VÉRTES(HOLYVA) - állat (családnév, fiú keresztnév)



hangyakedvelő-vértesholyva
(Fotó: hangyakedvelő-vértesholyva)




A Vértes magyar utónév.
Névnapok: nincs.
Gyakorisága: nem gyakori.

Faj: hangyakedvelő vértesholyva
Rend: Bogarak - Coleoptera
Család: holyvafélék - Staphylinidae
Alcsalád: Osoriinae
Nem: Thoracophorus
Védettség: nem védett
Él Magyarországon.



TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Legfeljebb félcentis, egyszínű barna bogarak – vagy mégsem? A holyvák rendkívül fajgazdag családjában igazi szépségek is akadnak.
A holyvák a legnagyobb rovarrend (a bogarak) legnagyobb családja: közel 70 ezer leírt fajt számlál. A valóságos fajszámuk viszont ennek legalábbis többszöröse lehet, hiszen rengeteg fajukat nem írták még le. Általában igen rövid, a potrohot be nem borító kemény szárnyfedőjük van, ami az elülső pár szárny módosulata, és a hátsó pár (repülésre használt) szárnyat hivatott védeni. Testméretük 0,5 és 50 mm közötti, de legtöbbjük 2–8 mm, tehát elég aprók.
Nagyon jellemző a holyvákra a teleszkópszerűen összehúzható-kinyújtható, illetve hajlítható potroh. Természetes testtartásuk gyakran jellegzetesen S-alakú, mivel potrohukat a testük fölé görbítik. Ez kivételesen sikeres evolúciós innováció, hiszen a többnyire tömör, hajlíthatatlan testű más bogarakhoz képest nagy mozgékonyságot biztosít nekik. Emiatt életmódjuk rendkívül változatos lehet, és benépesíthetik azokat az élőhelyeket is, melyekhez a többi bogár nem fér hozzá.
A holyvák (Staphylinidae) családja nagyon ősi csoport, de jelenlegi óriási sokféleségük csak az utóbbi 4–5 millió évben alakult ki. A legkorábbi ma ismert bogár a Perm időszakból való, mintegy 275 millió éves, viszont a legkorábbi holyvaalkatút a Felső-Triászban találták, ez körülbelül 228 millió éves. Még nem tudjuk, mi okozta több, nagyon korán kialakult rovarcsoport ilyen robbanásszerű sikerét egy olyan rövid időszak alatt, ami földi élet egész története szempontjából csupán másodperceknek tűnik, de bizonyos, hogy az emberré válással párhuzamosan a rovarvilágban is ugrásszerű változások játszódtak le az utolsó néhány millió évben.
A bogarakon belül a holyvákat a kevésbé feltűnőek között említik, ha összehasonlítják őket az ékszer szépségű díszbogarakkal vagy a többi fémfényű, rendkívül színes testű csoporttal. Mégis, a holyvák sem szűkölködnek gyönyörködtető színekben és meghökkentő, sokszor bizarr testformákban és módosulásokban. A legtöbb módosulást a mirmekofil (szó szerint "hangyakedvelő") fajoknál tapasztalhatjuk, ezek hangyák társaságában élnek, és kétféle stratégiájuk ismert arra, hogy az egyébként igen ellenséges és harcias hangyakolóniákkal elfogadtassák magukat. A fajok egyik csoportja egészen hangyaszerű testalakot öltött, a hasonlóság néha olyan mértékű, hogy alig lehet a vendégállatot a boly lakói között felismerni (ilyenkor legtöbbször eltérő mozgásuk árulja el őket).
A másik stratégia az, hogy sajátos vegyületek kibocsátásával "bolondítják el" a hangyákat. Az ilyen állatok nem hasonlítanak hangyákra, de a társas életű (szociális) rovarok életében döntő szerepet játszó kémiai kommunikációval "győzik meg" a bolyt, hogy fogadják el őket fajtársként.

A mirmekoid (hangyákat utánzó) testalkat annak a jelzése, hogy az illető állat hangyák társaságában él, mint ez az Európába is behurcolt Apocellus-faj (a fotón hátoldalról és hasoldalról). Az Apocellus-fajok eredetileg újvilági elterjedésűek, de cserepes növények importjával Európában már 100 évvel ezelőtt is gyakran felbukkantak

A legtöbb fémfényű holyva Közép- és Dél-Amerikában (az ún. neotrópusi régióban) él. A színeknek valószínűleg biológiai funkciója is van, például a párzásban, a védekezésben és a más rovarokkal való kapcsolatban, ahogy ezt már a sárga potrohvégű és azt jellegzetesen csóváló neotrópusi fajokról kimutatták. A feltűnő színek az utóbbi években azért is a kutatások középpontjába kerültek, mert az ilyen színeket előidéző fizikai jelenségek az ipar vagy a biotechnológia számára is felhasználhatónak tűnnek. Bár egyelőre a bogarak színképző módszereiről kevesebbet tudunk, és talán nem olyan izgalmasak, mint például a lepkék pikkelyeiben található nanostruktúrák, a csillogó színű vagy érdekes szőrzetű holyvák látványnak nem utolsók, és még bizonnyal sok titkot rejtenek.

Nordus fungicola a panamai Barro Colorado szigetről, feltűnő sárgás-narancsos potrohvéggel, amelyet gyakran felemel és csóvál

A Triacrus dilatus (Brazília) feltűnő, kékes fémfényű holyvafaj is sárgás-pirosas potrohvégű, de ez nem minden faj sajátja, ahogy azt az egyébként nagyon hasonló Trigonopselaphus diplopegus (Ecuador és Peru) fotója is mutatja. Utóbbi a 3-4 cm-es testhosszat is elérheti

Sajnálatos viszont, hogy Közép- és Dél-Amerikában a még ismeretlen, tudomány számára leíratlan fajok aránya olyan óriási, hogy az oda látogató bogarász szinte alig talál már ismert fajt. Sőt, a még nem közölt új fajok leírását nagymértékben hátráltatja az, hogy az illető bogárnak esetleg egyetlen közeli rokona sincs még leírva, ezért szinte lehetetlen az új fajt bármihez hasonlítani.
Az utóbbi években megjelent néhány közlemény igazolja, hogy csak a már múzeumokban megtalálható, korábban begyűjtött holyvaanyag felhasználásával a neotrópusi fajok száma tízszeresére emelkedhet egy revízió (felülvizsgálás) során. Az erősen veszélyeztetett amazóniai esőerdőkben pedig alig történt eddig számottevő gyűjtés, országnyi, teljesen feltáratlan területek vannak, ahonnan még sosem látott emlősök és madarak is előkerülnek, a rovarvilágról pedig szinte semmit nem tudunk.

A feltűnően lapos testű Parosus-fajok trópusi növények (pl. csuporkafélék, Gesneriaceae) levélhüvelyeiben élnek. Az ismert fajok száma 2014-ben 3-ról 20-ra emelkedett, de azóta is már több új faj került elő

Zene: Vértes zenekar (Pécs).