káka J: hengeres, csomó nélküli, levéltelen szárú, 1-2 m magasra növő sásféle vízinövény, illetve az ilyen növények nemzetsége; Schoenoplectus.
Csetkáka J: iszapos helyeket kedvelő egyszikű növény; Eleocharis.
szürkekáka J: a sással, kákával rokon, nedves helyeken gyakori növény; Holoschoenus romanus.
A káka személynévként 1138-tól adatolható, növénynévként először 1500 körül olvasható: „De papiro – wulgo kaka” (MNy. 21). Melius Juhász Péternél 1578-ban a káka ’Scirpus’ és ’Gramen’, Calepinus szótárában 1585-ben, Szikszai Fabricius Balázsnál 1590-ben és Verancsics Faustus Dictionariumában 1595-ben kaka ’Iuncus’. Benkő Józsefnél 1783-ban (NclB.) olasz káka, siriai káka, árva káka, virágos káka, öreg-káka, illetve káka-bot nevek szerepelnek. Baróti Szabó Dávid Kisded szó-tárában 1792-ben a káka: szittyó, gyékény-fű, a káka-bot: bákány, nádbuzogány.
E bizonytalan, talán ótörök eredetű névnek végső hangja, mint többváltozatáé is, nyelvünkben keletkezett járulékhang; Győr és Tapolca vidékén kákó [R.
1604: gyekenkako (Szenczi), 1708: ua. (Pápai)],a Jászságban és Bács-Bodrog megyében káké.
Számos társneve a növény gyakori előfordulására és ismertségére mutat: fejes káka, kasika, pipaszár, sisák, úszónád, Csurgó környékén csuit vagy csujit. A moldvai csángó nyelvjárásban román kölcsönszóval pipirig a káka neve.
A Schoenoplectus genusnevet a ’káka’ jelentésű ókori, már a római gazdasági írók, Cato és Columella munkáiban olvasható latin schoenus, illetve a görög
plektosz ’fonott, kötött’ (< plékein ’fonni’) szavak összetételével alkották, és a növény felhasználására utal. A latin schoenus név a ’különböző savanyúfüveket, szittyót, kákát’ jelentő görög schoinosz szó átvétele. Ezekből kötelet, szőnyeget, kosarat fontak. Homérosz az Odüsszeiában ezt a szót használja egy olyan hely neveként, amely ilyen növényekkel van benőve.
A Schoenoplectus nemzetségen kívül a káka több különböző palkaféle nemzetség összetett nevében is szerepel, ilyen a szürkekáka (mely a Balaton vidékén csuhucsáté), csetkáka, iszapkáka, tőzegkáka stb. A csetkáka alakváltozata a cettkáka, csirkáka. Társneve a tódísz, árvakáka és törpekáka.
A tavi káka hazánkban gyakori növény. Valaha – erős nedvszívó hatása miatt – alomként használták. Egykor bálszövetét, a kákabendőt alkalmas eszközzel kikaparva tejjel keverték és ették. Gyógynövényként is javasolták, Melius 1578-ban azt írja: „A Káka gyökere fözue borban melegen innia gyakorta io Colicácnac, kö ellen, vizeletet indit… Gyökere törue a sebet öszue forrasztya”, továbbá, hogy „magua io Kigyo marás ellen.”
A tavi kákához kapcsolódik a „kákán is csomót keres” szólásunk. Ennek a mélyebb vizekben, nádasokban tömegesen élő növénynek a hengeres, sötétzöld szára valóban csomó nélküli. Szólásunk azonban nem
megfigyelésből ered, hanem latinból fordított és az irodalom révén szélesen elterjedt kifejezés. Latin „nodum in scirpo quere” megfelelőjének a XVI. századi
Decsi János latin–magyar szólásgyűjteményében az a jelentése, hogy ’mindenben gáncsot találsz’. A XVII. század elején megjelenő hitvitázó írásokban azonban már igen gyakran ezzel a latinból fordított kifejezéssel vádolják egymást katolikus és protestáns papok egyaránt. Az egyháziak nyelvéből nyilván a prédikációk révén jutott el a szólás a latinul nem tudókhoz, és honosodott meg nyelvükben. Arra mondják, aki mindenben akadékoskodik, ott is hibát fedez föl, mulasztást keres, ahol annak nyoma sincs. Egy másik szófordulat a kákabelű, mely már Baróti Szabó Dávidnál szerepel 1792-ben. Gyenge gyomrú, kis étkű, emésztéssel bajlódó vagy sovány emberre mondják.
