VARGA(HAL) – állat (családnév)
(Fotó: compó)
Apró pikkelyes édesvízi hal; Tinca tinca.
Személynévként már a XIV. században („Andreas dictus Chumpo /OklSz./) felbukkan köznévként 1405 k.: chompo (SchlSzj.), 1560: chompo hal (GyöngySzt.), 1640, 1720: czompó, 1774: tzompo (SzT.), 1818: tzompó (Márton), 1877: compó (Pap); a népnyelvben MTsz.: combó (Balaton) | más vidékeken ÚMTsz.: combó, compó,compuk | SzlavSz.: compóu | HalK.: compókhal | K.: compu, cömpő, cömpü, nyákás compu. A compók alak kicsinyítő képzős.
Finnugor és török származtatása (Munkácsi: Ethn. 4, Gombocz: MNy. 3, Setälä: JSFOu. 30 stb.) téves. Az alapszó a ’vastag húsdarab’ jelentésű comb szavunk comp változatának -ó kicsinyítő képzővel ellátott származékszava, a compó ugyanis zömök, vaskos törzsű. Analóg eljárás látszik a ’pufók, tömzsi’ előtaggal rendelkező bucókeszegnélis. Mivel kicsi és sikamlós pikkelyek borítják, elnevezték nyálkás compónak. Német Schlei neve szintén ezzel függ össze, lásd alább.
Tathal neve igen régi, noha a szótörténet mást bizonyít (R. 1836: tat hal TESz., 1887:HalK.). Azonban előfordulásával a nyelvjárásokban igazolni lehet folyamatos meglétét (N. ÚMTsz.: tat | MTsz.: tat-hal | HalK.: tathal ’silány hal, csak úgy a tat mögé dobjuk’). Ez az utolsó magyarázat azt sejteti, hogy a halnévnek a hajó, illetve a csónak tatjához van köze. Ez a hasonlóság nem is véletlen, hiszen ősi uráli szóval van dolgunk; vö. vog. taχt, taχut ’a csónak keresztfája’, osztj. toχet, toγet stb. ’a csónak szegélye’, zürj. tik ’keresztfa’, cser. têktê ’borda’, lp. totko ’ua.’, szam. taδé ’keresztfa a kenuban’ (MSzFE.). A régi névadás minden bizonnyal a fenti idézetnek megfelelően történt. A rokon nyelvi halnevek: vog. taχtkoλ ’Tinca vulgaris’ (uo.), tăχt ’ua.’ (WogWb.),md. tutka ’menyhal’, ’compó’, cser. toto ’ua.’ (UEW.), fi. totki- ’helynév első része’ (SKES.), észt tõtk/es ’compó’ (EEWb.). Az észt -s képző. A hegyi cseremisz o > a másodlagos hangváltozás. A finn földrajzi név idetartozása bizonytalan, mert totki előtagja köznévként nem fordul elő. Az EEWb. szerint lehetséges halnév, Collinder (FUV.) és Rédei (UEW.) kérdőjellel veszik föl az uráli megfelelők listájára. Ennek a magyar nyelvjárási szóként megőrződött régi halnévnek a finnugor etimológiákon kívül szamojéd rokonsága is van; vö. szam. tut, tuti, tutto, tutä ’kárász’ (uo. és SKES.). Ezzel ez – mai ismereteink szerint – az egyetlen uráli eredetű halnevünk.
Vargahal neve szintén igen régi felbukkanású a magyar írásbeliségben, R. 1395 k.: varya (BesztSzj.), 1405 k.: verian (SchlSzj.), 1435 k.: varade (SoprSzj.), 1638: varga hal ’compó’ (OklSz.), 1700: variahal (Marsigli), 1730: vargahal (BélTractatus), 1887: ua. (HalK.); N. SzegSz.: ua. Magyarázata az, hogy a compónak rendkívül apró és kemény pikkelyei miatt nehéz a tisztítása, ezért tüzes hamuban készítik elő, majd úgy faragják, mint a varga a bőrt. A kárpátukrán varga-gol ’ua.’ (Vladykov) a magyarból való. Hasonló elnevezés a szlk. šuster ’compó’ és ’durbincs’ (Fe.), valamint a ném. Schuster-fisch (VNAE.), Schuster (EL.).
A gyászkeszeg (N. MTsz.: Balaton) nyilván a compó sötét színére utaló elnevezés, az ÚMTsz.: ua. és gyâc a jászkeszeget jelölő tájnyelvi név pedig népetimológiás átalakítás. Varjúhal neve (R. 1865: Hunfalvy, 1887: HalK.) esetében ugyancsak sötét, zöldesfekete színe indokolja a fekete madárhoz való hasonlítást. A zöldike (R. 1887: HalK.; N. MTsz., Unger: ua. ’folyóbeli zöldes példányok | Beke: Balaton) esetében, miként varjúhal nevénél is, színe alapján kapott nevet. Megfelelője az ang. green tench, ném. Grünschleie (EL.), azaz ’zöldcompó’. Ném. Schlüpfling társneve a ’síkos’ jelentésű schlüpfrig melléknévből való. Iszaptúró neve is van a Szigetközben, mert „mindig az iszapot túrgya, de az orra kinn van belőlle” (K.). Sárhal (R. 1872: TermtudKözl.; N. HalK.) nevének az a magyarázata, hogy ez a hal az álló, mocsaras vizeket kedveli. Lassan követik a visszahúzódó vizet, így a kiszáradó tócsákban gyakran sokuk elpusztul. Hasonló a német Morastfisch és Schlammer ’ua.’ (EL.) név is.
A compó ném. Schleie neve (< ófn. slīo, kfn. slīe, slīhe)(NF.) a ’nedves, ragadós’ jelentésű régi indogermán *[s]lei (uo.)gyökre vezethető vissza, a hal csúszós, váladékos testfelületére utal. Ezzel függhet össze haldoktor (R. 1887: HalK.; N. MTsz., K.) neve, a compó „a halászok szerint a szigonnyal megsebesített halakat úgy gyógyítja, hogy hozzájuk törleszkedve a sebeiket nyálkájával bekeni” (Herman 1986). Egy másik adatközlő szerint pedig „a kárászokat és a durdákat a kopotyó férgektől tisztogatja” (Term. 21). Egyszóval gyógyító tevékenysége sokoldalú. Bél Mátyás leírása szerint: „A csukák nem bántják, sőt ha sérült hasukat a compóhoz érintik, azok a nyálkájukkal meggyógyítják őket.” A szlovákban is található egy doktorka ’Leuciscus souffia’ (Fe.) halnév, és a svájci németből is idézhetünk: Ärztele ’Phoxinus laevis’ (TermtudKözl. 2), de megvan az angolban is a doctor fish (EL.).
A lat. szaknyelvi Tinca tinca binómen tautológiával alkotott, igen régi latin névből való. Már a IV. századi római költő, Decimus Magnus Ausonius Idyllica című művének Mosella fejezetében leír a Mosel folyó halai között egy tinca halfajt. Ennek folytatója az ang. tench, fr. tenca, ol., port., sp. tinca (EL.) elnevezés. Igen régi terminus a compó ősszláv neve is, e halnak a szláv nyelvi térségben való egyenletes elterjedtségének megfelelően. Az óporoszban szintén kimutatható(linis), és átkerült igen sok európai nyelvbe.
Nyálkás, vaskos, apró pikkelyekkel borított testével nem téveszthető össze más halfajjal. Háta sötétzöld, oldalai aranysárgák. Magyarország szinte minden síkvidéki állóvizében előfordul, elsősorban a jól fölmelegedő, sekély, iszapos tavakat kedveli. A Balaton halászzsákmányában soha nem volt jelentős szerepe. Húsa kissé zsíros, fehér, jó minőségű. Mocsarakból származó esetleges iszapízét friss folyóvízben rövid idő alatt kifürdi.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Varga Katalin.
Zene: Varga Miklós.