VIRÁG(TRIPSZ) – állat (családnév)
(Fotó: paprika nyugati virágtripsz)
Néhány hazai faj: paprika nyugati virágtripsz, uborka nyugati virágtripsz
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: A nyugati virágtripsz (Frankliniella occidentalis Pergande, 1895) egy ma már világszerte elterjedt, rettegett inváziós kártevő, mely hazánkban a hajtatott zöldség- és dísznövénytermesztés meghatározó károsítója. Európában megközelítőleg 30 éve van jelen, és az ellene való védekezés több kultúra védelmét alapjaiban határozhatja meg.
Az F. occidentalis az ízeltlábúak (Arthropoda) törzsébe, a rovarok (Insecta) osztályába, a tripszek (Thysanoptera) rendjébe, a Terebrantia alrendbe, a Thripidae családba és a Thripinae alcsaládba tartozik.
A nőstény imágók megközelítőleg 1,2-2,0 mm hosszúságúak és – bár több színváltozatuk is ismert – általában sárgás-narancsszínűek, barna potrohhal. A hímek mindig kisebbek, és világos színűek.
A csáp 8 ízű, az elülső szárny mindkét ere megszakítás nélkül sertézett. Az előtor háti lemezén összesen 5 pár hosszú serte található. A fejen a pontszemek
környékén (azok fölött és között) 3 pár szőr található, melyek közül a harmadik pár feltűnően hosszú, erős.
A faj az 1960-70-es évekig elsősorban csak Észak-Amerika nyugati részén, és Mexikóban fordult elő, és az első leírása is Kaliforniában gyűjtött egyedek
alapján történt, 1895-ben. Hazánkban időnként kaliforniai virágtripsz néven is említik, utalva eredeti elterjedési területére. Angol neve – western flower
thrips – szintén erre utal. A körülbelül 40 évvel ezelőtt megindult, igen gyors ütemű terjedésében minden bizonnyal jelentős szerepet játszott az inszekticid
rezisztens populációk megjelenése, melyek később a globalizáció hatásainak „köszönhetően” könnyedén juthattak el a világ számos pontjára.
Európában először Hollandiában azonosították a fajt, 1983-ban, és vélhetően innen terjedt szét a kontinens üvegházaiba. Magyarországon 1989-ben találták
meg, de elképzelhető, hogy ekkor már az országban több helyen is jelen volt. Ma már világszerte általánosan elterjedt.
Tápnövények, életmód, kártétel:
A F. occidentalis szélsőségesen polifág faj. Hazánkban kártétele általában hajtatott dísznövényeken, így pl. rózsán, szegfűn, krizantémon, gerberán és
afrikai ibolyán, valamint zöldségféléken, például uborkán, paradicsomon, sárgadinnyén és paprikán jelentkezik. Ez utóbbi kultúra növényvédelmében kiemelkedő jelentőségű, meghatározó kártevő.
A kártevő üvegházban egész évben szaporodik, határozatlan nemzedékszámú, azonban szabadföldi körülmények között nem, vagy csak igen kis százalékban lehet képes áttelelni. Tojásokkal szaporodik, ezt követően két lárvastádiuma van, melyeket két nyugalmi, nem táplálkozó alak követ – ezeket hazánkban előnimfának és nimfának nevezzük –, végül kialakul az imágó.
A kifejlett egyedeknek bár vannak szárnyaik, nem kifejezetten jó repülők, azonban a légáramlatok nemcsak szabadföldön, hanem a ermesztőberendezéseken belül is segíthetik a terjedésüket. Növényen belül általában a generatív részeket, elsősorban a virágokat kedvelik és a táplálékforrások közül előnyben részesítik a pollent, ezért is találhatóak meg nagy tömegben a nyíló virágokban a különböző táplálkozó fejlődési alakok.
A nyugati virágtripsz kártétele elsősorban a lárvák és az imágók (mely stádiumok életmódja hasonló) táplálkozásából fakad, másodsorban és kisebb részben pedig a nőstények tojásrakásából. A táplálkozó alakok szúró-szívó szájszervük segítségével a növények föld feletti részein táplálkoznak, a kifejlett nőstények pedig tojásaikat a növény szöveteibe süllyesztik. A kárkép növénykultúránként némileg eltérő lehet, jellemző azonban a károsított részek elszíneződése, deformációja, a növények, növényi részek fejlődésben való visszamaradása. A levelek ezüstös elszíneződése a tripszek táplálkozása következtében kialakuló jellemző kárkép, mely a kiszívott sejtek helyére áramló levegő miatt válik jól láthatóvá.
Ezeken a helyeken gyakran a tripszek ürüléke is megfigyelhető, mely kezdetben sötétzöld folyadékcseppekként jelenik meg, később pedig sötétzöld, feketés
foltokként. A táplálkozás nyomán a fejlődő, növekvő növényi részek torzulhatnak, így jellemző tünet lehet a dísznövények deformálódott virágzata, vagy például az uborka rendellenesen fejlődött, enyhén parásodott termése is. A károsított virágok, virágrészek szintén elszíneződhetnek, egyes esetekben (pl.
az afrikai ibolyánál) pedig a kártevő jelenlétére utalhat a szétszóródó virágpor is. Paprikán jellemző a bogyókon általában a kocsány környékéről induló, gyakran hálózatos, barna elszíneződés, hegesedés, parásodás, mely súlyosabb esetekben a termés többi részére is kiterjedhet
Közvetlen kártétele mellett a F. occidentalis igen fontos vírusvektor is, ami jelentőségét tovább növeli. Egyes kultúrákban – például paradicsomban – a
szívogatásával okozott kártétele kevésbé jelentős, a paradicsom bronzfoltosság vírus (Tomato spotted wilt virus, TSWV) terjesztése miatt viszont ez esetben
is fontos kártevőként léphet fel. A faj egyébként több tospovírus hatékony vektora (így az Impatiens nekrotikus foltosság vírusé (Impatiens necrotic spot
virus, INSV is), de ezek közül kiemelkedik a TSWV terjesztésében betöltött szerepe.
A sikeres (inváziós) kártevővé válás okai:
Érdemes kicsit jobban megvizsgálnunk a nyugati virágtripsz elterjedésének történetét és biológiáját annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjunk arról,
mitől is válhatott világszerte ennyire sikeressé.
Robbanásszerű terjedését megelőzően a kaliforniai dísznövénytermesztésben a nyugati virágtripsz már fontos kártevőnek számított, amely ellen a termesztők rendszeres védekezést folytattak. Mivel ezen kultúrákban a kártételi küszöb igen alacsony, ezért gyakori permetezésekre volt szükség, vélhetően e gyakorlat
eredményeképpen hamarosan megjelentek az első rezisztens populációk. Ez idő tájt kezdett megindulni a kertészeti termelés és áruk globalizációja is, ennek
következtében a fertőzött növényanyagokkal a – már inszekticid-rezisztens – nyugati virágtripszet a világ több pontjára behurcolhatták. A kártevő kis mérete,
rejtőzködő életmódja és a növényi szövetek belsejében megbúvó tojások mind segíthettek abban, hogy a károsító észrevétlen maradjon.
Habár a nyugati virágtripsz szaporodásához alapvetően szükséges a hím és nőstény egyedek párosodása (ahogy a legtöbb tripszfajnál), mégis akár egyetlen
– bármilyen stádiumban lévő! – nőstény egyed behurcolása egy új területre már elég lehet, elég lehetett egy populáció felépülésének elindításához. Ez azért
lehetséges, mert a nőstények valójában megtermékenyítés nélkül is képesek tojásokat rakni, az ilyen petékből viszont kizárólag hímek fejlődnek, melyek
azonban imágóvá fejlődve képesek az anyjukkal párosodni, aki így élete későbbi részében már nőstény utódokat is produkálhat.
A kártevő egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy rendkívül polifág. Több mint 250 termesztett növényfajról jelezték táplálkozását, több mint 60 növénycsaládból, és ezek mellett még számos nem kultúrnövényen fordulhat elő. Ez egyrészt lehetőséget ad a fajnak arra, hogy azokat az időszakokat is átvészelje, amikor a preferált tápnövények éppen nem „állnak rendelkezésre”, vagyis, hogy különböző gyomnövényekről a „megfelelő” pillanatban betelepüljön a kultúrnövény állományaiba, illetve hogy az üvegházi termesztésben egymás mellett, vagy egymás után termesztett növényeken is károsítson, a hajtatóberendezésekben fennmaradjon.
Ezen tulajdonságai a TSWV járványok esetében kiemelkedő jelentőségűek. A polifág életmód a nemzetközi kereskedelem során új helyekre történő behurcolásában is fontos szerepet játszhatott, hiszen nagyszámú növényfajjal terjedhetett. Fontos, hogy bár – virágtripsz lévén – általában előnyben részesíti a különböző növényfajok virágait, de számos növény levelén táplálkozva is képes lehet kifejlődni, befejezni az életciklusát.
Szintén lényeges, hogy a nyugati virágtripsz klasszikus r-stratégista kártevő; gyors fejlődés és a nőstények nagy fekunditása jellemzi. Ideális körülmények
(25-30 °C) között a teljes fejlődésmenet (tojástól adultig) akár 9-12 nap alatt végbemehet, a kifejlődött nőstények pedig egy rövid (1-2 nap) érési táplálkozás
után már tojásokat raknak; az egy egyed által lerakott tojások száma pedig akár a 200-at is meghaladhatja. Ismereteink szerint a F. occidentalis nem vonul
reproduktív diapauzába, így, ha a hőmérséklet meghaladja a (megközelítőleg) 10 °C-ot, a faj folyamatosan fejlődhet, szaporodhat. Az elmondottakból következik, hogy a hajtatóberendezésekben folyamatosan átfedő generáció vannak jelen, melyekből egy tenyészidőszakban akár 10-12 is kifejlődhet.
Ebből kifolyólag viszont azt is szükséges megjegyeznünk, hogy mind a növényvédő szerekkel, mind a biológiai növényvédelem esetén használt predátor szervezetekkel egy adott időpillanatban jobb esetben is csak a populáció egy részét lehetünk képesek elpusztítani, a másik részét nem érjük el. Ennek okai egyrészt a növényi szövetekbe süllyesztett tojások, másrészt pedig a nyugalmi alakok (előnimfa, nimfa), melyek nem táplálkoznak, és általában a talajba, vagy a termesztőközegbe húzódnak. (Ritkán a növényen maradnak, ez jellemzően a komplexebb virágfelépítésű növények esetében fordulhat elő, ekkor a virágokba is húzódhatnak, ahol szintén nehezen elérhetők.)
Minden esetben nehezíti a nyugati virágtipsz elleni védekezést, hogy a fajra jellemző az ún. tigmotaktikus viselkedés. Ez a rejtőzködő magatartásmód azt
jelenti, hogy az egyedek mindig törekszenek valamilyen zárt helyre elbújni, ahol a testük minden oldala érintkezhet az őket körülvevő felületekkel. Ez
pedig csak nagyon kis repedésekben, érzugokban, szorosan összesimuló levelek között teljesül, vagyis olyan helyeken, ahová permetlé ritkán jut el. Ebből
a tulajdonságukból kifolyólag a kontakt hatású rovarölő szerekkel gyakran egyáltalán nem tudjuk a kártételüket mérsékelni, de a virágba húzódott egyedekkel szemben a felszívódó tulajdonságú szerek sem minden esetben hatékonyak, lévén hogy a virágrészekbe sokszor az általában a xilémben szisztemizálódó inszekticidek sem jutnak el.
Sikerességében minden bizonnyal kisebb jelentőségű, mindazonáltal érdekes tény, hogy a F. occidentalis úgynevezett omnivor, tehát vegyes táplálkozású kártevő. Ismert ugyanis, hogy állati eredetű táplálékot is képesek elfogyasztani, pl. takácsatka vagy ragadozó atka tojását. Ez a viselkedésük egyrészt a nem optimális minőségű növényi táplálék egyéb módon történő kiegészítésével magyarázható, egy másik elmélet szerint azonban versenytársaik vagy ragadozóik jövőbeni kompetíciójának, predációjának kockázatát csökkentik a védtelen tojások elpusztításával.
A tripszek a tospovírusokat perzisztens-propagatív módon terjesztik. A nyugati virágtripszhez hasonlóan a paradicsom bronzfoltosság vírus is rendkívül széles gazdanövénykörrel rendelkezik, ezzel jelentősen megnövelve annak esélyét, hogy a kórokozó és a vektor „egymásra találjanak”. A vírust elsősorban
a fiatal, első stádiumú lárvák veszik föl, melyek majd imágó korukban lesznek képesek a vírus terjesztésére. A kórokozó terjedése szempontjából előnyös
tulajdonság, hogy annak felvételéhez és leadásához egyaránt, egy akár 5 perces (próba)táplálkozás is elég lehet, viszont a fertőzőképes egyedek életük
végéig fertőzőképesek maradnak, bár utódaikba nem képesek tovább örökíteni a vírust.
Védekezés:
A korábban leírtakból egyértelműen következik, hogy a nyugati virágtripsz elleni sikeres védekezéshez általában nem elegendő kizárólag a kémiai növényvédelem eszközeire hagyatkoznunk. Az egyedül hatékony megközelítés az integrált szemléletű növényvédelem alkalmazása, tehát az agrotechnikai, mechanikai, biológiai és szükség szerint a kémiai módszerek együttes, okszerű használata.
Növényházi higiénia. A védekezés első „védvonala” a megfelelő szintű növényházi higiénia biztosítása. Télen, a termesztés szüneteltetésekor se maradjon semmilyen növényi anyag az üvegházban, mert ezek a fűtetlen termesztőberendezésekben is segíthetik a kártevő áttelelését. Fóliás berendezések esetén a fólia télire történő eltávolítása jelentős mértékben megnehezítheti a nyugati virágtripsz áttelelését. Lehetőleg kerüljük a dísz- és zöldségnövények együttes, vegyes termesztését, mert ez nagymértékben megnehezíti a kártevő elleni védekezést, hiszen ebben az esetben egy időben eltérő fenofázisokban lévő növények lehetnek a növényházban, az eltérő kultúrákban eltérő engedélyezett inszekticidikkel és eltérő hatékonyságú biológiai ágensekkel. Fontos a gyomirtás elvégzése, mind a termesztőberendezésen belül, mind annak környezetében.
Törekedjünk rá, hogy a keletkezett növényi hulladékot minden esetben távolítsuk el az üvegházból, és semmisítsük is meg, hogy az esetlegesen azokban megbúvó, különböző stádiumban lévő tripszek később se juthassanak vissza a hajtatóberendezésbe. Ugyanez érvényes a használt termesztőközegekre is; ezeket se tároljuk az üvegház közvetlen környezetében. Mindezeken túl, lehetőségeinkhez mérten törekedjünk rá, hogy a kártevő egyáltalán ne juthasson be az üvegházba.
Értelemszerűen ennek egyik legfontosabb eleme a szellőzők vektorhálóval történő fedése lenne, ez azonban sajnos a csak természetes szellőzéssel bíró létesítményekben a légcserét túlzott mértékben gátolhatja. Amennyiben ez is megoldható, úgy a bejáratok dupla ajtóval történő felszerelése – esetleg a kettő között kifelé irányuló légárammal – további segítséget nyújthat. Minden esetben igyekezzünk meggyőződni a telepítésre szánt szaporítóanyag kártevőmentességéről.
Fontos a harmonikus tápanyagellátás, és a szükséges növényápolási munkák elvégzése is. A F. occidentalis előnyben részesíti a nitrogénnel jobban ellátott
növényeket, azokon fejlődése jobb, így a kártétel megelőzése érdekében kerüljük a túlzott N-adagok alkalmazását. Tigmotaktikus viselkedése miatt a kártevő általában jobban érzi magát sűrűbb növényállományokban, ezért például a paprika ápolási munkáinál kifejezetten fontos a termésekre simuló levelek eltávolítása, megelőzendő a bogyók felületén kialakuló nagyobb mértékű tripszkártételt.
Az egyes fajták tripszkártételre való fogékonysága között jelentős különbségek lehetnek, ezért érdemes megpróbálnunk erről előzetesen tájékozódni, valamint
a fajtaválasztást a saját ezirányú tapasztalataink alapján (is) végezni. Hazai vizsgálatok alapján pl. paprika esetében ismert, hogy míg a Hó és HRF fajták fogékonyabbak a tripszek kártételére, addig a Táltos, a Kaméleon, a Hajdú ellenállóbbak azzal szemben (Molnár, 2011). A TSWV elleni védekezésben szintén fontos – természetesen az alapvető higiéniai követelmények betartása mellett – a vírusrezisztens fajták használata.
A kártevő monitorozása. Minden esetben szükséges a kártevő megjelenésének, valamint egyedszám változásának követése, monitorozása. Erre a célra általánosan használhatók a kék
és sárga ragacslapok, de ezt érdemes növényvizsgálattal is kiegészítenünk. Ez utóbbi során elsősorban a generatív részekre kell koncentrálnunk (virágok,
fiatal, fejlődő termések), de például még nem virágzó, vagy gyorsan elvirágzó kultúrák (pl. uborka) esetében a levelek vizsgálata is fontos lehet. A virágokat
fehér lap fölött megütögetve, megrázogatva könnyen észrevehetjük az azokból kihulló tripszeket, de gyűjthetünk teljes virágmintákat is alkoholos fiolákba.
Ez utóbbi módszer előnye, hogy később a laborban a fajszintű azonosítás is lehetővé válik, ami fontos lehet, hiszen a F. occidentalis mellett egyéb tripszfajok is előfordulhatnak az üvegházakban, mint pl. a dohánytripsz (Thrips tabaci Lindeman, 1889), vagy a közönséges virágtripsz (Frankliniella intonsa Trybom, 1895). Nevezett fajok szintén kártevők, és életmódjuk a nyugati virágtripszéhez hasonló, de vírusvektorként vélhetően kevésbé veszélyesek, és esetükben olyan mértékű inszekticid rezisztencia sem ismert, mint a nyugati virágtripsznél. Hazánkban hajtatott paprikában a virágonkénti 1-2 egyed jelenlétét általában már veszélyesnek ítéljük meg.
Biológiai védekezés. A F. occidentalis elleni védekezésben egyes kultúrákban a biológiai növényvédelem kiemelkedően sikeresnek bizonyult. A magyarországi paprikatermesztésben ez a védekezési mód – örvendetes módon – ma már rendkívül elterjedt, mivel több esetben is sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint a hagyományos kémiai növényvédelem.
A biológiai védekezést általában az Amblyseius swirskii (Acari: Phytoseiidae) ragadozó atka, vagy az Orius laevigatus (Heteroptera: Anthocoridae)
ragadozó poloska, vagy e két biológiai ágens együttes telepítésével végzik, mivel – részben a nyári időszakban könnyen túlmelegedő termesztőberendezések miatt – ez a két faj mutatkozott a leghatékonyabbnak a számos használható biopreparátum közül.
Az említett predátorok alapvetően generalista ragadozók, melyek zsákmányként előnyben részesítik a tripszeket, azonban mindkét faj képes pollennel is táplálkozni, így a növényállományba előre is betelepíthetők. Bár az említett két biológiai ágenst gyakran együtt használják, elképzelhető, hogy erre nem minden esetben van szükség, ennek mérlegeléséhez azonban a termesztők saját tapasztalatai lehetnek szükségesek. Továbbá érdemes pár szót ejteni arról is, hogy az említett két generalista ragadozó együttes alkalmazásának előnye és hátránya is lehet.
Előny lehet, hogy a tripszeken kívül egyéb fitofág atka fajokkal és molytetű fajokkal is táplálkoznak, és a kifejlett Orius fajok a tripszek minden fejlődési
alakját képesek elfogyasztani, ezzel egyúttal a tripsz imágók által terjesztett vírusok megjelenésének kockázatát és terjedésének mértékét is mérsékelni
képesek. Hátrány lehet ugyanakkor, hogy az elsődleges fitofág táplálékforrások csökkenésekor vagy azok hiányában elhagyhatják a termesztőlétesítményt, vagy az éppen nagyobb egyedsűrűségben jelenlévő akár más ragadozó szervezetet is képesek táplálékforrásként elfogyasztani, így a párhuzamosan betelepített A. swirskii az O. laevigatus zsákmányává válhat. Ezt a jelenséget nevezik intra-guild predációnak.
Mindenképpen el kell mondanunk, hogy a biológiai növényvédelem alkalmazása alapvetően hosszú kultúrás termesztés esetén lehet gazdaságos és eredményes, valamint, hogy a védekezés (betelepítés) megkezdésével nem szabad megvárnunk a kártétel kialakulását, mert az alkalmazott biopreparátumok sohasem biztosítanak azonnali hatást. A betelepítést követően – és az egész tenyészidőszak alatt – mindenképpen szükséges annak rendszeres ellenőrzése, monitorozása, hogy a hasznos szervezetek meg tudtak-e telepedni az üvegházban, jelen vannak-e a virágokban stb.
Az alkalmazott biológiai ágensek érzékenysége miatt azokra mindig figyelemmel kell lennünk az esetlegesen kiegészítésképpen végzett peszticides kezelések során (a gyártók, forgalmazók oldalán általában találhatunk információt a hasznos élő szervezetek és a különböző növényvédő szerek összeférhetőségéről).
Ennek megfelelően biopreparátumok használata mellett inszekticidek használata elsősorban inkább csak foltkezelésként javasolható, például levéltetvek vagy takácsatkák ellen.
A ragadozók célzott használata mellett fontos a hazai faunában előforduló olyan fajok kímélése, és azok megtelepedésének elősegítése is, amelyek zsákmányolhatnak tripszeket, és azok populációját gyéríthetik. Ilyen, nálunk is honos fajok az Orius niger, az Orius minutus és az Orius majusculus (Heteroptera: Anthocoridae), vagy az Amblyseius andersoni (Acari: Phytoseiidae), illetve az Aeolothrips intermedius (Thysanoptera: Aeolothripidae).
Vegyszeres védekezés. Sajnos bizonyos esetekben nem marad más lehetőség, mint a kémiai növényvédelem eszköztárával próbálni meg mérsékelni a nyugati virágtripsz kártételét.
A gyakorlati tapasztalatok szerint azonban a kémiai növényvédelem alkalmazása csak nagy nehézségek árán, és csak a megfelelő agrotechnikai, higiéniai elemek
alkalmazása mellett képes biztosítani, hogy a kártétel legalább egy elfogadható szinten tartható legyen. A fajnak világszerte ismertek rezisztens populációi, melyek ellenállóak lehetnek majdhogynem az összes jelentősebb inszekticid csoporttal szemben. Sajnos a széles hatásspektrumú rovarölő szerek használatának eredményeképpen bizonyos esetekben akár a nyugati virágtripsz kártételének növekedésével is szembesülhetünk, mert ezek a növényvédő szerek elsősorban csak a kártevő természetes ellenségeit fogják elpusztítani.
A korábban már taglalt rejtőzködő életmód miatt a nyugati virágtripsz ellen alkalmazott inszekticidek közül a leghatékonyabbak a transzlamináris (mélyhatású) aktivitású növényvédő szerek lehetnek.
A F. occidentalis ellen történő növényvédő szeres kezeléseket a szer hatástartamától függően, lehetőség szerint egy generáció „kifutásáig” érdemes megismételni, mivel – ahogy már említettük – a populáció éppen a talajban, vagy egyéb védett helyen tartózkodó, nem táplálkozó alakjai a kipermetezett hatóanyaggal nagy valószínűség szerint nem kerülnek kapcsolatba. A rezisztencia kialakulásának elkerülése érdekében törekednünk kell rá, hogy a következő kezeléseket más hatáshelyű, hatásmódú készítményekkel végezzük.
Azonban a túl sűrű (pl. egy generáció alatt több alkalommal) hatóanyagcsoport váltás akár a multirezisztens egyedek megjelenését is elősegítheti. Mivel
nehéz annak megállapítása, hogy vajon kifutott-e már egy generáció, egyes ajánlások egyszerűbben három kezelésenként, vagy két-három hetenként javasolják új hatóanyagcsoport használatát.
Zene: -