TÍMÁR(ORMÁNYOS) – állat (családnév)
(Fotó: bolyhos tímárormányos)
Tychius aureolus Kiesenwetter, 1851 – bolyhos tímárormányos – Sas-hegy, 1920.IV.17., Diener H.
Tychius cuprifer (Panzer, 1799) – rezesbarna tímárormányos – Sas-hegy, 2008.V.8., 2008.V.19., Grabant A., Merkl O. és Németh T.; Sas-hegy, 2012.V.19., Merkl O. Merkl Ottó és Szél Győző
Tychius junceus (Reich, 1797) – őszi tímárormányos – Sas-hegy, 1956.V.29., Kovács É.; Sashegy, 1956.VI.29., Tollár Zs.
Tychius kulzeri Penecke, 1934 – Kulzer-tímárormányos – Sas-hegy, ismeretlen dátum, Fodor J.; Sas-hegy, 1921.VI.29., Hajóss J.
Tychius medicaginis C. Brisout de Barneville, 1862 – lucerna-tímárormányos – Sas-hegy, 1923. VI.1., Hajóss J.; Sas-hegy, 1956.V.29., Hámori E. és Kaszab Z.; Sas-hegy, 1956.VI.28., Kaszab Z.; Sas-hegy, 2003.V.23., 2005.VI.2., Székely K.; Sas-hegyi kertség, 2012.IV.28., Merkl O.
Tychius meliloti Stephens, 1831 – fogas tímárormányos – Sas-hegy, 2003.V.23., 2005.VI.2., Székely K.
Tychius picirostris (Fabricius, 1787) – szurkosorrú tímárormányos – Sas-hegy, 2003.V.23., Székely K.; Sas-hegy, 2012.V.19., Merkl O.; Sas-hegyi kertség, 2012.V.19., 2012.V.26., 2012. VI.8., Merkl O.
Tychius quinquepunctatus (Linnaeus, 1758) – borsó-tímárormányos – Sas-hegy, 2003.V.23., 2005.VI.2., Székely K.; Sas-hegy, 2008.V.19., Grabant A., Merkl O. és Németh T.; Sashegy, 2012.V.19., Merkl O.; Sas-hegyi kertség, 2012.V.19., Merkl O.
Tychius schneideri (Herbst, 1795) – nyúlszapuka-tímárormányos – Sas-hegy, 1925.V., Diener H.; Sas-hegy, fűhálózva, 1954.VI.24., Hámori E. és Kovács É.; Sas-hegy, 1956.VI.28., Kovács É.; Sas-hegy, 1956.VI.29., Kaszab Z.; Sas-hegy, 1956.VII.13., Kovács É.; Sas-hegy, 2006.VI.14., Székely K.; Sas-hegy, gyep, talajcsapda, 2011.III.30., Rákóczi A.; Sas-hegy, 2012.V.19., Merkl O.
Tychius squamulatus Gyllenhal, 1836 – somkóró-tímárormányos – Sas-hegy, 2012.VI.9., Merkl O.
Tychius stephensi Schönherr, 1836 – Stephens-tímárormányos – Sas-hegy, 2008.V.19., Grabant A., Merkl O. és Németh T.; Sas-hegyi kertség, 2012.V.19., Merkl O. Tychius subsulcatus Tournier, 1873 – szálkás tímárormányos – Sas-hegy, ismeretlen dátum, Diener H.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Az ormányosbogár-félék (Curculionidae) a bogarak rendjének legnépesebb, az ormányosbogár-szerűek öregcsaládjába sorolt családja.
Ez a legtöbb (világszerte mintegy 50-60 ezer) fajt számláló rovarcsalád.
Magyarország területéről jelenleg 922 fajukat ismerjük, de a szám folyamatosan emelkedik. Nevüket ormányszerűen megnyúlt fejükről kapták.
Az ormányosbogarak pontos rendszertani helyét Roy A. Crowson határozta meg (1955), és az alcsaládokat is ő sorolta be. Ő ismerte fel azt is, hogy a Scolytinae (igazi szúk vagy szúbogarak) és a Platypodinae alcsaládok is ide tartoznak. Az azóta eltelt évtizedekben sok más, általa az ormányosbogarak közé sorolt faj rendszertani helye megváltozott. Az 1990-es évek végétől Miguel Alonso-Zarazaga és Christopher Lyal kutatásainak köszönhetően az entomológiában uralkodó nézet szerint a családba sorolás kritériuma nem az ide sorolható fajok jellegzetes ormánya, a rostrum, hanem a hímivarszervek sajátossága: a potroh kilencedik szelvényén elhelyezkedő párzószerv, a spiculum gastrale nagyobb, mint annak a köztakaróba ágyazott alapíze, a manubrium; ha egy fajnál hiányzik a spiculum gastrale, úgy annak rostruma, azaz ormánya sincs.
A legkorábbról ismert ásatag ormányosbogarak a felső jura rétegeiből kerültek elő, e korai példányok ormánya a maiakénál jóval hosszabb volt. Ebből az entomológusok arra következtetnek, hogy a Curculionidae család recens taxonjainak filogenetikai sora a hosszú ormányosoktól vezet a rövid ormányosok felé, azaz ez utóbbiak a törzsfejlődés egy későbbi szakaszát képviselik. A család tagjai ma világszerte elterjedtek.
Az ormányosbogarak legjellemzőbb sajátossága ormányszerűen megnyúlt fejük. Szájszervük az ívesen hajló, az Előtor alá görbíthető ormány, a rostrum elülső részén található. Formája rendkívül változatos lehet a két véglet között: hosszú és hegyes végű a Curculio, rövid és tömzsi az Otiorhynchus nemnél. A barkóknak nevezett fajok ormánya rövidebb, széles és lapos, más fajoké akár testüknél hosszabb is lehet. A rostrumból kiágazó, hosszú, kilenc-tizenegy ízből álló csápjuk a csápnyélen túl megtörik (ún. térdes csáp), utolsó három-négy íze pedig bunkószerűen megvastagodott. Látószerve csak a talajban, illetve pincékben élő Torneuma-fajoknak nincs.
E két általánosan jellemző jegyet – az ormányt és a csápot – nem tekintve az ormányosbogárfajok megjelenési formája, színe, mérete rendkívül változatos.
Kifejlett példányaik hossza 1 és 40 milliméter között változhat.
A fajok többsége rejtőszínű, de vannak közöttük élénk fémfényűek is. Sokuk testét apró pikkelyek fedik. Lábaik rövidek és erősek, lábfejízületeik száma
négy.
A legnagyobb, Magyarországon honos faj, az acsalapu-ormányos (Liparus glabrirostris) hossza elérheti a 15–22 millimétert, de a világ trópusi övezeteiben ennél lényegesen nagyobb ormányosbogarak is élnek.
A pajzsocska (scutellum), a hártyás szárny (alae) és az ezt takaró Szárnyfedő (elytrum) a középtorhoz csatlakozik; ez utóbbi az
Utótort is elfedi. A tor hasi oldalát barázdák tagolják; ezek száma és elrendezése ivarfüggő. A potroh kilenc szelvényből áll; az ivarszervek az utolsón találhatóak. Lárváik kukac típusú lábatlan lárvák.
Az ormányosbogarak csaknem kizárólag növényevők, a legtöbb faj élőhelye meglehetősen behatárolt. Zömmel szárazföldiek, de vannak vízi növényekben élők is. A legtöbbjük oligofág, de vannak Monofág és polifág fajaik is. Emésztőrendszerük három részre tagolódik: a Szájöbölre (stomodeum), amely magában foglalja a nyelőcsövet (aesophagus) és az Előgyomrot (proventriculus), valamint a középbélre (mesenteron) és a végbélöbölre nyíló
Utóbélre (proctodeum). A táplálékcsatorna utolsó szakaszához csatlakoznak a kiválasztást segítő mirigyes csövecskék, a hat Malpighi-edény. Légcsőrendszerükbe (tracheae) a tor és a potroh felületén található
Légzőnyílásokon keresztül (spiraculum) jut be a szükséges oxigén. A
keringési rendszer központja a szívüreg, a véráramot a háti véredény lüktetése tartja mozgásban.
Idegrendszerük központja a szemek, a csápok és a szájszerv működtetéséért felelős, három dúcpár alkotta agydúc, ehhez csatlakozik a hasdúclánc. Ormányukkal lyukat fúrnak a növényekbe, és ebben helyezik el petéiket, lábatlan lárváik pedig a növényben fejlődnek ki. Szaporodásuk miatt az ormányosbogarak számos, kultúrnövényeken élő faja mezőgazdasági kártevő. Így például a hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici) lárvái a lucerna
és a szőlő, a lisztes répabarkó (Cleonus punctiventris) a cukorrépa gyökereit, az apró csipkézőbarkók (Sitona spp.) pedig a pillangósvirágú növények
leveleit károsítják. A levélbarkófajok (Phyllobius spp.) tűlevelű és lombos fák – köztük gyümölcsfák – lakói. Hasonlóan káros a fák lombozatára a bimbólikasztó bogár vagy más néven almabimbó-likasztó ormányos (Anthonomus-pomorum), illetve a borsóormányos (Aoromius quinquepunctatus) is. A szintén az ormányosbogarakhoz tartozó, alig 2–3 milliméter hosszú gabonazsuzsok (Sitophilus granarius) az elraktározott szemes gabona és kukorica kártevője. Legvégül pedig a fák gesztjét és kérgét károsítják az igazi szúk vagy szúbogarak (Scolytinae).
Zene: Tímár Sára.