unka J. jellegzetes mély hangú, szemölcsös bőrű kisebb béka; Bombina bombina.
• Viszonylag késői jövevényszavunk, csak 1821-től adatolható: „A’ Békák: … a’ Tüzes-Béka, az Unka” (TESz.). A palócoknál a kunka ’kis fekete béka’ (Nyr.
22).
Az unka név a ném. Unke ’ua.’ átvétele, a szóvég hangrendi kiegyenlítődéssel alakult ki. A tudósok által átvett név elterjedésében bizonnyal szerepe volt
annak, hogy a szó emlékeztet e béka hangjára. Volt is a régiségben unkog igénk. 1871-ben írta Márton József Képes könyvében: „varangyos béka unk-féle hangot hallat” értelmezését. 1837-ből való adat a R., N. ung ’vízi béka’ (MTsz.).
Ezzel függ össze atautonímiával képzett lat. szaknyelvi Bombina bombina binómen is, mely az unka jellegzetes mély hangjára utal; a lat. bombus (< gör.
bombosz) ’tompa, mély hang’ jelentésű, a bombinator az ilyen hang kibocsátója.
A népnyelvben tüzes biéka a vöröshasú unka (VasiSz. 1936: 3). A vöröshasú unka aném. Rotbauchunke ’ua.’ (EL.) tükörfordítása.
♦ Az unkafélék (Bombinatoridae) a kétéltűek osztályába és a békák (Anura) rendjébe tartozó család. Az unkákat dobhártyájuk hiánya és általában hallószervük fejletlensége, korong alakú, egész lapjával odanőtt nyelvük, keresztcsigolyájuk erősen kiszélesedett haránt nyúlványa, a keresztcsonthoz csak egy ízfejjel erősített farcsíkcsont és háromszögletű szembogaruk jellemzi. Hátulsó lábuk ujjait úszóhártya köti össze, az elülső lábak ujjai szabadok. A vöröshasú unka ’Bombina bombina’ Európában honos. A növényzettel sűrűn benőtt, gyorsan felmelegedő vízfoltok lakója. Magyarországon síkvidékeken és a dombvidékeken is gyakori, de a középhegységeinkben is előfordul.
