POHÁNKA - növény (családnév)
(Fotó: hajdina vagy közönséges pohánka)
A hajdina (Fagopyrum esculentum) Ázsia középső, mérsékelt égövi részén honos növény. Innen az 5. században került el Japánba és Kínába. Közép-Európába a középkorban a hódító mongol és török népek közvetítésével jutott el, majd a tengeri kereskedelem révén Velencébe, Lombardiába, Dalmáciába és Dél-Tirolba került.
Botanikailag a keserűfűfélék (Polygonaceae) családjába tartozik, a hétköznapi életben mégis a gabonafélékhez sorolják, mert lisztes magját a búzához
hasonlóan fogyasztják. A Fagopyrum növénynemzetséget pohánka, hajdina, tatárka, tatárbúza, kruppa, Erdélyben haricska néven is ismerik, s a nemzetségbe tartozik többek között a tatárka (Fagopyrum tataricum (L.) Gaertn.) faj is.
Leírása:
A hajdina (pohánka) egyéves, lágyszárú növény. A növénymagasság 30 cm-től akár 120 cm-ig is terjedhet. Virágzása nem determinált. A szár többszörösen elágazó, de állományban csak az elsődleges elágazások fejlődnek ki. A valódi gabonaféléktől eltérően nem bokrosodik. Gyökérzete főgyökér-rendszer, mely 30–60 cm mélységig hatol a talajba.
A pohánka levele nyeles, szíves-nyilas, vagy szíves-háromszög alakú. A levéllemez 4–8 cm hosszú, a szárhoz hasonlóan szőrmentes.
A virágzat végálló, összetett bogernyő. A lepellevél színe fehér, rózsaszín vagy sötétrózsaszín. A virágok kétivarúak, de önmeddőek, a megtermékenyülés 100% arányban idegen megporzással, rovarok révén történik.
A kaszattermés felülete sima, fajtánként eltérő színű. Ezer mag tömege fajtától függően 14-28 g közötti.
A pohánka virágai heteromorf jellegűek, vagyis kétféle alaktani felépítésű virág fejlődik különböző egyedeken. Sikeres termékenyülés csak eltérő virágszerkezetű egyedek között jöhet létre.
Szántóföldi kultúraként a pohánka nagy előnye, hogy rövid a tenyészideje, így másodvetésben is termeszthető korán betakarított fővetemény után, emellett
könnyen beilleszthető az organikus termesztés rendszerébe. Zöldtrágya növényként is hasznosítható, rövid ideig tartó területfoglalása révén.
Fagyérzékeny növény, a sikeres termesztéshez a vetéstől számítva 100-110 fagymentes nap szükséges. A virágzás időben elhúzódó, mert a növény a betakarításig illetve az őszi fagyokig folyamatosan fejleszti új virágait a főhajtáson, majd később az oldalhajtásokon. A virágok száma így több ezret is elérhet növényenként.
Az idegenbeporzás következtében a terméskötés a rovarjárás függvénye, a termékenyülési arány jellemzően alacsony. Virágai nektártermelők, ezért virágzó állománya kiváló méhlegelő. Méze kissé sötét színű, különleges ízű.
Felhasználása:
A hajdina sokoldalúan hasznosítható gazdasági növény, jelentőségét leginkább a kivételesen kedvező táplálkozás-élettani és gyógyhatású jellemzői adják. Kiválóan alkalmas gabonaféléink, ezen belül a búzából készített termékek kiegészítésére, helyettesítésére. Hasznos összetevője a diétás étrendnek.
Termesztése és fogyasztása Magyarországon mindig kis mértékű volt, ennek oka valószínűleg a hajdina viszonylag alacsony terméshozama és nehéz hántolhatósága.
A hajdina jellemző tápanyaga a többi gabonaféléhez hasonlóan a szénhidrát, amely 56-77%-ban keményítő, 17-20%-ban élelmi rost, ennek 12-17%-a cellulóz, valamint hemicellulózt és lignint is tartalmaz.
Vitamintartalmát tekintve elmondható, hogy a hajdina értékes vitaminforrás, mivel a B-vitamincsoport majdnem minden tagját tartalmazza. Tokoferol (E-vitamin), riboflavin (B2-vitamin) és tiamintartalma (B1-vitamin) jelentős. Ezen tápanyagokon kívül kedvező élettani hatással rendelkező biológiai anyagokat is tartalmaz. Ilyenek például egyes antioxidáns hatású flavonoidok és a rutin (P-vitamin vagy antipermeabilitási faktor), amely kiváló gyógyszere a kapilláris vérzéseknek és a sugárterápia okozta egészségkárosodásoknak. Magas rutintartalma miatt őseink a hajdinát a magas vérnyomás kezelésére gyógynövényként használták.
A hajdina a régebbi korokban (és egyes területeken még ma is) a táplálkozás szerves részéhez tartozott. Leggyakrabban kását főztek belőle, a legtöbben napjainkban is csak ebben a formában ismerik, pedig a hajdina ennél lényegesen sokoldalúbb. A hagyományos hajdina ételek (hajdinaliszt, kenyér, kása, lepény) mellett alkalmas pelyhesített, puffasztott termékek, extrudátumok előállítására is.
Gyógyászati hasznosulása:
Kiemelkedően magas élelmirost-tartalma miatt a bélperisztaltika növelésén és a tranzitidő lerövidítésén keresztül jól alkalmazható a népbetegségnek tekinthető székrekedés (obstipatio) étrendi kezelésében és egyes daganatos megbetegedések (például vastag- és végbéldaganat) megelőzésében.
A hajdina alkalmazható a Candida albicans fertőzés étrendi kezelésében is. Mivel itt az étlapon nem szerepelhetnek fehér lisztből készült kenyerek, pékáruk, kelt tészták, melyek kiváltására a teljes kiőrlésű lisztből előállított készítmények mellé a hajdinából készült termékek is felsorakozhatnának. A kórképben megnőtt B-vitamin- és nyomelemszükséglet fedezésére is jól felhasználható a hajdina.
Úgy tűnik, hogy a krónikus májbetegségekben, a máj elzsírosodási folyamatának megelőzésében a kéntartalmú aminosavak, mint például a metionin fogyasztása is jótékony hatású. Ennélfogva magas Metionintartalma a hajdinát alkalmassá teszi a gyógyétrendbe történő beépítésre.
Régi receptekben:
Simai Kristóf piarista szerzetes XVIII. század végén Selmecbányán lejegyzett kéziratos szakácskönyvében pohánka vagy tatárka néven szerepel, a "magyar véres" hurka készítésénél is használták. A pohánkakása-leves készítéséhez "a pohánka-, vagyis tatárkakását válogasd meg, két vagy három tojást üss le egy tálba, verd fel jól, töltsd osztán reája a pohánkát, keverd jól öszve, hadd, fürödjön meg benne, ’s osztán vesd langy tehénhúslévbe, habard fel ’s főzd be, ha megfőtt, add fel."
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: szólások, közmondások:
Csont ez, nem pohánka (kása); nehezebb feladat ez, mint amilyennek hinné az ember.
Zene: Pohánka néptáncegyüttes – Marosludas.