A sarkantyús teknős (Centrochelys sulcata) a hüllők (Reptilia) osztályába a teknősök (Testudines) rendjébe, ezen belül a szárazföldi teknősfélék (Testudinidae) családjába tartozó faj.
Akár 83 centiméteres hosszával és 105 kilogrammos tömegével a galápagosi óriásteknős (Geochelone nigra) és a aldabrai óriásteknős (Aldabrachelys gigantea) után a következő legnagyobb faj a szárazföldi teknősfélék családjában.
Rendszertana:
A faj eredeti neve Testudo sulcata (Miller 1779). Ma vitatott, hogy a Geochelone nembe sorolják-e, vagy egy különálló Centrochelys nembe.
Holotípus: ma már nem lelhető fel.
Terület: Nyugat-India.
Alfajokat eddig még nem különítettek el.
Előfordulása:
A sarkantyús teknős Afrikában, Beninben, Csádban, Egyiptomban, Eritreában, Etiópiában, Maliban, Mauritániában, Nigerben, Nigériában, Szenegálban, Szomáliában, Szudánban és Togóban honos.
Élőhelye:
A sarkantyús teknős élőhelye Északkelet-Afrika kopár, félsivatagos vidékei, kedveli a száraz szavannákat is. Előfordul bozótos, akáciás szavannákon is.
Ezeken a területeken megszokott a 40 °C-os nappali hőmérséklet, ami akár az 50 °C-ot is elérheti. A minimumértékek 3-21 °C közé esnek, de néhol éjszakai
fagyok is előfordulhatnak. Jellegzetes növények a majomkenyérfák, az akáciák, tamarindok, tüskés bokrok, combretumok, és a lányszárúak.
Megjelenése:
A sarkantyús teknős Afrika legnagyobb szárazföldi teknősfaja. Páncélhossza akár 83 cm is lehet, súlya pedig 36-105 kg közötti. A hátpáncélja sárgástól a sötétbarnáig terjedő árnyalatú lehet, a haspáncélja rendszerint világosabb, csontszínű. A páncélon növekedési gyűrűk rajzolódnak ki, melyek az évek előrehaladtával egyre kontrasztosabb rajzolatúak lesznek. Az egyes lemezeket sötét szegély határolja. A nagyon öreg egyedek világosak, akár fehérek is lehetnek. Bőre nagyon vastag, színe az aranysárgától a világosbarnáig terjed. A nevét a hátsó lábán lévő kinövésekről, az ún. sarkantyúkról kapta, melyek szerepe nem ismert. A nemek nehezen megkülönböztethetőek, a hímek nagyobbak, valamivel hosszabb és vastagabb a farkuk, valamint a haspáncéljuk homorúbb.
Életmódja:
A sarkantyús teknős kiválóan ás. Amikor az időjárás túl meleg vagy túl hideg lesz, a maga ásta odújába húzódik vissza. Az odú 4 méter mély és 15 méter hosszú is lehet. Többnyire több üreget használ, amit megoszt fajtársaival és más állatfajokkal is. A meleg elleni védekezésként a hátpáncélját sárral, mellső lábát a nyálával keni be. Elsősorban hajnalban és alkonyatkor aktív, reggelente pedig a napon sütkérezik, hogy teste felmelegedjen. A melegebb évszakban sokszor csak alkonyatkor jön elő. A legforróbb időszakban nyári álmot alszik, ilyenkor anyagcseréje nagyon lelassul. Esős időszakokban a legaktívabb. Veszély esetén fejét behúzza páncéljába, mellső lábait pedig elé tartja, így védve azt.
Kizárólag növényekkel táplálkozik. Elsősorban Szukkulens növényeket fogyaszt, így a táplálkozás során nagy mennyiségű vizet is fel tud venni, de más lágyszárúakat is eszik. Évszaktól függően a friss hajtásokat válogatja ki, vagy az elszáradt, elhalt növényi részeken rágódik, mivel élőhelyén ritka a csapadék, és hónapokig, évekig is elmaradhat. Mivel ritkán áll rendelkezésére elegendő ivóvíz, ezért szervezete nagyon takarékosan bánik a vízzel, és csak kevés és sűrű vizeletet választ ki. Ennek térfogata kisebb lehet, mint a kisebb termetű európai szárazföldi teknősöké.
Szaporodása:
Az ivarérettség nem korhoz, hanem a 15–20 kg eléréséhez kötött. A természetben ez a nőstényeknél 10-12 éves, a hímeknél 13-15 éves korban következik be. Fogságban sokkal korábban elérhetik ezt a méretet. A párzás az év nagy részében, júniustól márciusig bármikor megtörténhet, de általában az esős évszak után, szeptember és november között zajlik. A Hímek a párzási időszakban páncéljukkal lökdösik egymást, a győztes párosodhat a nősténnyel.
A hímek hosszú utakat is képesek megtenni nőstény után járva. Párzás előtt a hím megpróbálja visszatartani a nőstényt, amivel megsebesítheti, akár meg
is ölheti. Egy párzás negyedórán át tart, és napjában többször is párosodnak. Közben a hím rekedten röfög.
A tojásrakás a párzás után egy hónappal kezdődik. A Nőstény a tojásrakás előtt egyre kevesebbet táplálkozik, majd megfelelő helyet keres a tojásrakáshoz. Először négy-öt gödröt is kiás, mielőtt dönt a fészek végleges
helyéről. Körülbelül 60 cm átmérőjű és 7–14 cm mély gödröt ás, ebbe rakja 15-30, néha ennél is több, fehér, gömbölyű tojását,
nagyjából három percenként egyet, végül betemeti a fészket. Egy évben akár 9 fészekalja is lehet. A 4–6 cm páncélhosszúságú, 40 gramm körüli utódok mintegy 8 hónap után kelnek ki a tojásból, de ez lényegesen hosszabb idő is lehet. Az esős évszak eljövetelekor bújnak elő.
Élettartama 50-100 év, de egyes példányok ennél tovább is élhetnek. 1986-ban a legidősebb fogságban élő egyed az egyiptomi Giza Zoological Gardens 54 éves lakója volt.
Természetvédelmi helyzete:
A Vörös Listán és a Washingtoni Fajvédelmi Egyezmény II. függelékében veszélyeztetettként szerepel. A sarkantyús teknőst egyelőre nem veszélyezteti közvetlenül a kihalás veszélye, de egyes területeken egyedszámuk egyre csökken. Ennek oka elsősorban az élőhelyük elvesztése a túllegeltetés és az elsivatagosodás miatt. Az illegális állatkereskedelem szintén csökkenti vadon élő állományát. Fogságban eredményesen tenyésztik.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: a világ legidősebb még élő teknőse 187 éves volt pár évvel ezelőtt.
Zene: Apacuka zenekar – Kedves teknős
Hang: párosodó sarkantyús teknősök – „röfögő” hím (Szeged Zoo).
