TOPOLY – növény (családnév)
(Fotó: fehér nyárfa)
nyárfa J: gyorsan növő, vastag, magas törzsű, barkás virágzatú fa; Populus. topolya, topoly J: N. fehér nyárfa.
A magyar nyelvben régen a Populusra három kifejezés volt: az ősi nyárfa, a szlávoktól átvett jegenye (R. 1239-től oklevelekben) és az ugyancsak szláv topoly (R. 1289-től).
A nyárfa név már 1347-től adatolható oklevelekben, majd a Besztercei Szójegyzékben (1305 k.), a Schlägli Szójegyzékben (1405 k.) és Murmelius
szótárában (1533) bukkan föl. Olvasható Lencsés György kéziratos orvosbotanikai művében (1570 k.: Ars Medica), Melius Juhász Péternél (1578), Clusius pannóniai flóraművében (1583: NomPann.), Calepinus szótárában (1585), Szikszai Fabricius Balázsnál (1590), Verancsics Faustus Dictionariumában (1595) és Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisában (1690).
Az ősi magyar nyár szó jelentése ’mocsár, nedvesség’; a fa élőhelyére utal. A nyárfa névösszetett gombanevekben is szerepel, például nyárfagomba, nyárfatinóru, nyárfa-tőkegomba – minden bizonnyal azért, mert ezeknek a gombáknak ez a fa az élőhelye. Számos földrajzi nevünkben is szerepel (Nyárád patak, Nyárszentlőrinc stb.).
Német neve, a Pappel a latin Populusból ered, melynek jelentése: ’nép’. A monda szerint a rómaiak a nyárfát – kétségtelenül a rezgő nyárt – nevezték így
el, mert a levelei, akár az embertömeg, folytonos mozgásban, izgalomban vannak. A magyar rezgő nyár terminus igen régi: 1533: retegö fa (Murmelius), 1590:
reszketö fa (Szikszai), 1783: reszketeges nyár-fa (NclB.), 1798: reszkető nyárfa (Veszelszki). Cseh néprege szerint a rezgő nyár levelei azért kárhoztattak
örökös reszketésre, mert Júdás arra a fára akasztotta fel magát. Magyar néprege szerint amikor Krisztust mindenfelé keresték a poroszlók, nyárfalombok
alá menekült; de mivel azok neki menedéket nem adtak, és ott ellenségei ráakadtak, „azt mondá az Üdvözítő: Dideregj, te nyárfa, télen, nyáron mindig. Ezóta reszket az untalan és zúg oly szomorúan, hogy nem lehet alatta hallgatkozni.”
A fehér nyár, ezüst nyár, fehérjegenye hatalmasra nő, kedvező körülmények között elérheti a 300-400 éves kort. Rendkívül gyors növekedésű. Fája puha, nagyon jól megmunkálható, enyvezhető, pácolható, de nehezen fényezhető. Legnagyobb felhasználója a furnéripar. Növekedése gyors, vagyis rövid idő alatt nagy hozamot biztosít, ezért gazdasági jelentősége nő. Jó fejlődéséhez magas talajvízszint szükséges. De nem csupán a folyók mentén találjuk, díszfaként is sokfelé ültetik parkokban, utak szélére. Gyapjas szőrzetű levelének köszönhető, hogy nagy mennyiségű port képes megkötni, jól tisztítja a városi levegőt.
Szláv eredetű topoly, topolyfa, topolyafa neve(R. XV./XVI. sz.: tapal-fa MNy. 21, 1838: Tzs., 1874: CzF.; N. MTsz.: topoly, topol, topolya Nógrád, Esztergom, Komárom). A szlovák topol’, topol’a ’ua.’ átvétele, további szláv megfelelők a csehben, lengyelben, oroszban, ukránban, bolgárban, szerbhorvátban és szlovénban is kimutathatók.
A fekete nyár társnevei a fekete jegenye és a rezgőnyárfa (< német Zitterpappel). Régi, mára kihalt elnevezése az eszekfa (R. 1707:
MNy. 8), mely a TESz. szerint ódélszláv eredetű. Azonban az adat szlovák nyelvterület környékéről való, ezért nyilván a szlovák osyka átvétele. Megvan
ugyanígy a cseh, lengyel, ukrán és bolgár nyelvben is.
A Szigetközben sokféle nyárfa él az ártéri erdőkben. Virágzáskor „a kanfának száll a virággyo, a nőstínről nem száll. Pihéjét ha meggyújtjuk, pattog mint
a ménkű, ellobban”. A kanadai nyár vagy óriásnyár ’Populus robusta’ itt említett neve robostónyár, sőt népetimológiai módosítással rodostó.
Papírfának az olasz eredetű gyorsan, növő ’Populus nigra’ fajtát hívják. A nyelvjárási párnafa népetimológiai alakulat a nyárfa szintén népnyelvi pálmafa nevéből.
A görög mitológiában az egyik istennek, Hádésznak, az alvilág urának szentelték. A fa eredetét Hádész és a tenger istene, Ókeánosz leánya, Leuké szerelmének köszönheti. Leuké halála után Hádész a halott tiszteletére megengedte, hogy az elíziumi mezőkön, ahol az elköltözöttek lelkei tartózkodtak, nyárfák nőjenek. Ezeket szentnek tartották. A nyárfát a Dionüszosz-kultusszal kapcsolatban is említik. Akit a bor és a természet nemző ereje istenének kultuszába beavattak, nyárfalombbal koszorúzták. Héra szentélyének nyárfái az elmúlásra figyelmeztetnek. Drüopé nimfa Apolló erőszakossága miatt változott nyárfává. Leuké nimfa tiszteletére Héraklész egy verejtékétől fehérré vált nyárfacsemetét ültetett. A nyárfalevél színeződésére más magyarázatot is találunk a mitológiában:
Héraklészt, miután nyárfaágakkal megkoronázta magát, az alvilágba vetik, ahol a levelek színe a füsttől elsötétedik, de fonáka fehér marad.
Nagyobb nyárfák a pogány vallásoknál áldozati helyül szolgáltak. A Biblia tanúsága szerint a választott népnek is volt ilyen nyárfája. Izrael népének a
Jordán folyót jelképezi a nyárfa, amelynek partjainál ütötték fel utolsó táborukat az ígéret földjének elfoglalása előtt. Ezért viszik ágait sátoros ünnepek
felvonulásán, és ezért vált számukra a fa a vágyakozás és erős hit jelképévé. A görög–római, majd a keresztény kultúrában a halál és feltámadás szimbóluma.
Korábban hazánkban a gyógyításban is volt szerepe. Diószegi Sámuel Orvosi Fűvész Könyvében (1813: OrvF.) az tanítja, hogy „A’ fekete és fejér Nyárfának
tavaszi bimbói tele vagynak valami bal’samos jó illatu nedvességgel, meljet a’ méhek, mindjárt kikeletkor, szorgalmatosann felkeresnek. Ezekből más fájdalomenyhítő szereknek hozzátételével, készítik a’ Patikákbann az úgynevezett Pópiumot (Unguentum Populeum), melj jó tsendesítő, fájdalomenyhítő, és egyszersmind erősítő; a’ köznép is ismeri, és a’ Patikákból veszi.”
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -