelentésű.
A zajgó, zajkó népetimológia eredménye, mint Miskolczi írja 1702-ben, „az ö zajgásáról, avagy zajgó vóltáról neveztetik ekképpen.” A latin szaknyelvi Garrulus genusnév is hangjára utal, a lat. garrire ’cseveg, fecseg’ szóból származik. Erdélyi gájica neve a ro. gaiţă’ua.’ név (RKsz.) átvétele. A szajkó lat. Gaius nevének folytatója a fr. geai, holl. gaai, ol. ghiandaia, port. gaio (W.).
Gyakori szereplője példabeszédeknek, szólásmondásoknak, néhányat Miskolczi Gáspár állított össze 1702-ben: Szajkónak szajkó a barátja. Semmi közi nincsen
a szajkónak a hegedűszóhoz. A hattyúk akkor énekelnek, mikor a szajkók hallgatva vesztegelnek. Mi gondjok vagyon a szajkóknak az ország dolgaira?
♦ A szajkó, más néven európai szajkó a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj. Európában, Ázsiában és Afrika északnyugati partvidékén fészkel. Magyarországon rendszeres fészkelő. Állandó, kimondottan erdei madár, bár a költési időszak után csapatokba verődve nagyobb távolságokra is elkóborolhat. Rövid, erős csőre van. A Magyarországon élő varjúfélék között a legkisebb. A szép fedőtollak gyakran díszítik a vadászok kalapját is. Izgalmi állapotban gyakran felmereszti fekete-fehér vonalkázású fejtollait. Hangja messze hangzó, éneke nagyon változatos, érdes, nyávogó, fütyülő hangok keveréke. Kitűnő hangutánzó, élethűen utánozza más madarak hangját, de akár a kutyaugatást is híven „szajkózza”. Éles, riasztó hangjára az erdő minden vadja figyel.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -
Hang: jobbra a kedves hangocska a szajkótól való, balra ökörszem hallható (Perkupa).
