A házityúk (Gallus gallus domesticus) a bankivatyúk (Gallus gallus) háziasított változata, amely a tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe és a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó faj, gazdaságilag a baromfikhoz sorolják őket.
A hímivarú házityúkot kakasnak nevezik, az ivartalanított formája a kappan. A nőivarú házityúk a tojó, illetve tyúk, kicsinyük a csibe, a „kamasz”, növendék nőivarú házityúk a jérce vagy csirke. A tojásokon ülő majd a kiscsibéket nevelő tojó a kotlós.
A házityúk súlya 0,35-6,5 kg-ig terjedhet. A legnehezebb házityúk egy Egyesült Államokban mért Big Boy nevű fehér broiler kakas volt, a maga 10,97 kg-os súlyával. A kakas rendszerint nehezebb a tojónál, de ez aszerint változik, hogy milyen fajtába tartozik az állat. A törpékhez a 350 és 1200 g körüli
fajtákat sorolják. Megkülönböztetnek még közepes (1500 és 3500 gramm körüli) és nagy testű (4000-6500 gramm körüli) fajtákat.
A tyúkok egyik különlegessége a fejükön található tarajuk,
melynek igen sokféle megjelenési formája lehet (egyszerű, rózsa, borsó, szarv stb.). A kakasok taraja nagyobb, mint a tojóké. A csőr alatt egy bőrlebeny
található, ami a taréjhoz hasonló szövetekből épül fel. A tyúkok nemi kétalakúságát erősíti még általában a kakasok legyezőszerű farktolla.
Csüdnek a láb tollmentes részét nevezik. Bár egyes fajtáknál ez is lehet tollas, például cochin, melyeknél a tollazottság még az ujjakra is ráfut. A tyúkoknál három ujj előrenéz, a negyedik hátra. Egyes fajták különlegessége, hogy öt ujjuk van (például dorking tyúk, német lazactyúk,selyemtyúk, szultántyúk), ez esetben kettő néz hátra.
Szárnya testéhez viszonyítva kicsi, lekerekített, csak rövidebb távokat képes repülni.
Az idős kakasok egy ún. „sarkantyúval” rendelkeznek, mely valamiféle fegyver szerepét tölti be támadásoknál. Ez a Sarkantyú idős kakasoknál igen hosszúra és hegyesre nőhet. Egyes tyúkfajnál a tojónak is van "sarkanytyúja" lábujja felett (kissé fejletlen).
Tolltakaró. A tolltakarónak igen nagy a sokfélesége, egész sor színben és rajzolatban fordul elő. Vannak különleges tollképződmények is, mint például a selyem tyúkoknál vagy borzas, mint például a chabó tyúkfajtánál. Többnyire a kakas a díszesebb tollazatviselő. A tyúk rendszerint évente ősszel váltja a tollát (vedlés). Az új őszi tollruhában a legszebb a tyúk és többek között ezért éppen télen vannak a baromfi kiállítások is. Itt fajtára jellemző leírások szerint értékelik és pontozzák a tyúkokat. Év közben főleg a kakas „taposása” alatt szenved a tojók tollazata. Némely csoportokban olykor teljesen kopasz hátú tojókat is meg lehet figyelni, ami a Taposás eredménye. Amennyiben a tollazat a csüdig, ill. az ujjakig ér, szakmegnevezéssel „gatyának” hívják. Lehet még bóbitájuk, szakálluk is.
Viselkedés.
Hangkiadások: A kakas jellegzetes „kikiriki” vagy „kukurikú” hangja a terület megjelölésére szolgál, és ezt kukorékolásnak hívják. Többnyire reggel, napfelkelte előtt kukorékol a kakas, dél körül és este. A kakaskukorékolást a rómaiak időmeghatározásra használták; ha meghallották
a kukorékolást, azt jelentette, hogy pontosan éjfél és napfelkelte között jár az idő. A kotyogás minden ivarérett tyúk szokásos hangkibocsátása, sokféleképpen
értelmezhető; az a figyelmeztető, fenyegető, csalogató, hívóhangja, de ezt használhatja a tojásrakás általi fájdalom hangjaként is, csak mindig egy kicsit más árnyalatban. Jellegzetesek a kotlós csibéiről gondoskodó hangkibocsátásai, ehhez hasonló a kakasok általános hangkibocsátása is. Bizonyított, hogy
a tojásban lévő csibék kikelésük előtt képesek egymással hang alapján kommunikálni, és így valamelyest beállítani az úgynevezett szinkronkelést, hogy nagyjából azonos időben keljenek ki a tojásból.
Táplálékkeresés: Természetes környezetükben a tyúkok magvakat, gilisztákat, csigákat, rovarokat, egereket fogyasztanak. A tyúkok táplálékkeresés közben nagyon figyelnek, szívesen tartózkodnak fedezékben gazdag környezetben. Mivel a tyúknak hiányzik a jó térlátása a megfelelő látási szög hiánya miatt, ezért kénytelen sétálás közben a fejét előre-hátra mozgatni és így feltérképezni a környezetét, mint a legtöbb madár.
Begyükben apró kövek segítségével őrlik meg a táplálékot. Ürülékük az úgynevezett kloákán keresztül távozik.
Nászviselkedés, tojásrakás: A kakasnak jellegzetes udvarlási viselkedése van, szabályosan táncikál a tojó előtt, miközben egyik szárnyával megérinti a földet, majd felugrik a tojó hátára. A Kopuláció közben megfigyelhető, hogy a kakas csőrével a tojó fej- vagy nyaki tollazatába kapaszkodik.
A házityúk évente 250 vagy akár több mint 300 darab tojást képes produkálni, ha naponta elveszik előle a rakott tojást. Ha nem veszik el a tojást, akkor
a legtöbb fajta nekiállna a kotlásnak. Bizonyos fajtáknál a kitenyésztésük során teljesen visszaszorították a kotlási hajlamukat. Néha előfordulhat (főleg azoknál, melyek maguk mesterségesen lettek keltetve), hogy a kotlást félbehagyják és leszállnak a fészekről. A keltetési idő normál esetben 21 nap.
Szociális viselkedés: A fiatal kakasok tenyésztési állományba helyezését követően három héttel a spermiumtranszport után növekedésük már megkezdődik, ezalatt a fiatal kakasok beilleszkednek, megerősödnek és az új háremek is kialakulnak
A tyúkoknál jellemző a rangsor, amely más állatcsoportokhoz képest meglehetősen laza. Mivel a tyúkok a tyúkólban folyamatosan a legfelső ülőrudakra igyekeznek, ajánlott a rudakat mind egy szintben elhelyezni, hogy a rendszeres vetélkedéseket és verekedéseket a legjobb helyekért elkerüljük. Bizonyos fajták kimondottan alacsony elhelyezésű ülőrudakat igényelnek. A takarmányt is széles körben vagy több ponton adagoljuk, hogy a ranglistán alacsony helyen lévő egyedek ne szenvedjenek hiányt a magasabb rangúak zavarásai miatt. Néha előfordulhat tollhúzkodás vagy Kannibalizmus is a tyúkoknál. Ez főleg tyúktartó telepeken fordul elő, ahol a tyúkok kis helyre vannak bezsúfolva és egyszerűen unatkoznak, nem tudják kielégíteni kapirgáló, izgága igényeiket.
Élettartam: A tyúkok maximális élettartamáról viszonylag kevés megbízható adat áll rendelkezésre. Régi könyvekben olyan adatok is olvashatók, miszerint az 50 évet is megérik, a valóságban azonban, a legtöbb jelentés szerint 6-8 évig élnek, kivételes esetekben 9-15évig. A tojáshozamra kitenyésztett fajták rendszerint ennél is előbb elhullanak, mivel nagyobb mértékben aknázzák ki szervezetük energiáit, előbb legyengülnek. A második életévtőlkezdve a tojáshozam minden esetben lényegesen visszaesik.
Háziasítása.
Története: A molekuláris biológia teszi lehetővé azt a feltételezést, hogy a házityúk (Gallus gallus domesticus) a Burma-bankivatyúktól (Gallus gallus) származik. Kínából származó csontleletek utalnak arra, hogy már az i. e. 6. évezredben végbemehetett a háziasítás. Megbízható bizonyítékok
a háziasításról az Indus környékéről származnak i. e. 2500-2100-ból. Az első európai leletek a korai jégkorszakból származnak. Az akkori tyúkok még jól tudtak repülni, kevésbé voltak területhűek, mint a mai tyúkok, ezért folyamatosan ólakban tartották őket. Németországi leletek mellett franciaországiakat is találtak, utóbbi helyre feltehetően a föníciaiak által került. Az időszámítás előtti 5–4. századból Svájcban is találtak leleteket Möhlin környékén. Az ókori görögök sárból készült mesterséges keltetőkemencékben keltették a tyúktojásokat. Hasonló keltetők létezéséről az ókori egyiptomi időkből is vannak adatok. A görögök már tojó, hús- és viador típusú fajtákat tartottak.
Háziasítási elméletek: A házityúk háziasításával kapcsolatban két, egymásnak részben ellentmondó elmélet létezik.
A korábbi elmélet szerint a házityúk monofiletikus származású, tehát egyetlen őstől származik. Ezek szerint a házityúk őse a bankivatyúk, amely Elő- és Hátsó-Indiában, valamint Indonézia legtöbb szigetén őshonos. Azt az elméletet alátámasztó érvek a következők:
• a bankiva, változékonysága miatt, könnyen képez fajtákat,
• a házityúk alapszínei felfedezhetők a bankiva színeiben,
• a hangjuk egyforma,
• a bankiva – házityúk keresztezések szaporodóképes utódokat eredményeznek.
Az újabb vizsgálatok egyre inkább a házityúk több ősre visszavezethető, polifiletikus származására utalnak. Ezek szerint következő fajok vehettek részt a házityúk kialakulásában:
• bankivatyúk vagy vörös dzsungeltyúk (Gallus ferrugineus),
• ceyloni dzsungeltyúk (Gallus lafayetti),
• szürke dzsungeltyúk(Gallus sonneratti),
• jávai dzsungeltyúk (Gallus varius).
A kutatók érvei szerint a házityúk populációjában túl nagy a változatosság ahhoz, hogy ez egyetlen ősre legyen visszavezethető. Ezen kívül vannak olyan tulajdonságai, amelyek a bankivánál hiányoznak (például öt lábujj). Könnyű szelídíthetőségét valószínűleg a szürke dzsungeltyúknak köszönheti.
Elterjedése.
Domesztikációja ásatási leletek alapján a Kr. e. 3. évezredben ment végbe. A babilóniaiak már a Kr. e. 2. évezredben tartottak tyúkot, az asszíroknál a
Kr. e. 7. századból vannak róla adatok.
Görögországba perzsa közvetítéssel került. Az ókorban került Európába, az első írásos feljegyzések K. e. 5-4. évszázadból, görög íróktól származnak. Közép-Európába valószínűleg kelta közvetítéssel került.
