vadló J. a lónak kihalt őse, illetve vadon élő rokona.
• Latin–magyar szójegyzékből adatolható először, 1405 k.: vad lo (SchlSzj.), majd 1490 k.: vad lo (NagyvGl.), 1633 és 1768: vadló (TESz.).
Az ázsiai vadló, a Przewalski-ló nevét az orosz tábornokról, Nyikolaj Przsevalszkijról (1839–1888) kapta, aki híres Ázsia-kutató, felfedező és természettudós is volt (Przewalski a személynév lengyel megfelelője). Przsevalszkij az állatot 1881-ben írta le, miután egy expedíció során rátalált a létezéséről szóló beszámolók alapján (régebbi tudományos neve Equus equiferus).
A tarpánt először Johann Friedrich Gmelin írta le 1774-ben; 1769-ben látta az állatokat Boborvszk környékén, Voronyez közelében. Gmelin leírása alapján,
1784-ben Pieter Boddaert nevezte el a fajt Equus ferusnak. Otto Antonius a nevet 1912-ben Equus gmeliniként publikálta (objektív szinonima), aki ismét
Gmelin leírását vette alapul. Ma az az uralkodó nézet, hogy a háziasított ló, amelyet 1758-ban Linné nevezett el Equus caballusnak, a tarpántól származik;
valójában a taxonómusok úgy tartják, hogy ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. A Nemzetközi Zoológiai Nevezéktan Bizottság szabályainak szigorú betartása szerint a tarpánt megilleti az Equus caballus binómen vagy alfajként az Equus caballus ferus elnevezés.
2003-ban a Nemzetközi Zoológiai Nevezéktan Bizottság „megállapodott 17 speciális név használatáról a vad fajok alapján, melyek megelőzték vagy egykorúak háziasított rokonaikkal”, jóváhagyva a tarpánra használt Equus ferus nevet. Azok a taxonómusok, akik a házilovat a vad tarpán alfajának tekintik, az Equus ferus caballus elnevezést használják; az Equus caballus név megmaradt a házilónak, amelyet ezzel különálló fajnak tekintenek.
♦ Az ókori Strabótól megtudjuk, hogy az Alpok területén az ő idejében voltak vadlovak; Germániára Plinius, a Pireneusi-félszigetre Varro állapította meg
ugyanezt. Timotheus pedig világosan megkülönbözteti a hippagrost, vagyis vadlovat az onagrostól, azaz a vadszamártól. Ezeken kívül az antik világból ránk
maradt ábrázolások is kétségtelenné teszik igazi vadlovak létezését. Középkori följegyzések szintén tanúskodnak vadlovakról. A VIII. században III. Gergely
pápa Szent Bonifáciushoz írt levelében a vadlóhús evését – minthogy pogány szokás – megtiltja. Ekkehardt apátnak a második évezred legelejéről származó
asztali áldásai a szent-galleni barátoknak kifejezetten azt kívánják, hogy a feralis equi caro (vagyis a vadlópecsenye) egészségükre váljék.
A vadló a háziló vadon élő rokona. Kettőről tudunk, az egyik a tarpán ’Equus caballus Gmelini’, a másik az ázsiai vadló ’Equus caballus Przeuwalskii’,
a mongolok takija, a kirgizek kertágja, az egyetlen ma élő, de már kihalóban lévő ősló. 1768-ban Gmelin, a kiváló természetbúvár még Bobrovszk mellett,
Charkovtól északkeletre, tehát a voronyezsi kormányzóság területén vadászott tarpánra. Abban az időben tehát még a Don mellékén is előfordultak, „de minthogy nagy károkat okoztak, mindinkább a pusztának szorították őket, s a tarpán méneseket nagyon gyakran szétugrasztották.” Gmelinnek egyébként a tarpán igen pontos leírását is köszönhetjük.
A tarpán a Dnyeper alsó szakasza mentén elterülő füves síkságokon még a XIX. század 70-es éveiben is előfordult. Sok lovat
fogott be Carl Hagenbeck 1900 körül, melyeket azután állatkertekbe szállítottak. A feljegyzések szerint ezeknek az állatoknak kb. tizenkét–tizenöt leszármazottjától ered a mai populáció. A természetes populáció a XX. században kezdett csökkenni az iparosodás miatt, míg a Mongóliában élő vad populáció az 1960-as években pusztult ki. Az utolsó ménest 1967-ben látták, az utolsó egyedet pedig 1969-ben. Az ázsiai vadló az egyetlen élő vadló faj, amely Dzsungária kopár pusztáin máig is előfordul.
