SZAKA – állat (családnév)
(Fotó: küllő)
küllő 1 J. a márnához hasonló, főleg a fenéken élő apró édesvízi hal; Gobio.
• Kései felbukkanású halnevünk az írásbeliségben, 1884: küllő (Nyr. 13), 1887: felpillantó és fenékjáró küllő (HalK.); N. MTsz.: küllő. Jankó János szerint
csakis a Balaton mellett használatos.
A küllő a Gobio fajok zalai népnyelvi neve. (A régi Zala megyéhez tartozott a Balatonnak szinte az egész északi partja.) Herman Ottó szaknyelvi kifejezéssé
tette a nyelvjárási szót, ebből a népi elnevezésből alkotta meg a hal tudományos magyar nevét. Egyes magyarázatok szerint a Gobio fajok e magyar nevüket
a hónaljuszonyaikról kapták, melyek úgy állnak el a hal testétől, mint a kerék küllői a kerékagytól. Valószínűbb azonban, hogy a névadás alapja az, hogy
a mederfenéken csapataik gyakran fejüket összedugva – küllős kerékre emlékeztető alakzatot felvéve – pihennek.
Még ma is tapasztalható, hogy a halnevek tekintetében vidékenként, sőt ugyanazon halászvíz különböző partszakaszain is egymástól eltérő, sokszor téves a halak megnevezése. Itt csak egy példa: „a pár év óta elszaporodó Gobio fluviatilist [fenékjáró küllő] a balatoni horgászok – nyilván a parti lakosok
után – következetesen pócnak, póchalnak nevezik, s talán sejtelmük sincs róla, hogy a póc egészen más fajnak a halrajzilag közismert neve [Umbra krameri].
A küllő név sehogy sem tud a Balaton körül polgárjogot nyerni” (Lukács 1941).
Társneve a gobhal: R. 1237 és 1325: gob, 1544: kop hal (OklSz.), 1604: gob-hal (MA.), 1702: gob (Miskolczi), 1804: gob, goboly, göb, kop (CzF.), 1884:
gőbhal, 1895: gob (Nyr. 24); N. Vutskits: kopsa | MTsz.: goboly | Beke: kophal | Hunfalvy: kopza. A magyarázó összetétel előtagja korai újfelnémet eredetű;
vö. Kopp ’Cottus gobio’ (Mollay). A ném. Kopp (NWbds.), Koppe (DWb.), bajor Göb (BWb.), erdélyi szász Koppe (SSWb.) halnév a Kuppe ’valaminek a lekerekített felső része’ (BWDWb.) jelentésű szóhoz tartozik, és ennek a gömbölyű fejű, zömök, rövid testű halnak a kerekdedségére utal. Hasonló szemléletű a magyar halnév is; vö. a kerekded, gömbölyű jelentésű gyökelemmel (vö. gomb, golyó stb.). Szintén átkerült a magyarba a ném. (kicsinyítő képzős) N. Gobel ’ua.’ goboly alakban, mely erdélyi nyelvjárási szó. Később tudományos elnevezéssé lépett elő: fenékjárógoboly, felpillantó goboly (Lovassy) és goboly ’Gobio
gobio’ (MÁSz.). A halnevet egy szláv nyelv is átvette; vö. kárpukr. koppe ’ua.’ (Vladykov).
Kőhal társneve igen korai felbukkanású: 1395 k.: keuy hal (BesztSzj.), 1405 k.: kwij (Chyzer), 1435 k.: kiuihal (SchlSzj.), 1529: kewy hal (OklSz.), 1533:
koues helon lakohal ’Steynbeyss’ (Murm.), 1544: kövi hal (OklSz.), 1641: kővágó-hal (Hal. 33), 1799: kövihal (Mitterpacher), 1801: kőmaró kolty, kövi ponty (Földi), 1830: kövi pozsár (Reisinger), 1884: köviponty, kővágó, kőrágókolty, kövi csík, kövihal, kűhal, kőhal ’ua.’ (Nyr. 13); N. ÚMTsz.: kűhal ’Cobitis barbatulus’| MTsz.: kőhal, kövicsík,kövihal,kövi, kőfúró kövecshal | Gyurkó: kövi márna, kővágó | OrmSz.: kűkárász | Unger: kövikárász | MTsz.: kavicshal | K.: kűhal, kűmárna. Ez az igen régi név olyan halakat jelöl, amelyek nappal a kövek alá rejtőznek. A kővel kapcsolatos a ném. Steingrundel ’kövicsík’ (VNAE.) név is. Hasonló a fi. kivikala név is, a kőhal szó szerinti megfelelője. A kőharapó név a ném. Steinbeisser ’Cobitis taenia’ tükörfordítása.
A Gobio uranoscopus ném. Steingreßling, Steinkresse (NF.) az előző faj nevének és a Stein ’kő’ szónak az összetétele, a köves vízfenékre, e hal élőhelyére utalva. A lat. uranoscopus fajnév görög eredetű, a gör. ouranisz ’ég’ és szkopeo ’nézni’ szavak összetétele. Tulajdonképpen ’eget néző’ a fordítása. A
név alapja az, hogy e faj szemei fején magasan, felül helyezkednek el. Erre utal magyar szaknyelvi nevében is a felpillantó jelzői előtag.
Putri nyelvjárási neve (R. 1801: Földi, 1830: Reisinger, 1865: Hunfalvy, 1870: CzF.; N. MTsz.: putra, putri | Dankó: putra) a dudorú, nagy hasat jelentő
potroh szóval függ össze, esetleg, mivel kis halakról van szó, apró halat jelent, hasonlóképpen, mint a putri ’kis ház’ szó. A sármászó szaka (R. 1887:
HalK.; N. uo. és Gyurkó) a Székelyföldön használatos tájszó. Egyrészt a hal alakjára enged következtetni; vö. szaka ’horog v. szigony visszája, vagy visszhorga’ (NéprFüz. 1893), a Balaton vidékén (szakás horog, szakás szigony). Másrészt sármászónak hívják, mert szereti a víz fenekét, az iszapon szeret feküdni.
Köpőce neve (N. Gyurkó) talán alakleíró, és a köpőce ’kivájt fából készített vízmerítő eszköz’ (ÚMTsz.) szóval függ össze. Nemhal (MTsz.: „hitvány volta
miatt” | SzegSz. | ÚMTsz.) társneve arra utal, hogy a fenékjáró küllő apró, értéktelen halfajta, ezért hívják így is Szeged környékén. A szigetközi rundli
(K.) a német nyelvterülettel határos helységekben a német rund ’kerek’ szóból képzett halnév. Hasonló a ném. Ründling ’maréna’ (VNAE.) és a Rindling ’ua.’
(RF.) név is. Ezek szintén testformára utaló nevek. Az ugyancsak szigetközi krungli és grundli (K.) a ném. Gründel ’ua.’ (< ófn. grundila, kfn. grundelinc
/NF./) név nyelvjárási megfelelői. A magyar és a német név alapja e hal fenéklakó életmódja. Erre utal a fenékjáró küllő szaknyelvi binómenben a faji jelző
is. Egy 1030-ból való hősénekben, amelyet egy bajor tónál, a Tegernsee-nél élt szerzetes írt, a küllő latin neve fundicula (uo.). Ez a ’fenék, talaj, alap’
jelentésű lat. fundus szó származéka, a névadási szemlélet ugyanaz volt, akárcsak ném. N. Lettenwühler és Bodenhocker (uo.) társneve esetében. Romlott húst is szívesen esznek a küllők, ezért kapták ném. Mannfresser, Totengräber (uo.), azaz ’emberevő’, illetve ’hullatemető, sírásó’ nevüket. Már Conrad Gessner is utalt erre 1670-ben: „die toten Leiber der Menschen und des Rinds fressen” (az emberek és marhák hulláit megeszik). Brehm a következőket írja:
„mikor 1863-ban Bécs ostroma után az agyonvert törököket és a döglött lovakat úgy takarították el, hogy a Dunába vetették, később nagyon sok fenékjáró
küllőt találtak a holttestek közelében”. A törbők (N. Jankó: ua. ’pici, pocakos s a csíkkal együtt feredik télen’) ismeretlen eredetű, mára esetleg már
ki is veszett halnév egyetlen régi forrásból.
A latin szaknyevi Gobio genusnév ókori halnévre vezethető vissza, a lat. gobio, gobius görög eredetű; vö. kobiósz ’ua.’. Első írásos emléke egészen korai,
már a IV. században élt római költő, Ausonius említi a gobio fajt a Mosel folyó halai között. Nyilván erre az antik névre vezethető vissza Linné tudományos
latin, illetve e hal ném. Göbe és Kobe neve. A latin halnév folytatója az ang. gudgeon (< ófr. gojon, NéprFüz. 1893. goujon), ol. gobione, sp., port. gobio,
gör. gobios ’ua.’.
♦ A küllőfélék a sugarasúszójú halak (Actinopterygii) osztályához és a sügéralakúak (Perciformes) rendjéhez tartozó család. Szinte egész Európában előforduló, gazdaságilag jelentéktelen fajok. A Gobio fluviatilis már Heckel 1863-ban megjelent dolgozatában is szerepel, mint a Balaton és mellékvizeinek egyik halfaja.
Entz Géza és Sebestyén Olga 1942-ben megjelent könyvükben a Keszthelyi-hegységben lévő Gyöngyös-patakot, a Kővágóörsi-patakot és a Kornyi-tavat jelölik meg lelőhelyeként.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -