SZLANKA – növény (családnév)
(Fotó: szlankamenka)
szlankamenka J: balkáni eredetű, bőven termő szőlőfajta.
Ennek a földrajzi névből keletkezett idegen eredetű szőlőnevünknek a szótörténete a XIX. század első feléig adatolható (1832:Schams, 1844: Legrády, 1858:
FG., 1859:Letenyei, 1869: MNy. 64, 1887:Goethe, 1897:Molnár I., 1935: Révai). A nyelvjárásokban számos alakváltozata használatos [KkSz.: szlankamënka | SzegSz.: szlankamenkamagyarka | Entz: szlanka menka (Szerémség) | Tersánczky: szlánkámenka (Nagykanizsa) | Frisch; német N. slankamenka, Slangamenga (Versec vidéke) | Németh: szlanka, piros szlanka (Erdély) | NépismDolg. 1978: szlamkamenka (Erdély, Miriszló)].
A szőlőnév átvétel a délszlávból; vö. a szerbhorvát slankamenka, bijela slankamenka ’Zapfner’ szőlőnévvel, mely a Slŕnkamen ’Zalánkemén’ helynévből ered.
A fajta a Balkán déli részéről származik, onnan a Szerémségen keresztül terjedt el, főleg Versec, Fehértemplom vidékén és Horvátországban termesztették.
Ma Tokaj-Hegyalja kivételével az ország minden borvidékén kedvelt fajta.
A szlankamenka neve sokfelé magyarka, Magyartraube,magyarszőlő. Régtől szerepel ampelográfiai művekben (1829: Görög, 1833: Schams, 1834: Haller, 1856: Gyürky, 1858: FG., 1859: Letenyei, 1869: MNy., 1886: Hamm, 1887:Goethe, 1899:Útm.). A nyelvjárásokból is sok vidékről adatolt [ÚMTsz.: magyarka ’szőlőfajta’ (Szentes) | SzegSz.: pirosmagyarka, sárgamagyarka, ződmagyarka, szlankamenkamagyarka | Feyér: magyarka (Versec vidéke) | Goethe: Magyartraube (Alsó-Ausztria és Steiermark) | Frisch: Magyarka ’ungarische Gewürz-Traube’ (Versec)]. Az úgynevezett Ungarntraube [1836: Ungar, Ungerlein ’kleiner Gutedel’ (BM.)], blaue
Ungar Schams Ferenc szerint „seit undenklicher Zeit in Ungarn kultiviert wurde, nicht aus Serbien stamme”, azaz a magyarszőlő már nagyon régóta termesztett
Magyarországon, nem Szerbiából származhat. Kérdés, hogy mely vidéken; a mai ampelográfusok a magyarka szőlő délvidéki eredetét vallják (pl. Csepregi–Zilai 1988). Ez esetben nem belső nyelvi fejlemény a magyarka, hanem jövevényszó a délszláv szerbhorvátból; vö. madžarka, madžaruša (R. 1852: mad’žârka, madžaruša ’uvae genus’, magârka). A Szerémség pusztulása és az ottani népességcsere után a délről fölnyomuló délszláv lakosság az ott talált fajtákat jelölte a magyarica (és szlankamenka) nevekkel. A -ka képző gyakran használatos a helységekről, vidékekről elnevezett szőlőneveknél a szerbhorvátban, de személyt, népet, nemzetet és nemzeti hovatartozást is jelölhetnek vele. Vö. még ausztriai német Mayarka, román magyarica, maghiarea, majarca alba, cseh és szlovák magyarka, szerbhorvát
majarka, olasz mayarka ’szlankamenka’, német Magyartraube, francia précoce de Hongrie és orosz vengerka csernaja. Északi szláv szomszédainknál, a szlovákban másfél évszázaddal korábban jelenik meg a szó, de az adatok nem szőlőnevek, vö. szlovák maderki, mad’erki, magyarok, maderky ’plántálni való csemete, dugvány, bujtás’, itt jelentésmódosulás következett be szerinte, a csehben pedig egy valószínűleg más fajtát jelölő, de a származási helyre utaló név létezett, vö. cseh uhernitze, uherka.
Furkókovács a neve a szlankamenkának Kecskemét környékén. Azért nevezik így ezt a szőlőt, mert a fajtát ott Major István kovácsmester hozta be, és terjesztette el.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Szlanka Anett.
Zene: Szlanka Zsolt.