Eurázsiában széles körben elterjedt faj. Dél-Afrika, Argentína, Ausztrália, Új-Zéland, a Chatham-szigetek, a Fidzsi-szigetek, Vanuatu és Tonga területére betelepítették. Szintén betelepítették az Egyesült Államokba, ahol kiválóan elszaporodott.
Hossza 21,5 centiméter, szárnyai fesztávolsága 13 centiméter, tömege 74-90 gramm. A fülfedő tollak zöldek, a szeme barna, a csőre aranysárga, a lába vörösesbarna színű. Tavasszal a hím nászruhája fekete, zöldes és bíboros ércfényű színnel.
Főként rovarokat és bogyókat eszik. Nagy tömegekben komoly károkat okoz a mezőgazdaságnak. Főleg kora ősszel, elsősorban a szőlősgazdák szempontjából káros; egy-egy kisebb szőlőültetvény termését már egyetlen népesebb csapat is rövid idő alatt teljesen letarolhatja. Védekezni ellene hagyományos módon, az ültetvények őrzésével, a madarak folyamatos ijesztgetésével lehet (ez azonban állandó odafigyelést kíván, mert a seregély intelligens madár, és hamar kifigyeli, ha az őrző személy nincs a helyén, vagy munkája nem elég hatékony), illetve érés idején a szőlősorok védőhálóval való letakarásával.
Mesterséges fészekodvakkal kertekbe is betelepíthető, de inkább elhagyott harkályodúban, vagy löszfalak, esetleg épületek üregeiben fészkel. Fészekalja általában 5-7 tojásból áll, melyen 12-13 napig kotlik.
Kárpát-medencei előfordulása. Rendszeres fészkelő. Februártól novemberig tartózkodik itt, néha áttelel.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Seregélynek szőlőn a szeme = mindenki azt látja meg, akit vagy amit éppen keres vagy látni szeretne.