PRIMULA – növény (leány keresztnév)



primula
(Fotó: primula)




A Primula női utónév.
Névnapok: nincs.
Gyakorisága: nem gyakori.

kankalin J: kora tavasszal nyíló, sárga virágú, évelő erdei növény;
Primula. primula J: a kankalinnal rokon, lilás vagy pirosas virágú, széles, szőrös
levelű dísznövény.

Először Csapó József könyvében 1775-ben bukkan fel a kankalin (és a kankalék is). Benkő Józsefnél 1783-ban (NclB.) kankalin, kankalék, kása-virág. Márton
József Uj német rudimenta című művében 1801-ben kankalék, Diószegi Sámuel 1813-ban megjelent Orvosi Fűvész Könyvében (OrvF.) kankalin. A nyelvjárásokban is elterjedt (ÚMTsz.: kankalíkfű, kankalinkó, kankalin | MNöv. 187: kacinka, kankalék). Más növényt is jelölnek vele, egyes vidékeken a salamonpecsét ’Polygonatum’
neve kankalinfű.
A növénynév a kankalék ’a kútostor vedret tartó horga’ (a Szamosháton hangarék, hankarék honkorék, Mezőtúron kankarik, Komárom megyében kankalék, máshol hankalin, kankalyin, sőt kankalin), illetve a kankó ’kampó, horog’ szavak segítségével alkotott metaforikus elnevezés. A névadás szemléleti háttere a kankalin szárán tőkocsányon növő, kampószerűen meghajolva csüngő, ernyővirágzatban bókoló virág.
A kankalin tudományos Primula genusneve a korai virágzásra utal. Latinból származó nemzetközi szó.
A primula először a XVII. században Bauhinnál szerepel. A terminus a latin primus kicsinyített alakja: elsőke (tavasszal korán nyíló virág). Szintén nyílásának idejéről nevezték el a magyarban József-napi virág
és husitivirág néven, valamint szentgyörgyikének,szentgyörgyvirágnak (R. 1775: Csapó, 1807: MFűvK.), illetve tavaszkának, tavaszfűnek. Régi füvészeink
ez utóbbi nevein említik. Ilyen Melius Juhász Péternél (1578) a tavaszfű, tavaszhirdető fű, tavaszi első virág, tavaszt hozó fű (a németben is Osterblume,
Aprilblume, Märzen),Beythe Istvánnál (1583: NomPann.) „kása virág, tavaszi első virág; hoc est milii contriti flos, quod milii contrici, kása, ab ungaris
appellati, colorem referat”, azaz ’kásavirág, mert színe olyan, mint a köleskásáé’. Szenczi Molnár Albert (1604), Pápai Páriz Ferenc (1708) és Baróti Szabó Dávid (1792) szótára, a füvészkönyvek sorában már Csapó József (1775) is közli a kásavirág nevet. Erdélyben barátkása néven is ismerik.
A kankalin igen régtől adatolható neve a csókaláb. A név motivációja az, hogy e növény gyümölcscsőre éréskor ív alakúan csavarodik össze. Priszter Szaniszló
művében a csókaláb a Plantago coronopus elnevezése, melynek hasonneve a csóka útifű, a későbbi kiadásban csókalábú útifű. A tudományos névben a coronopus jelentése tulajdonképpen ’varjúláb’ (< görög korone ’varjú’; pousz ’láb’). Már Benkőnél megvan ennek magyar varju-láb megfelelője. Ilyen a névadási szemlélet háttere a Primula báránylábvirág hasonnevénél is. Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály a rózsás gerely elnevezést javasolták a csókaláb metaforikus terminus helyett (MFűvK.), melyben a gerely utótag nyilván a latinból „lágyítódott”. Erdélyben a kankalint nevezik macskaláb néven is (NyIrK. 34).
Gólyamosó a Primula elatior neve (Kótyuk 84: gójamosó). Kárpátalján, Ráton (Csap és Ungvár vonalától délre) följegyzett népnyelvi elnevezés. Szintén az a tehéncsecsfű (NyIrK. 34: tehencsics ’Primula veris’) metaforikus terminus. Az erdélyi nevet az motiválta, hogy a kankalin lecsüngő, kis sárga virágai
emlékeztetnek a tehén tőgyére.
Tyúkvadító ’Primula vulgaris’ a sárga kankalin – nyilván népi megfigyelésen alapuló – társneve, Zalaszántón tikvadító alakban használatos. A Szigetközben a tyúkvadíttó (Kovács) a Glechoma hederacea: „a tikok megkergülnek tőlle”.
Erdélyben ma is igen elterjedt a kankalin szentgyörgyvirág elnevezése, elsősorban Kalotaszegen és a Mezőség nyugati felében általános, de Moldvában, csángó Bogdánfalván is előfordul.
Szintén gyakran bukkan fel a sárgavirág terminus Máramaros–Kőhát–Szilágyság, illetve Udvarhelyszék–Háromszék vidékén.
Gyergyóban – nyílási idejéről – kakukkvirág, illetve néhol gólyahír a neve; de nevezik Erdélyben még békavirág, marcivirág, barátvirág, barátkása, kakasvirág,
cigányvirág, cigámpicsa, paptöke, tehéncsecs, sárkelep és macskaláb néven is.
A szemzijemje és a szuznyán szó a növény román eredetű nevei. A Szigetközben ismerik még babakecső, uritász, uritászli néven.
A kankalinok közel 500 fajának mintegy fele Kínában honos, ahol régóta termesztik. A Primula sinensis évszázadok óta ismert dísznövény. A tündérkankalinnak Primula malacoides’ és a bugás kankalinnak ’ Primula obconica’ korai virágzása miatt pao-csun, azaz ’tavaszhírnök’ a neve. Mindkét fajnak fehér, bordó, piros, bíbor, kékeslila színű fajtáit nemesítették. A legszebb kerti és cserepes primulák a kínai flórából származnak. A kertekben leggyakoribbak a tavaszi kankalinok fehér, sárga, piros, barna vagy feketés árnyalatú virágai. A gót, majd a reneszánsz festőknek is kedvenc növénye, mely része annak a törekvésnek, hogy a művész élő környezetbe helyezze alakjait. Számos világi és vallási tárgyú festményen látható. Európában a primulával a lakást díszítik. A kankalint gyógyszerként is használják a szívbetegek és azok, akik vesebántalmakról panaszkodnak.
Hazánkban a kankalinoknak öt faja él:
A lisztes kankalin (R. 1807: MFűvK.) a kipusztulás közvetlen veszélyébe került,fokozottan védett faj. Ma már csak Lesencetomajon van termőhelye, de az egykori bauxitbányászat az egész környéken elapasztotta a forrásokat, mélyre süllyesztette a karszt- és talajvizet. A tomaji láprét is hosszú ideig csontszáraz volt, és a lisztes kankalin csak csapadékos években jutott virágzáshoz. Nevét egyébként a levélfonák, a csészék és a virágkocsányok egészen sajátságos, zöldes kénsárga árnyalatú ezüstös hímporáról kapta. Mint Diószegiék leírták: „levelei tsipkések, kopaszok, alól lisztesek”. Ezt a belőle kristályos alakban kiváló flavonoidok okozzák, s a mirigyszőrök választják ki.
Sokkal fontosabb kerti virág volt a nemzetség egy másik faja, a füles kankalin, a Primula auricula, amelyet a lovagkorban találóan Auricula ursi, azaz
’medvefül’néven ismertek. Ez a neve még ma is használatos ott, ahol kertbe ültetik a növényt. A magyarban régóta ismert terminus a medvefül (R. 1570 k.:
Ars Medica, 1664: Lippay, 1783: NclB., 1843: Bugát), illetve a medvefülkankalin (R. 1783: NclB., 1843: Bugát, 1845: Kováts, 1867: CzF., 1873: Ballagi, 1902: Nyr. 31, 1933: Term.).
Az újabb növénynévszótárak nemi neve, a latin Arctotis a görög arktos ’medve’ és az ous, genitivus otos ’fül’ szavakból magyarázható.
Metaforikus terminus; a növény durva, érdes, mint egy medvefül. A medvefül szó szerinti megfelelője a francia oreille d’ours, a németben a Bärenohr. Benkőnél (1783: NclB.) és Diószegiéknél (1807: MFűvK.) fül-virág hasonneve is szerepel, valamint az órikel. Ez utóbbi alighanem valamelyik német nyelvjárásból való, és a ’fül’ jelentésű német Ohr szóval függ össze.
A cifra kankalin (R. 1807: MFűvK.; N. gombostűvirág)a legnagyobb növényritkaságok közé tartozik, a Bakony címernövényének tekinthető. A zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum emblémájában e növény látható.
Gyógynövényként is használatos. Az erdélyi Szováta-Szakadáton a szárából főtt teát vesekő elhajtása céljából itatják a beteggel.
A kankalinok népszerűségét rontja, hogy mirigyszőrös levelei sok ember bőrén komoly, nehezen gyógyítható bőrbántalmakat okoznak.
A kankalinfélék családjában (Primulaceae) a kankalinfajok – tikszem, lizinka és hegyékessége – a közép-európai flórából közismert növények. A tikszem igen
korán megjelenik a magyar írásbeliségben, a XVI. század második felétől adatolható [tÿk szem ’Anagallis mas. Gauchheyl mannle’ (Fuchsius), 1578: Melius, 1604: Szenczi]. A népnyelvben mindmáig sokfelé használatos etnobotanikai terminus (Nyárády: Marosvásárhely| MTsz. | MNy. 4: Réty | SzegFüz. 2: Túrkeve | Kótyuk: Kárpátalja, Rát | Herman: Pusztaszentmiklós). Földi János jól látta, hogy a név „a Görög és Deák Nyelv példája szerént” jött létre. Az anagallis valóban régi görög növénynév. Többek véleménye az volt, hogy gyógynövényt jelöl, és régebben tyúkszem ellen alkalmazták (így például Natter-Nád Miksa szerint „leveleit a tyúkszem puhítására használták”). Mások véleménye szerint a névadás szemléleti alapja az volt, hogy e növény virágjának színe a tyúk szemének rajzához hasonlít. Simai leírása (Nyr. 31) szerint „virágai apró rózsaformájúak, pirosak”, és ezért a név színbeli hasonlóságon alapszik. A név keletkezésének indítéka lehetett a szaknyelvben rendszerint tikszemnek nevezett kankalinféle növény termésének a tyúk szeméhez való alaki hasonlósága is, hiszen a későbbi jelentések már névátvitel útján jöttek létre. A németben a tikszemnek a Hühnerauge a megfelelője, mellyel tizenkilenc különféle növényt is jelölnek.
Hasonneve a tyúkszem, tyúkszemfű, de hívják tyúkbegy vagy kakukkterjék néven is.
Tyúkharapás neve igen régtől adatolható, már a XVI. század második felében megtalálható (1578: Melius,1595: FK., 1783: NclB., 1798: Veszelszki, 1911: Nsz.; N. Molnár: Zemplén). A magyarban Meliusnál bukkan föl először. Valószínűleg a nála is szereplő német Hünerbiss ’ua.’ tükörfordításával vezette be. A névadás szemléleti alapja az, hogy e növény levelei cakkos szélűek, mintha megcsipkedték volna.
A tyúkvakító (R. 1875: Nyr., 1911: Nsz.) ma tájnyelvi szó Hevesben, Nógrádban és a Kiskunságon. A vetések szélén gyakori nyári hérics sajátságos vörös színéről kapta nyelvjárási tyúkvakító nevét.
Az Anagallis arvensis korábban univerzális orvosságnak tartott növény volt, sőt mint titkos szert, „ebdüh” ellen is igen drágán árulták. Csapó József veszett
állatok marása ellen ajánlja: „a kit a dühös állat meg mart, annek sebjét e fű kinyomott levével vagy vizével kell mosni. A fű porát gyakran etessék vele”.
Pondrófű (R. 1775: Csapó, 1925: Magyary-Kossa) társneve is arra utal, hogy orvoslásra használták. A Felvidéken a népi gyógyászat fontos gyógyfüve: „pondró esetén a pondrófüvet megcsavarni és a sebbe nyomkodni, vagy kenyérben, tésztafélében beadni, mire az állatból kipereg a pondró” (Ethn.).



TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: Primula zenekar – Ambrus Zoltán