• A név legkorábbi előfordulása írásban 1688: siska (Herman 1914). 1772/1832: „siska: Rácz disznó” (Kreszn.), 1818: „A sörtések sima szörü nagy fülü siskák”(TESz.);
a népnyelvben MTsz.: suski | NépkGy. 2: suski.
Nevének eredete vitatott. Melléknévi jelentésének elsődlegessége valószínűbb. Horvát vélemény szerint a hv. siska szóból való, más vélekedés alapján nevét
a siskaszerűen előre konyuló fülétől kapta. (A magyarban a kajlán lelógó fülű disznó neve a siska.) Pethe Ferenc 1815-ben azt írta, hogy „kétféle házi
disznó van: a siska és a mangalica” (Pethe). Az előbbi név alatt ő az ösztövér házi sertéseket, az utóbbi név alatt pedig a gömbölyű zsírsertéseket értette.
Ezzel szemben Galgóczi a siskát, mint saját sertésfajtát írja le: „Szentes vidéken egy magas, hosszú, kicsit kónya fülű faj van elterjedve, melynek hízékonyságáról nem sok dicséretest hallottam.” A Magyar Néprajz (II. köt.) szerint „sok helyütt emlegetik a források a siska disznót. Ez azonban nem lehetett külön sertésfajta, legfeljebb a bakonyi vagy szalontai helyi kitenyésztésű csoportja, de valószínűbb, hogy a hosszú, lelógó fülű sertéseket nevezték siskának”.
♦ A siskát a horvátok, mint a legrosszabb formájú házi sertésüket tartották számon. Feltehetőleg a Kárpátoktól északra alakult ki, majd délebbre került;
hazánkban a Dráva és a Száva közötti területen, majd attól északra Marcaliig és a Balaton partjáig is elterjedt. A zselici régi kanászéletről író Gönyei
Ébner Sándor így jellemzi: „Az ősi siska – a zselici disznó suttyogó szőrű [felálló sertéjű] rikés disznó volt, nagy járó természetű. Úgy tudott menni,
mint egy ménes és nagyokat ugrott, mert olyan vékony lábszára volt, mint a pipaszár s a kanász úgy elfáradt a hajtásban, hogy majd megszakadt bele. Orra
hosszú volt (mintegy 30 centiméter), s a hasa karcsú, mintha bél sem lett volna benne. Hosszú farka, csúcsos füle volt, szőre, pedig ardas [ordaszürke],
igyenös, singszőr…” Ma már tisztán nem található siska, de a mangalicák között még az 1940-es években is akadt pár olyan rikés disznó, amelyen az ősre való visszaütés látszott. A rikés disznó ugyanis a siskának a mangalicával való keresztezéséből keletkezett, előbbinek uralkodó tulajdonságaival.
