TÖNKÖLY(BÚZA) - növény (családnév)
(Fotó: tönkölybúza)
A tönkölybúza (Triticum spelta) búzafaj, amely a Bronzkortól kezdve a középkorig fontos szerepet játszott a népélelmezésben. Magyarországon a 19. század végéig termesztették. Napjainkban a megváltozott táplálkozási szokásoknak köszönhetően ismét nagyobb figyelmet kap, így termesztése és fogyasztása reneszánszát éli.
Állítások szerint a legrégebbi tönkölybúza maradványokat a Nílus-völgyéből ásták ki, amelyek a Kr. e. negyedik évezredből származnak. Ám a legvalószínűbb elképzelés szerint a növény az Alpok vidékén keletkezett. Az Újkőkor legkorábbi kultúrrétegeiből, a szalagkerámia időszakból nem kerül elő tönköly a Maas és az Elba közötti területekről. A feltehetően legidősebb tönkölyleletek az újkőkorból származnak, többek között az Ulm közelében levő Feder-tó és Jülland középső vidékéről. A tönköly, mint jelentős területet elfoglaló gabona csak a késő bronzkor óta mutatható ki Európában. A Kaukázus déli peremének településeiből származó, eddig ismert legrégebbi tönkölyleleteket a Kr. e. VI. évezredre becsülik. Az egyik elképzelés szerint itt van ennek és több rokon fajnak is az őshazája. Ismert volt Sumerben, Egyiptomban, a jógikus óind kultúrában és az esszénus közösségekben. Hazánkba a feltevések szerint a Dunán folyó kereskedelem révén jutott el.
Magyarországon a 19. század végéig termesztették, majd lassanként feledésbe merült. Helyét egyre inkább új, nemesített, nagyobb terméshozamú és könnyebben betakarítható búzák vették át. A tönköly áll legközelebb a ma termesztett búzához.
Egyéves vagy áttelelő egyévesfű, egyenes, nagyon magas növésű, 60–180 cm magas szárakkal. Ezek, ha rossz az időjárás, könnyen megdőlnek, elfekszenek. A nyelvecske rövid. A levélhüvely csúcsán fülecske fejlődik ki. A levéllemez
szürkészöld, kopasz vagy gyéren szőrös. A kalász karcsú, hosszúkás, keresztmetszete határozottan 4 élű, éréskor meghajlik. A füzérkék
egymástól mintegy 5 mm távolságban helyezkednek el, ezért a virágzat nagyon laza, és a füzérkék nem fedik át ellentétes oldalról egymást. Színük szürkészöld, belső oldaluk domború, többvirágúak, éréskor fajta szerint változóan fehéresek, szalmasárgák vagy kékesfeketék. A kalászorsó törékeny, minden füzérke a felette álló orsótaggal együtt hullik le. A pelyvák széles rombusztól a széles elliptikusig változók, csúcsuk egyenesen levágott, hátuk ormós, a középső fog egyenes, rövid, tompa. A toklász tojásdad, 9 erű, kopasz vagy szőrös is lehet, csúcsa tompa, fajta szerint szálkátlan vagy rövid szálkás, igen ritkán még hosszabb szálkája is lehet. A szemtermést szorosan burkolják a fakóvöröstől az élénksárgáig változó színezetű toklászok.
A hosszbarázda keskeny, kissé éles szögletes. Júniusban virágzik.
Termőhelyei.
Nyáron meleg és száraz, rendszerint meszes, részben nehéz agyagos és vályogos talajokat kedveli. A hidegre a többi búzafajnál kevésbé érzékeny, ezért vethetik magasabb fekvésű helyeken kb. 900 m tengerszint feletti magasságig. Ma már csak ritkán termesztett őszi gabona.
Németországban a tönkölyt ma már csak a Badeni Tauber-vidéken és a Sváb-Alb területén termesztik. További termőterületek Svájcban találhatók a szántóföldi művelés lehetséges felső határán, meglehetősen zord és csapadékos éghajlati viszonyok között. Ezenkívül még Belgiumban
az Ardennekben termesztenek tönkölyt. Az európai maradványterületeken kívül csak Nyugat-Ázsiában, az Iráni-felföldön és Örményországban folyik.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -