VARJÚ - állat (családnév)



 dolmányos varjú
(Fotó: dolmányos varjú)




A dolmányos varjú vagy szürke varjú (Corvus cornix) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a varjúfélék (Corvidae) családjába tartozó faj.
A kormos varjú (Corvus corone) alfajának tekintették Corvus corone cornix néven, 2002-ben azonban önálló fajjá nyilvánították. A kormos varjú Vikariáló faja, vagyis közös őstől származnak, de különböző földrajzi területeket vagy különböző jellegű élőhelyeket elfoglalva és azokhoz alkalmazkodva alakultak
más-más fajokká. Ott, ahol a kormos varjú és a dolmányos varjú előfordulási területei érintkeznek, létrejöhetnek hibrid példányok is, azonban nem olyan gyakran, mint azt korábban gondolták.
Manapság a szóban forgó varjúfajnak négy elfogadott alfaja van, de ezek közül az egyiket, a Corvus cornix capellanus t, mely Irak és Irán területén él, egyes kutatók önálló fajnak tekintik, mivel megjelenésben különbözik az Európai törzsalfajtól.
Eurázsia egyik jellegzetes és gyakori madara. Észak-, Kelet- és Délkelet-Európában, valamint Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, egészen Irán nyugati feléig széles körben elterjedt.
A madár alapszíne hamuszürke, azonban a feje, torka, szárnyai, farktollai és a combján lévő tollak feketék. A csőre, a szemei és a lábai szintén fekete színűek. Mint minden varjúféle, a dolmányos varjú is opportunista, azaz mindenkori helyzethez alkalmazkodó, mindenevő; étlapján egyaránt található növényi és állati eredetű táplálék.
Neve:
A dolmányos varjú egyike azoknak a legelső állatoknak, melyeket Carl von Linné svéd természettudós, orvos és botanikus írt le és nevezett meg a „Systema Naturae” című enciklopédikus művében. A 18. században kiadott úttörő enciklopédiában, Linné eredetileg a ma is használt nevét, Corvus cornix-ot adta a madárnak. Ezek a megnevezések a latin nyelvből származnak: Corvus = „holló” és cornix = „varjú”.
Később, sok évig, a hasonló megjelenésének és életmódjának köszönhetően a kormos varjú alfajának tekintették, Corvus corone cornix név alatt.
Skóciában és Észak-Írországban hoodie-nak, azaz „csuklyásnak” nevezik.
Magyarul a dolmányos varjú elnevezés mellett további nevei még: szürke varjú, hamvas varjú, a népnyelv pedig kálomista (=kálvinista) varjúnak is nevezte, mivel nagyobb részben állati eredetű táplálékot fogyaszt. (Szemben a pápista /=katolikus/ varjúval, azaz a vetési varjúval,
amely "böjtöl", vagyis nem, vagy csak nagyon kis mennyiségben eszik állati táplálékot.)
Előfordulása:
Európa északi és keleti, valamint Ázsia nyugati részén él és két kisebb populációja található a Brit-szigeteken és Észak-Afrikában (Egyiptom).
Nagy számban mezőgazdasági területeken, erdőszélen fordul elő, de a városokban lévő fasorokban és ligetekben is látható, megszokta az emberek közelségét, így Budapesten is megtalálható. Észak- és Kelet-Európában költ. Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában is előfordul.
A Brit-szigetek északi részén, Németországban, Dániában, Észak-Olaszországban és Szibéria egy részén megosztja területét a kormos varjúval.
Ezeken a területeken a két faj ivarképes hibrid állományokat hoz létre, bár ezek a madarak nem olyan jó alkalmazkodók, mint a szülőfajok példányai. Iránban és Oroszország középső részén nem kereszteződik a két varjúfaj.
A Brit-szigeteken, Skóciában és a környező skót szigeteken, valamint Man-szigeten költ a szóban forgó varjú. Írországban is számos költőpár él. Ősszel egyes madarak a Brit-szigetek keleti partjára költöznek. Korábban ezeken a helyeken gyakoribb vendégnek számított.
Kárpát-medencei előfordulása:
Magyarországon rendszeresen fészkel. A kormos varjúval rendszeresen kereszteződik és az itt lévő egyedek egy része a kettő hibridje.
Genetikai különbség a dolmányos varjú és a kormos varjú között:
A dolmányos varjú és a kormos varjú két, nagyon közeli rokonfaj. Feltételezések szerint ez a területi felosztás a Pleisztocén korban lévő eljegesedési ciklusoknak köszönhető. Vagyis az eljegesedés előtt e madarak közös őse e terület nagy részén élt, a jégkorszak beálltával a madár délebbre szorult és az állományok elszigetelődtek egymástól; ennek következtében elkezdett kialakulni a két mai madárfaj. A jégkorszakok
között a madarak újból északabbra költöztek, ahol az állományok megint érintkezhettek.
Poelstra és munkatársai feltérképezték mindkét varjúfaj majdnem teljes genomját. A mintákat mindkét fajnak több állományából szerezték be, hogy pontosabb képet kapjanak. Az eredmény igen meglepő, mivel úgy a DNS, mint az RNS szempontjából a két varjú között nincs különbség, mintha egy fajt alkotnának. Kivételt csak a 18. madár kromoszóma képez; ez kevesebb, mint <0,28%-a genomnak, és a dolmányos varjú szürke színéért felelős; emiatt a szürke testrészei nem feketék, mint a kormos varjúnál.
Habár a két varjúfaj ivarképes hibridnek tud életet adni, ami időnként meg is történik az érintkező elterjedési területeknél; a legtöbb esetben azonban
a teljesen fekete kormos varjak, csak más kormos varjakkal, míg a szürke dolmányos varjak kizárólag dolmányos varjakkal párosodnak; ez pedig azt jelenti, hogy e madaraknál a külső megjelenés számít a párválasztás során - a hibrid példányok túlszaporodása ilyen módon gátolva van.
E varjaknál tehát nem a legéletrevalóbb példány a legvonzóbb, hanem amelyik a legjobban hasonlít a párkereső madárra; ez pedig új, elszigetelt vérvonalak, később fajok gyors kialakulásához vezethet. Unnikrishnan és Akhila kutatók szerint a közös területeken lévő hibridizáció fő akadályozója - annak ellenére, hogy a két varjú között nincs, vagy alig van alaktani és genetikai különbség - az úgynevezett koinophilia, melynek során a párválasztó példányok, a tőlük
minél kevésbé eltérő párt választják.
Megjelenése:
Hossza 44-52 centiméter, szárnyfesztávolsága 84-100 centiméter, testtömege 540-600 gramm.
A hím egy kicsivel nagyobb a tojónál, de a színezet szempontjából teljesen egyformák. A háta és a testalja hamuszürke, míg feje, torka, szárnyai, farktollai és a combján levő tollak fényesen fekete színűek. Erős, vaskos
Csőre és a lábai feketék. A szivárványhártyája (iris) sötétbarna színű. Évente csak egyszer vedlik, ősszel, mint a legtöbb varjúfaj. Röpte lassú és erőteljes; szokatlanul egyenes vonalú. A fióka kikeléskor jóval sötétebb, feketébb, mint szülei. A nagyobb, fiatal madár viszont már világosabb és egyszínűbb, mint szülei; szemei kékes vagy szürkés árnyalatúak;
a szája vörös színű.
A jellegzetes szürke-fekete színezetével a dolmányos varjút nemigen lehet összetéveszteni a kormos varjúval, vagy a nála kisebb csókával (Corvus monedula). Azonban a két rokon varjú károgása alig különböztethető meg.
Életmódja:
Ez a madárfaj lehet állandó, de kóborló is. A költési szezonon túl, laza állományokban akár 18-20 madár is együtt mozog a város különböző területén, főként nagyobb nyíltabb térségekben (például: sportpályákon) és ott, ahol koncentrált táplálkozási lehetőségek adódnak (például: állatkert területe).
Táplálkozása:
Főleg rovarokat, kisebb emlősöket, madarakat és dögöket eszik, de nem veti meg a növényi eledelt sem. Mindenevő és dögevő viselkedése a kormos varjúéra hasonlít. A rokonához hasonlóan, a dolmányos varjú csőrébe veszi a Puhatestűt vagy a rákot és a magasban elereszti, hogy az a talajra érve széttörjön. A Skótoknak van egy régi megnevezésük az ilyen módon felbontott tengerisünökre, crow's cups, ami magyarul azt jelenti, hogy „varjak csészéi”.
A tengerpartokon a sirályok, kárókatonák és egyéb tengeri madarak tojásait
lopkodja; a tojásért a lundák (Fratercula arctica) fészkelőüregébe is bemerészkedik. Kisebb emlősökre és madarakra aktívan vadászik. Előszeretettel fogyaszt dögöt és ember által kidobott hulladékot. Amikor több táplálékhoz jut, mint amit meg tud enni - főleg hús és csonthéjas termés esetében -, akkor a fölöst elrejti; a rejtekhely lehet: esőcsatorna, virágcserép vagy bokor alatti talaj. A húsra rovarok is jöhetnek, emiatt a varjú plusz eleséghez fér. Az egymástól való lopások sem ritkák; ha az egyik varjú táplálékot rejt el, egy másik megfigyelheti és amikor a tulajdonos elrepül, a tolvaj „betör” az éléskamrába.
Szaporodása:
Mezőgazdasági területekkel határos erdőkben, facsoportokban, mocsaras területek fáin fészkel. A fészek külső vázát ágakból készíti és anyaggal béleli ki. Magyarországon a fészeképítés már március közepétől megindul, a tojásrakás időszaka április eleje. Fészekalja 4-6 tojásból áll, melyen kizárólag a tojó 17-20 napig kotlik; kotlás közben a tojót a hím táplálja. Kikelésükkor a fiókák magatehetetlenek, és szüleik gondoskodására vannak szorulva. A fiókák 4-5 hetes korukig tartózkodnak a fészekben, de a szülők még utána is etetik őket. A fiókák kirepülésének ideje általában május vége, június eleje, a család még sokáig együtt marad.
A dolmányos varjú nagy és éghajlatilag változatos elterjedési területtel rendelkezik, emiatt a költési időszakai térségről térségre változhatnak. A hűvös
Oroszország északnyugati részén, a Shetland-szigeteken
és a Feröeren, csak május közepétől egészen június közepéig kezd fészkelni, míg a forró éghajlatú Perzsa-öböl térségében már késő februárban nekifog a költésnek. A Brit-szigetek melegebb részein a tojásokat már áprilisban rakja le.
A jól megépített, ágakból készített fészek magas fákra, sziklaperemekre, öreg házakra vagy tartóoszlopokra kerül. Néha a talajra vagy annak közelébe építi
fészkét. A fészke igen hasonlít a kormos varjúéra, azonban a tengerparton élő madarak az ágak mellett, algákat, csontokat és drótokat is felhasználnak a fészeképítéshez.
A 4-6 darab, barnán pettyezett kék tojás, 4,3 centiméter x 3 centiméter; tömege 19,8 gramm, ebből 6% a tojáshéj.
A dolmányos varjú természetbeli élettartama 5-10 év - a rokon kormos varjú általában csak négy évet él -; fogságban a legidősebb dolmányos varjú 16 évet és 9 hónapot élt. A szóban forgó varjúfaj a pettyes kakukk (Clamator glandarius) másodlagos nevelőszülője fiókáinak; ez a kakukkfaj inkább a Szarkát (Pica pica) kedveli. De az olyan helyeken, ahol a szarka hiányzik, mint például Egyiptomban és Izraelben, a dolmányos varjú válik a kedvelt nevelőszülővé.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Kosztolányi Dezső – Zsivalygó természet:


 
SZARVASVARJU.

- Karón tarvarjut már láttál, azt elhiszem. De ilyent, pajtikám, ilyen maskarát, mint én. Állj meg kalitkám előtt az állatkertben. Akár az öreganyád piaci
bőrtasakja, a padláson, penészesen, pókhálós lim-lomok között, akár az ángyod szemétre vetett szutykos holmija, melyről már azt se tudni, micsoda lehetett valaha. Ez a hosszu, vastag, fekete-vörös csőr, a gyanus sárga foltjával, egyszerüen rémes. Lottyadt bőr pötyög alóla, hupikék cifrázattal, leffentyü,
melyben haragomat tartogatom. Mindez pedig belül él is, lüktet, én magam vagyok. A természetnek néha pokoli ötletei vannak. Mit akart velem? Fogalmam sincs róla.

Zene: Úzgin Üver - Varjú

Hang: dolmányos varjú (Kecskemét Zoo; természetben).