PISKÁR – állat (családnév)
(Fotó: réti csík)
csík N. csíkhal. J. réti csík: hengeres testű mocsári hal; Misgurnus fossilis.
• Az ÉrtSz.-ban csupán ezt az egy fajt szótározták, pedig hazánkban több is él: Nemachilus barbatulus, Misgurnus fossilis, Cobitis taenia és Sabanejewia aurata. R. 1339: chyk (MNy. 59), 1395 k.: chuk hal ’angolna’ (BesztSzj.), 1405 k.: chik ’ua.’ (SchlSzj.), 1533: czik (Murm.), 1558: csík, 1587, 1597: chyk (OklSz.), 1637: czik, 1710, 1720, 1744, 1768, 1783, 1792: csik (SzT.), 1794: tsik (Grossinger), 1884: csík, csíkhal, réti csik,kövicsík (Nyr. 13). N. Herman 1980: csíkdáma ’a festőanyag megfogyatkozása nem ritkán olyan nagy, hogy a csík fehér’.
A TESz. szerint ismeretlen eredetű szavunk, azonban ez a megállapítás nem állja meg a helyét. A csík esetében Bárczi Gézának (SzófSz.) két feltételezése is volt. Az egyik ugor tőből való származtatást feltételez, a vogul šy- ’gadócfajta’ jelentésű szóban véli fölfedezni, a másik szerint elvonás a síkhal ’síkos hal’ csíkhal változatából. Kniezsa véleménye az (SzlJsz.), hogy a közelebbi forrása ismeretlen; feltehető, hogy a cs. N.
ik ’ua.’, erdélyi szász schäk ’ua.’ (uo.) és a szbhv.
ik, cikov ’ua.’ (UESkr.) magyar eredetűek. Az utóbbiakat Hadrovics a magyarból valóknak tartja.
Minden megfejtési kísérlet abból a tévedésből indul ki, hogy a halnév a szláv nyelvek közül csak a magyarral közvetlenül érintkezőknél található meg (SzlJsz., MNy. 61, 58, EtSz.); vö. szlk. sikavica, sykavec, (RF.), kárpukr. sykavka ’ua.’ (Fe.). Pedig használatos a többi szláv nyelvben is! Vö.: or. sik, sikolka, cikun, le. sikavka, cs. sykavec, ukr. sỳkavka, cykun, syk ’ua.’ (RF.). A szláv halnév a hangfestő, hangutánzó or. síkat, cykat (REWb.), cs. sykati ’sziszeg, sistereg’ (ZfSl.) igére vezethető vissza. A csík valóban „nem néma, mint a hal”, több kutatónál is olvasható (pl. Lukács MNy. 46), hogy képes hangot kiadni: „gyenge, csikknek felfogható hangot hallat kézbevételkor, kis nyomásra”. Lásd a csík visító hal (Dankó) nevét is, melyben szintén a csík hangkibocsátásáról van szó. Ez a neve a Bodrogközből is bizonyítja, hogy nem néma hal. Krúdy Gyula írja Álmoskönyvében az elevenen való megfőzésről: „a néma csík, amelynek hangját eddig még a halakkal beszélgető bibliai szentek sem hallották, a néma halacska a tüzes levesbe jutván egyszerre megszólal, mégpedig olyan cincogó, visító kiáltással, mintha kisgyermekek sikoltanának segítségért. A visítás halk, fájdalmas zümmögésbe merül egy másodperc múlva, de ez az idő éppen elegendő az érzékeny asszonynépnek, hogy kimeneküljön a konyhából, százfelé futamodván a fájdalmas hang elől” (Bp., 1966). A csík neve összefügg a csi- szótővel ’csikorog’ jelentéssel, tehát itt is hangutánzó szó. „A gőgicsélő hangokon kívül sokszor erős füttyhangot is hallatnak” – olvasható a Természet című folyóiratban (1898. 14). Ugyanakkor a szlk.
ik, (Fe.),szln.
îk (Bezlaj), kárpukr.
ik (Lizanec) és a cs. N.
ik ’ua.’ (MNy. 58) a magyarból való átvételek.
A hangfestő eredetet bizonyítja egy társneve is; a csík szorb (nevezik vendnek is) piskor ’ua.’ nevét számos nyelv átvette. A nyugati szláv halnév a fszorb. pisk ’fütty’ (Kluge), szláv piskati ’fütyülni’ (REWb.) szóból származik, mivel a csík fütyülő hangot képes kiadni. Mint olvasható: „ezek a halacskák hangot adnak ki” (Brehm). Ennek az a magyarázata, hogy a csík olyan oxigénben szegény vizekben él, amelyek nyáron ki is száradnak. A túléléshez béllégzésre képes, a víz felszínén levegőt nyel, amit a végbélből felszív. Ha hirtelen kiemelik a vízből, végbélnyílásán fütyülő hanggal kiereszti a levegőt. Erre a különlegességére már Conrad Gessner is utalt híres művében (1551). Ez a magyarázata ném. tájnyelvi Furzgrundel és Piepaal (NF.) nevének is (’fing-küllőhal’ és ’fütty-angolna’). A magyarban is a csík egyik társneve a piskár (Hal. 33; R. 1232: piscarustou, 1331: Piskaruspatak, 1449: Pyskarpotak /Beke/). A románban szintén megvan a pişcar, pcişcar (Gyurkó). Mint feljebb láttuk, szláv eredetű szóval állunk szemben, ma is megvan szinte valamennyi szláv nyelvben; vö. kárpukr. piskor (Vladykov.), cs. piskoř, blg. piskal (EL.), le. piskorz, or. piskar, szbhv. piskor (ZfSl. 19), melyek az ősszláv piskorь’Misgurnus fossilis’ (uo.) névre vezethetők vissza. A szláv halnevet a német is kölcsönözte; vö. ném. Pisker, Peisker ’ua.’ (Kluge), Pisger (EL.).
Az erdélyi magyaroknál, románoknál és szászoknál a bilingvizmus formájában élő nyelvi kölcsönhatásokkal kell számolnunk, a két-, sőt háromnyelvűség megnehezíti a népi elnevezéseknél az átadó, átvevő nyelvek viszonyának eldöntését. Vö. ro. cic ’Misgurnus fossilis’, N. cicar, ciscar, cec,chişcar (Gyurkó). Mivel ez a halnév a románban Erdélyben használatos, így minden bizonnyal a magyar csík átvétele. Erdélyben, a Marosnál a kövi csíkneve gringye, amely a ro. grindea, grindei, grindel ’ua.’ halnév átvétele. A Misgurnus fossilis csíkkirály (MoH.) elnevezésének magyarázatát Herman Ottónál olvashatjuk: „nem éppen ritka eset, hogy bőrének barna festőanyaga elenyészik, s ilyenkor az illető csík élénken kanárisárga” (Herman 1986).
A Misgurnus fossilis egyik társneve ásott hal (MoH.), ásovány hal ’ua.’ (Halh.), mely a Sárréten, az Ecsedi lápon a réti csík halászatának sajátos módszerére utal. Ez a kis hal ugyanis olyan mostoha körülmények között is megél, ahol a többi halfaj hiányzik. „A’ Berettyó és Kraszna vizek kiszáradásaiból a’ disznók eleven tsikokat túrnak ki a’ száraz földből” (Gáti). A Szigetközben „döglött vizekben, lőtyékben hemzsegtek. Bevággyo magát az iszapba és kibirgya ki tuggya meddig” (K.). „Ahom pipát fő a sár (bugyborékolt), váktung belë kapáva, osztán csag doptunk ki a csíkot” (OrmSz.). Herman Ottó leírásából ismerjük a csíkászok módszereit: „az árvizek apadása után lyukakba szorult halak, leginkább csíkok, melyeket a csíkász ki szokott ásni” (HalK.). De a nyári szárazság idején is hatalmas csíktömegek kényszerültek nedves, föld alatti helyekre, ahonnan egyszerűen ki lehetett ásni őket. Innen ered a hal tudományos faji elnevezése is: a latin fossilis ’ásott’ jelentésű.
A Cobitis elongata bábacsík (R. 1887: HalK.), illetve halbába (Term. 1898: 7) népnyelvi neve a nyurga változat nyelvjárási elnevezése Unger szerint. A kövi csík társneve az ekényhal (uo.). Gömőhal (R. 1884: Nyr. 13, 1898: Term. 7) a nyelvjárási neve, a gömő ’bütyök’ (ÚMTsz.) szóval hengeres teste, felülről lapított feje miatt nevezik. Van kavicshal (N. uo., HalK., K.: kavics hal ’ua.’) tájnyelvi neve is, mert ez a hal élőhelyéül a kemény aljzatú patakokat, kisebb folyókat választja. Élelmét a fenéken, a kövek között találja meg, „a kövek között motozkál” (uo.). A népi humor találó elnevezése a pinanyaló ’Cobitis tenia’ (MTsz.: Szatmár m., Nagydobrony), valamint picsavágó (Bálint: Szeged; R. 1887: ua. HalK.) név. Átvette a kárpátukrán is; vö. pisovaga, picsovaga ’ua.’ (Vladykov), a kárpukr. pinorago ’Nemachilus barbatulus’ (uo.) ugyancsak a magyarból való átvétel.
A Cobitis barbatula egyik társneve a bajuszos orsófark (HalK.). Petényi Salamon kézirata alapján Herman Ottó elnevezése. Ismert bajuszos orsóhal neve is a kövi csíknak (Halh.). A sibrikhal (R. 1884: Nyr. 13; N. Gyurkó, HalK.) ismeretlen eredetű tájnyelvi elnevezése a vágó csíknak. A fövenyvágó (R. 1887: uo.; N. MTsz.) a sekély, gyakran arasznyi vízben élő, a vízfenéken tartózkodó kis réti csík tájnyelvi neve. Idegen nevei között is van hasonló névadási szemléletű, pl. ném. Schlammpeitzger, Schlammbeißer (< Schlamm ’iszap, sár’), Moorgrundel (EL.) és Pfuhlfisch (NF.) neve is (< Moor, Pfuhl ’mocsár’), azaz ’mocsári, sárcsík, sárharapó’. Ném. Steinbeißer nevének (R. XV. század: saxatilis-steinbiss /uo./ < lat. saxum ’kő’) a Cobitis taenia jellegzetes táplálkozási módja az alapja, ez a csík ugyanis lebegő anyagot, homokot szív a szájába, ott kiszűrve a hasznosíthatatlan anyagot, kopoltyúnyílásán át kibocsátja. A kis gerinctelen élőlényeket, algákat azonban elkülönítve megeszi. Ugyanez volt a névadási szemlélet háttere Steinpicker és Steinfresser (uo.) társnevének. Éjjel aktív, és nappal a homokba ássa magát, ezért a német nyelvjárásokban Sandbuddler (uo.) néven is hívják. Mivel szeme alatt felállítható hegyes tüskéje van, a németben Dorngrundel, az angolban spined loach (< spine ’tüske, tövis’) nevet kapott (az angolban a loach névvel bajuszos halakat jelölnek).
A kövi csíkot jelentő latin Nemachilus barbatulus binómenben a barbatulus fajnév jelentése ’kis bajusszal ellátott’, a lat. barbatus ’bajusz, szakáll’ és a lat. -ulus kicsinyítő képzővel alkották. Ennek folytatója a katalán, litván és portugál halnév. A Nemachilus genusnév ugyancsak a hal bajuszkájára utal, a név a ’szál, fonal’ jelentésű gör. néma és a szintén gör. chēilosz ’ajak’ szó összetétele. A balkáni csík ’Cobitis aurata balcanica’ (Sabanejewia aurata) lat. aurata fajneve (< lat. aurum ’arany’, auratus ’aranyos, aranyozott’), valamint idegen nyelvi nevei között számos összetétel a színre utaló ’arany’ jelzővel alkotott.
A réti csík ’Misgurnus fossilis’ fajt időjárást jósló halnak tartják, erre utal ang. weatherfish, fr. poisson baromètre és ném. Wettergrundel, Wetterfisch (uo.) társneve. Ennek az a biológiai magyarázata, hogy a réti csíkok különösen érzékenyek a légnyomás változásaira, úszóhólyagjuk hátsó része barométerként működik. Vihar előtt a különben csak éjjel aktív csík eleven lesz, a víz felszínére úszik. Mivel nyugtalanságával elárulja az időváltozást, időjós nevet kapott, és gyakorta tartották üvegben, akváriumban.
A latin szaknyelvi Misgurnus genusnév a gör. míszgein ’vegyül’ szóból alkotott, arra utal, akár a fossilis fajnév, hogy e hal a sárba ássa be magát, lásd fent. A lat. szaknyelvi Cobitis genusnév ókori eredetű, a gör. kobítisz egy szardellafaj neve volt. A lat. taenia fajnév szintén megvolt az antik világban, Pliniusnál olvasható; a gör. tainía ’szalag’ szóból való.
Csík halnevünk megvan néhány díszhal összetett elnevezésében is. Például az öves díszcsík tudományos nevében, ennek latin neve Botia macracantha. A macracantha fajnév jelentése ’nagy tüskéjű’, e hal a szeme alatt tüskét visel. Közeli rokona, a Botia pulchripinnis megjelenése alapján kapta a nevét; a pulchripinnis jelentése ugyanis ’szép úszójú’.
♦ Természetes vizeink csíkféléit hosszúkás, hengeres testalkat, alsó állású száj, körülötte bajuszszálak, apró pikkelyek jellemzik. Eurázsia nagy területén kedvező élethelyet talál. A kövi csík oxigénben gazdag, kemény medrű patakok, a vágó csík homokos vagy iszapos medrű állóvizek, a réti csík mocsarak, kisebb tavak parti zónájának lakója. Ez utóbbi nagyon mostoha oxigénviszonyok között is megél, hazánkban a folyók szabályozása előtti lápvilágban igen jelentős állománya volt. Általában 25–30 centiméteres hosszúságot ér el. Magyarországon egykor a csík fontos böjti táplálék volt.
Ma már védett hal, ám egykor a csík a fejedelmi asztalokról sem hiányozhatott. 1648-ban arra kötelezték a sárospataki halászokat, hogy minden pénteki napon a budai iccés dézsahalat „csíkkal együtt, amit foghatnak az konyhára” (Balassa 43), szolgáltassák be. 1649-ben a „Pap tavában az, kik kereskednek, nem igazán kereskednek. Az udvariak felszedik a tóban való vétereket, és az mely halból csíkból harmadot kellett volna a pásztornak adni, azt elviszik tőle, és így sem a kereskedőknek, sem az pásztornak semmi sem marad” (uo.). A csík értékét az is bizonyítja, hogy számos perirat szerint nemcsak falvak, hanem még földesurak is vitáztak egy-egy kiváló csíkászó vízért. A csíknak a legszegényebb népréteg élelmezésében volt fontos szerepe, az úri asztaloknak pedig változatosságot jelentő csemegéje. A mocsaras területek jellegzetes halétele volt a nagy tömegben fogott csíkból főzött káposztás csík. A lefejezett, kibelezett, besózott csík a saját levében megfőtt savanyú hordós káposztához került. Zsírral kikent lábasban egy sor káposztára szorosan egymás mellé rakták a csíkokat, erre újabb káposzta, majd megint csíkréteg került, egészen addig, míg csak a lábos meg nem telt. A csíkászok csíkputtonyban árulták a rendkívül mozgékony halat, amelyről a szólás is megemlékezik: „eleven, mint a csík”. A XVII–XVIII. században a nagy mocsarakon (Nagyberek, Nagy-Sárrét, Bodrogköz, Ecsedi-láp stb.) a csíkászatért fizetni kellett, és a földesúrnak, lelkésznek csíkot is adtak. A XVIII. századi kontraktusok szerint a Festetics uradalom hetente egyszer részt követelt a csíkász zsákmányából is.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -