A vörös róka A rókák legismertebb és egyúttal a Vulpes Nem legnagyobb termetű faja. A valódi kutyaformáktól külsőleg a napvilágon tojásdad alakú pupillája, lapos szembolti íve és aránylag kicsiny felső tépőfogai különböztetik meg; életmódja többnyire magányos, míg a kutyáké inkább csapatos.
A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó. Megtaláljuk az Északi sarkkörtől Közép-Amerikáig És Észak-Afrikáig, beleértve a nagy ázsiai sztyeppéket is (összesen közel 70 millió négyzetkilométeren). Alkalmazkodóképessége egészen kiváló: ahogy természetes élőhelyei beszűkültek, úgy költözött be az emberi településekre és mezőgazdasági termőterületekre. A vörös rókának ötven alfaját különböztetik meg. A vörös róka fogságban kitenyésztett és manapság nagy számban tenyésztett színváltozata az ezüstróka.
Hossza eléri az 1,4 m-t, ebből 50 cm a farok. Magassága 38 cm. Súlya közepesen 6–10 kg, kivételesen akár 13 kg is lehet. Feje széles, homloka lapos, hirtelen keskenyedő arcorra hosszú és keskeny. Szemei ferdén nőnek; felálló füleinek a töve széles; felül kihegyesednek. Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos; Fölülnézetben rozsda-, vagy sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék. Nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyede, ezt a vadászati szaknyelv "szenes rókának" hívja, e furcsa szín megjelenéséért - csak úgy mint a fekete párducok esetében - bizonyos pigmentek a felelősek.
Kotoréknak nevezett lakóhelyét elővigyázatosan választja meg. Kedvező körülmények között nem maga ássa, hanem borzok elhagyott kotorékaiban telepedik meg. Időnként lakott borzkotorékban is felüti tanyáját, és nem ritkán ki is szorítja onnan a borzot. Gyakran költözik barlangokba és más természetes üregekbe, de romokba, omladékokba, kőrakásba is; gyakran korhadt fák üregével, sűrű bozóttal vagy elhagyott homokbányák üregével is megelégszik. Van, hogy kazlakban talál magának téli lakást.
Főleg éjjel, de csendes, elhagyatott helyeken fényes nappal is vadászik. A hosszú nyári napokon több órával napnyugta előtt indul vadászni kölykeivel. Állandó hideg időben és nagy hóban csak a reggeli órákban pihen. Ameddig csak teheti, a sűrűségben halad. A róka a fiatal őztől a bogarakig minden állatra vadászik, de szívesen fogyaszt dögöt is. Fő táplálékai az Egerek és pockok, de megfogja a mezei És üregi nyulat, Az őzgidát. Nemcsak a földön fészkelő madarak tojásait fogyasztja és fiókáit eszi meg, de a repülni tudó madarakat is képes becserkészni. Ha a szükség ráviszi jól úszik, ezért a vízimadarak fészkei sincsenek tőle biztonságban: még a kotló hattyúkat is megfojtja. Közismerten károsítja a házi baromfiállományt – főleg a kölykes anyaróka. A nagy kertekben és a szőlőkben sáskákat, cserebogarakat és lárvákat, földi gilisztákat fogdos, de megeszi az érett gyümölcsöt is. Télen, magas hóban, amikor vadászterületén nem jut megfelelő táplálékhoz, gyakorta az ember közelébe húzódik némi ételhulladék reményében.
Többnyire február közepén párzik (ez a koslatás). Ez idő alatt ibolyának nevezett mirigye nagyon erős szagot áraszt. A vemhes róka kitépi hasáról a szőrt, hogy kölykei könnyen hozzáférhessenek emlőihez. Ebből a szőrből készít vackot a kölyköknek. Egy alom 3 12 (többnyire 4–7) kölyköt számlál. Az utódok összetapadt szemhéjjal, fejhez lapult füllel jönnek a világra, és nagyon lassan fejlődnek. Szemük legkorábban a 14. napon nyílik ki; addigra minden tejfoguk kibújik, de színük nem a megszokott vörös-fehér-fekete, hanem egyöntetű szürke. Másfél hónapos korukban merészkednek először a szabadba, hogy a napon sütkérezzenek és játszadozzanak. Júliustól a kölykök az öreg vadászó rókát követik, majd egyedül is vadászni kezdenek (eleinte nappal, szürkületkor). Késő ősszel válnak el anyjuktól. Fogságban szelídíthető, főleg ha fogságban is született, de nem imprintálható annyira, mint a házimacska.
Vadászati, közegészségügyi és természetvédelmi jelentősége Magyarországon:
A rókát részben prémjéért, részben az apróvadállomány és a házi baromfiak pusztítása miatt emberemlékezet óta vadásszák. Mivel természetes ellenségei közül a nagy testű szőrmés ragadozókat a farkast és a medvét már régen kivadászták és a rókát zsákmányolni képes nagyobb ragadozó madarak, mint az uhu, A szirti sas, A parlagi sas és a rétisas állománya is erősen lecsökkent, állományát ma már csak az ember és a különféle betegségek korlátozzák. Régen a róka dúvadnak számított. Egész évben vadászható volt, de értékes prémjéért elsősorban a téli időszakban lőtték. Természetes ellenségek híján sűrű rókaállomány vadgazdálkodási, természetvédelmi és közegészségügyi szempontból egyaránt súlyos problémákat okozhat. A vadgazdálkodók számára az apróvadállomány, a természetvédelem számára a veszélyeztetett fajok állományainak pusztításával okozhat károkat. Ilyen fajok többek között az ürge, A fogoly, A túzok, A haris, vizes élőhelyeken a telepesen fészkelő gulipán, A gólyatöcs számára jelent veszélyt, de alkalmanként tömegesen képes pusztítani a nyári lúd családok röpképtelen fiókáit, amit számos alkalommal megfigyeltek a Fertő menti szikeseken. Ilyenkor heteken keresztül alkalmanként 5-10 fiókát is zsákmányol amit kölykeinek hord el kotorékába.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Fekete István – Vuk
Kosztolányi Dezső – Zsivalygó természet:
RÓKA.
- Ó, a furfangos, ravasz csalavér. Contradictio in adiecto. Hát ki van a ketrecbe, ti vagy én? Vagy talán az én nőstényeim hordják a ti asszonyaitok bőrét?
Hagyjátok az én hires ravaszságomat. Torkig vagyok vele.
Zene: A Vuk C. magyar rajzfilm zenéje.
Hang: sétáért kuncsorgó ember nevelte vörös róka (Miskolc Zoo).
