1578-ban bukkan föl legelőször Melius Juhász Péternél. Ezután a fontosabb forrásai: 1595: FK., XVII. század eleje: Herbolarium, 1775: Csapó, 1783: NclB.,
1793: Földi, 1798: Veszelszki, 1813: OrvF., 1833: Kassai, 1843: Bugát, 1862: CzF., 1893:Pallas, 1909: Graumann. A népnyelvben szintén ismert, a történelmi
Magyarország szinte minden vidékéről adatolt a nyelvjárásokból (ÚMTsz. | SzegSz. | OrmSz. | Szabó–Péntek | MNöv. | Nagy R. | NépNyelv. 1943 | Kovács |
Édes | BüTsz. | MNy. 23, 33 | Ethn. 3 | NéprÉrt. 33, 35 | Nyr. 4, 10, 30, 33, 37, 85, 95 | BaNyj.).
Ez a bambuszhoz hasonlító mocsárlakó az egyetlen leszármazottja azoknak a hatalmas, páfrányszerű növényeknek, amelyek úgy 200 millió évvel ezelőtt borították a földet. A szárak tetején fejlődnek ki a lófarokra, a kukoricatorzsára vagy az üvegmosó kefére hasonlító spóratartó képletek. A tudományos név, az Equisetum (< latin equus ’ló’, seta ’kefe, erős haj’)is értelemszerűen ’lófarok’ jelentésű.
A zsurlót – dörzsölőeszközként – már az ókorban is tisztításra használták. Azóta sok évszázadon keresztül alkalmazták edények súrolására, ónedények fényesítésére. Erre utal néhány magyar társneve is, vö. cindrót, cinmosófű, kannamosófű, sikár, siklófű, tálmosófű.
Az összetétel -rokka (ma ’guzsaly, motolla’) utótagja jövevényszó, az olasz rocca vagy a német Rocken ’ua.’ jöhet számításba, amelyeknek végső forrása
egy ’fon, fonadék’ jelentésű germán szótő. Ez pedig a jelölt növényre kitűnően illik. A fonás műveleti eszközeire, közvetve a fonásra mutat a növény bábaguzsaly társneve is. Hasonneve a kígyórokka.
