PÓKA – állat (családnév, fiú keresztnév – régi)
(Fotó: túzok)
túzok J. mezőkön élő, a pulykánál nagyobb, zömök testű, nehéz röptű, sárgásbarna tollazatú madár; Otis tarda.
• A túzok madárnév első latin–magyar szójegyzékeinkben már szerepel, 1395 k. bukkan fel az írásbeliségben: thuзuk (BesztSzj.), majd 1405 k.: tuзok (SchlSzj.).
Nyelvjárási alakváltozata MTsz.: túz | ÚMTsz.: tuszok. A túz alakváltozat elvonással jött létre, a nyelvérzék a túzok nevet többes számúnak fogta fel.
(Az új tőből keletkezett -i kicsinyítő képzővel a N. túzi /Chernel./)
Túzok madárnevünk ótörök jövevényszó; vö. csag. toγdaq, az. dovdaq (EL.), kirg. tōdaq, tuv. toγduq, valamint mong. toγodaq ’túzok’ (TESz.). A magyar szó
előzménye *tuγzaq lehetett, ami ősi csuvas szó átvételére vall. A ro. tuzúc ’ua.’ (uo.) átvétel a magyarból.
A népnyelvben póka, vadpulyka (KissMad.), vad-póka (R. 1898: Nom.) neve is használatos. A póka a pulyka régies alakváltozata (lásd pl. Balassinál). Irodalmi
név a magyar strucc (R. 1861: magyar strucz /uo./), hasonlóság alapján keletkezett. Pusztai vadmadár elnevezése (uo.) pedig élőhelyére utal. A galléros
túzok ’Chlamydotis undulata’ (R. 1841: örves tuzok /Vajda/) terminus esetében a névadási szemlélet háttere a madár nyakának két oldalán, hosszú tollakból
lévő örv. A ném. Kragentrappe ’ua.’ (Brehm) tükörfordítása. A madárnak az Urania állatvilág című sorozat Madarak kötetében szereplő hubára neve szintén
német eredetű, a Hubara ’ua.’ (Brehm) név átvétele.
1801-ben Földinél lomha túzok, 1841-ben Vajdánál lomha tuzok, 1898-ban lassú túzok (Nom.); ezek a terminusok arra utalnak, hogy rendkívüli nagysága, nehéz teste miatt repülése nehézkes. Szintén termete miatt kapta nagy túzok nevét (uo.); vö. fr. grande outarde (VNAE.), ang. great bustard, ném. Großtrappe
’ua.’ (EL.).
♦ A túzok a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes) rendjében a túzokfélék (Otitidae) családjába tartozó Otis nem egyetlen faja. Óvatos madár. Méretre körülbelül akkora, mint egy pulyka, ennek ellenére tud kitartóan repülni, de erős futólábával nyílt vidékek jellegzetes földlakó madara. Külsejére jellemző a szürkésbarna tollazat piszkosfehér mellrésszel. Élőhelye a füves puszta, a nagyobb gabona- és kukoricatáblák, de óvatos, rejtőzködő életmódja miatt nagyon ritkán látható. A nagy túzok ma is él Magyarországon, Oroszországban, Portugáliában, Romániában, Spanyolországban, Szlovákiában, a Keleti-tenger déli partjain, Közép- és Kelet-Ázsiában. Angliában 1838-ban ejtették el utolsó példányát. Európai egyedszámát 15 ezerre becsülik, a legtöbb Spanyolországban található. A legnagyobb egybefüggő európai fészkelőhely azonban Magyarországon van. Főleg Dévaványa közelében, a dévaványai túzokrezervátumban (Körös–Maros Nemzeti Park) fordul elő, de él a Hortobágyon, a Nagykunságon és a Nagy-Sárréten is. Így kezdi Tompa Mihály az „Ördögszekérről” szóló szép regéjét:
Hol vásznat fehérít a játszi délibáb,
Szilaj csikó iram s fehér gulya legel,
A hol szemes túzok sétálgat a mezőn,
A mely nyúlárnyékot s ördögbordát terem.
Arany János szintén jól ismeri (pl. Írjak? Ne írjak?):
Patkó se kell, ha már nem él, a lónak,
S jobb egy veréb ma, mint egy túzok holnap.
Az egyik legnagyobb termetű túzokféle. Fészkét a termesztett növények közé rakja. Dürgőhelynek azonban a réteket, alacsony füves területeket választja,
táplálkozni is kijár ide. Fészkei a mezőgazdasági művelés miatt állandó veszélyben vannak. Kedvenc élőhelyei a mozaikos, gyepekkel és mezőgazdaságilag művelt területekkel váltakozó, jól belátható, erdőkkel nem tagolt területek. A kakasok úgynevezett bajsza a valódi tollak sajátos változataiból, a foszlott tollakból alakulnak ki.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Póka Gyula (műszaki).
Zene: Póka Egon.