RAKOTTYA – növény (családnév)



rekettyefűz
(Fotó: rekettyefűz)




rekettye J: 1. a hüvelyesek családjába tartozó, sárga virágú félcserje; Genista. 2. N. rekettyefűz. rekettyefűz J: vizenyős helyen gyakori, lándzsás vagy visszásan tojásdad levelű, hosszú barkájú cserje; Salix cinerea. rakottya J: N. (rekettye)fűz.

A rekettye ’egy fajta fűz’ jelentéssel igen korán felbukkan a magyar írásbeliségben: 1193: „ic meta intrat in iluam et uadit uque ad raquatiquerec” (ÓMOlv.
54), 1237: rochotyabugurh, 1245: rekecia (MNy. 58: 307), 1251: Requetiasuuelg, 1269: rekety, 1274/1338: rekethye, 1325/1332: reketha (OklSz.), 1395 k.:
rokett’ya (BesztSzj. 888), majd a Schlägli Szójegyzékben (1405 k.) is olvasható. Szerepel Melius Juhász Péternél (1578), Clusius pannóniai flóraművében
(1583: NomPann.),
Szikszai Fabricius Balázsnál (1590) és Kájoni János orvoskönyvében (1656). Beythe András (1595: FK.) is felsorolja a növényt, és utal gyógyító hatására. Lippay János (1664) már a virágoskert növényei között említi a Genistát, „kinek sok vékony zöld ágai vagy inkább vesszei vannak, kiken sárga jóillatú virágok nőnek”. Csapó József (1775) háromféle rekettyéről írt.
Nyelvünkben déli szláv eredetű jövevényszó; vö. szerbhorvát rakitje ’rekettyés, füzes hely’, szlovén rakîtje ’rekettye’. Megvan a csehben és a szlovákban is. Az alapszó az ősszláv szókincsbe tartozik, és szinte minden szláv nyelvben megtalálható.
A rekettyefűz ma szaknyelvi szó, a Salix cinerea (cinerea faji neve színre utal, a latin cinis ’hamu’ szóból képzett, ’hamuszürkét’ jelent), illetve a
rekettye a Genista neve. A nyelvjárásokban a rekettye a ’kecskefűz’ (OrmSz.), továbbá a ’szőlőkacs, fiatal hajtás; Ranke’ (ÚMTsz.) jelölésére használatos.
A csikófarkrekettye a Genista ephedroides neve. A csikófark jelzői előtag talán a barkát vagy a kusza ágakat írja le. A sündisznórekettye ’Genista hystrix’
a jelölt növény töviseire, szúrósságára utal. Akárcsak az utóbbi elnevezés német megfelelője, a Stachelschwein-ginster, Igelginster ’Erinacea’ is.
Nálunk a legismertebb a Genista tinctoria, a festőrekettye vagy sárga festőfű. Azért nevezték így, mert zsenge virágainak, hajtásainak levét fehérneműfélék
és fonalak sárgítására használták, és mert főzetéből timsó, mész és kréta hozzákeverésével szalmasárga festéket készítettek. Egyik német neve is Färbeginster.
Társneve néhány vidéken a vándorbot. Mint azt már Beythe András ajánlotta, „vton iaronak io beloele palczat chijnalnij, mert oly ereie vagyon, hogy az
ki nala hordozza, az napnak isdosaga meg nem suethetij.”
A rekettyefélék legtüskésebb képviselője a Dél-Európában honos Genista horrida, amelyet az ókori görögök aszpalathosznak neveztek. A görög hitrege szerint a növény tövises vesszőivel ütötték a Tartaroszban, azaz az alvilágban azokat, akik földi életükben gonoszak voltak. Ezért kapta a növény a pokolvessző nevet. A Genista sagittalis, a szegettszárnyú rekettye kerti dísz, májusban virágzó fürtös, dús, sárga virágokkal. Szárának érdekes felépítése miatt nevezik bogárzó fűnek, gerezdes vagy gatyás rekettyének is. A szúrós, bökős német rekettyének Linné a Genista germanica tudományos nevet adta.
Német mintára keletkezett nyúlrekettye társneve (R. 1783: NclB., 1824: Szádler,1834: Kassai, 1843: Bugát, 1867: CzF., 1896: Pallas, 1908: Zelenyák), a
német Hasenginster tükörszava. Először Benkő József (NclB.) révén került magyar füvészeti szakkönyvbe. Szintén ezzel az állatnévvel alkotott a Genista
tinctoria nyúlvessző (R. 1908: Zelenyák; N. MTsz.: Heves megye) társneve. A növény Priszter Szaniszló magyarázata (OrvTörtKözl. 1984: 3/4) szerint seprőnek, továbbá a homok megkötésére is hasznos. Az előtag mibenléte nem egészen tisztázott. A nyúlvessző néhol a cinegefűz társneve (N. ÚMTsz.: ’vékony fűzfavessző’).
A skorpiórekettye a Genista scorpius. A nálunk nem honos növény elnevezése szaknyelvi szó, a latin név folytatói az idegen nyelvi párhuzamok is, úgymint
a német Skorpionginster, angol scorpion broom és az olasz ginestra scorpione.
A Genista saggitalis bogárzófű neve (R. 1908: Wagner; N. Herman: Körmend, ’akkor virágzik, mikor a marhákat nehéz legeltetni, mert igen bogárzanak; t.i.
mikor a Hypoderma bovis kikél’ | ÚMTsz.: Hegyhát, Vas megye). A névadási motiváció Herman Ottó körmendi adatának jelentésmegadásából derül ki. A bogárzás a jószág párzásra kész csatangolása, illetve a legyek, böglyök csípésétől megvadult állat rohangálása, szaladgálása. Ugyanakkor kínálkozik egy másik névmagyarázat is: a Genista sagittalis szárának érdekes felépítése is lehet a szemléleti háttér, hiszen a lefutó lemezektől kétélűen szárnyas szár alapján kapta a növény a szegettszárnyú rekettye, illetve a gerezdes vagy gatyás rekettye (Natter-Nád 1942) társneveit is.
A rekettye már az ókorban is ismert volt. Kitűnő zsinórokat és erős köteleket készítettek belőle. Ma is használatos Genista neve már az ókorban ismert
volt; Columella és Vergilius, valamint Plinius már említi: latin genista, genesta. A tavaszi nap-éj egyenlőség (március 21.), az O betű ünnepe és jelképe a rekettye. Héraklész történetében szó esik róla, akit megválasztanak Apolló babérvivőjének, miután az áldozati tűzbe szederindát és rekettyehajtást dobott.
A Genista címernövény és rendjeldísz volt. Először Angliában lett családi címernövény. Geoffrey, Anjou grófja, aki 1154-ben II. Henrik néven lépett az
angol trónra, sisakjára mindig rekettyecsokrot tűzött. Ezért elnevezték „plantagenet”-nek: a planta növényt jelent, a genet pedig a Genista francia neve.
II. Henrik utódai (Oroszlánszívű Richárd, Földnélküli János, III. Henrik, I. Erward, II. és III. Edward, II. Richárd) mind Anjou vagy Plantagenet királyok
voltak. Háromszázharminc éven át uralkodott Anglia trónján a növényt viselő család. A rekettye a skótoknál jelvény maradt, akik minden nemzeti mozgalmuk
idején rekettye vagy a hozzá hasonló és a vele rokon seprűzanót ’Sarathamus’ virágot tűzték sapkájukra. De a rekettye Franciaországban is rendjel volt:
Lajos király 1234-ben rekettyerendet alapított.
Szép cserjéjéről Petőfi Sándor is írt a Tisza című versében. Tóth Árpád Elégia a rekettyebokorhoz című költeményének első versszakát idézzük:

Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve

S tömött arany díszét fejem fölé lehajtja

A csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,

Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.

S én árva óriásként nézek rájuk s nehéz

Szívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,

Vihar már nékik az, váratlan sodrú vész

S megreszket az egész szelíd arany hajóraj.

A növény kedveli a nedves, időszakosan vízjárásos, mély fekvésű helyeket. Hullámtérben nagy felületet képes borítani. Gyógyhatása miatt a népi orvoslásban vizelethajtóként és anyagcserét fokozó szerként, elsősorban vese és húgykő kiválasztásának elősegítésére alkalmazzák a festő rekettyét. Rekettyének nevezik Magyarországon sokfelé a közeli rokon barkafüzeket.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: Gyimesi - Rakottya