PUHA(TESTŰEK) – állat (családnév)
(Fotó: ugarcsiga)
Törzs: Mollusca –
Puhatestűek
A Mollusca törzset (jelentése: mollis (lat): lágy, puha) Magyarországon a csigák és a kagylók képviselik. Hazánkban 161 recens szárazföldi és 90 vízi puhatestű faj él, egyeseknél több alfaj előfordulása is ismert (az emberkövető, üvegházi, vagy akváriumi hobbiállatok nélkül). A fajszám azonban időben változik, mert az utóbbi évtizedek során rendszeresen új, idegenhonos puhatestű fajok jelennek meg a Kárpát–medencében, amelyek inváziója veszélyt jelent az őshonos fajokra, köztük olykor ritka, bennszülött csigáinkra nézve.
A hazai puhatestű fauna feltárása minden más gerinctelen csoporthoz viszonyítva jóval mélyebben megtörtént, így a fajok természetvédelmi helyzete megalapozottan értékelhető. Mollusca faunánk nagy részét széles elterjedésű európai, palearktikus és holarktikus fajok alkotják. Emellett előfordulnak a Kárpát–medencében endemikus (azaz bennszülött) fajok is, amelyek állományának nagy része Magyarország határain belül él. Más fajok viszonylag kis földrajzi elterjedésük miatt érdemelnek nagyobb figyelmet, például vízi fajoknál a Duna vízgyűjtőjének bizonyos részén, vagy szárazföldieknél egy kisebb területen élő fajok (rajzos és sávos bödöncsiga, ugarcsiga, tompa folyamkagyló, stb.). Bár az ugarcsiga állományai még nincsenek veszélyben, szembetűnő az őshonos bödöncsiga fajok valamint a tompa folyamkagyló visszaszorulása. A természetvédelmi szempontból fontos fajainkat részben az élőhelyek leromlása, átalakítása, másrészt egyes idegenhonos fajok inváziója veszélyezteti. E hatások különösen erőteljesek áramlóvizeinknél és különösen fenyegetőek a természetes termálvizeknél. Az EU Faj– és Élőhelyvédelmi
Irányelvének függelékében több Magyarországon is védett puhatestű faj szerepel (2003 óta 10 faj). Egyes idegenhonos fajok klimatikus okokból nem terjedhetnek el a szabad természetben. Ezek alapvetően emberkövető (szinantróp) fajok, amelyek akváriumokban, ill. üvegházakban élnek, mint például a trópusi koronacsigák rokonságába (Thiaridae család) tartozó elevenszülő maláj tornyoscsiga (Melanoides tuberculata) amely hévizeinkben telepedett meg. Amennyiben legalább a vegetációs időszakra a szabad természetben szaporodó populációk is kialakulhatnak, akkor a behurcolt fajok már kapcsolatba kerülhetnek az őshonos puhatestűekkel. Jó példa erre a hévízi csatornában tömeges trópusi eredetű akváriumi csigafaj, a Planorbella duryi tányércsiga, amelynek héjai a terjedés gócpontjának számító Hévíztől nagyobb távolságra levő balatoni területeken is felbukkannak a víz felszínén.
Az éghajlatváltozás az elterjedési terület változásának egyik fontos háttértényezője. A ma inváziószerűen terjedő fajok között például a vándorkagylók és a Corbicula fajok, a jégkorszak előtt felhalmozódott üledékekben Európa szerte jelen voltak. A jelenkori (holocén) elterjedésük részben egy hűvösebb klíma eredménye, közelmúltbeli inváziójuk tanúsága szerint azonban megélnek egykori areájuk teljes területén, sőt, azon túl is.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Legnagyobb termetű szárazföldi „házas” csigáink: az éti csiga (Helix pomatia) és az ugarcsiga (H. lutescens). Házuk magassága eléri a 3–6 cm-t. Meleg- és nedvességigényes fajok. Nálunk az éti csiga főleg erdőlakó, az Alföldön kifejezetten a nedvesebb élőhelyekhez ragaszkodik; az ugarcsiga elsősorban az ország keleti részén, szárazabb élőhelyeken is található. Az éti csiga hazai állományát, sajnos, az export céljára történő tömeges gyűjtés nagymértékben veszélyezteti.
Zene: Kaukázus zenekar – Puha neon fejlövés