PIPÓK – növény (családnév)
(Fotó: pipacs)
pipacs J: a mákkal rokon, piros virágú gyomnövény; Papaver rhoeas.
Az egykori latin–magyar szójegyzékekben még vad mák volt a neve, a németben ma is ismerik Wilder Mohn néven. Az 1517-ben napvilágot látott Ortus Sanitatis magyar glosszái között 1525 körül „Ameos – Pachko vel pypanch.” Melius Juhász Péternél 1578-ban olvashatjuk a papacs mellett a pippancs nevet, majd Szikszai Fabricius Balázsnál 1590-ben szerepel. Lippay Jánosnál 1664-ben a „Papaver erraticum tellyes pipacs”. Pápai Páriz Ferenc szótárában 1708-ban az Anemone papits, pipats fü. Csapó Józsefnél 1775-ben pápits, pipatz, patatz az Anemone. Benkő Józsefnél 1783-ban (NclB.) tavaszi pipats, fejér pipats, papits, pipats-kükörtsin,
patácz az Anemone nemorosa, a Papaver rhoeas pedig pipats mák, pipantz, papantz, illetve vad mák,mezei mák, bújdosó mák. Diószegi Sámuelnél 1813-ban (OrvF.) pipats.
Hangutánzó szó, a pattint, pattog és a pacskol, paskol szavak rokonságába tartozik. Valamikor a pipacs fejét a síró gyermek szájába adták, aki azt addig
szopogatta, míg a magtok ópiumtartalmától el nem aludt. A szopogatás közben jellegzetes píp-pip hangból keletkezett a virágnév. De a növény egyes részeivel
folytatott játék is közrejátszott: a gyerekek a száj elé vagy a tenyérre helyezett virágszirommal csattogtattak, pattogtattak. (Éppen úgy, ahogy például a kulacs létrejött a kotyogó hangból.) Plinius azt írta a pipacsról, hogy „egyesek minden további nélkül letörik és a tokkal együtt rágják”. Szintén hangutánzó
szóval pukkantó. Ilyen a német népnyelvi Klatschrose, Batschblomm, Tatschen.
Baranyában pillancsvirág, a Balaton mellékén pipók, további népnyelvi nevei a papacs, paticska, pacsat, patacs.
A latin papaver növénynév’mák’ jelentésű. A rhoeas (< görög rhoia ’gránátalma’) talán a mák virágának színére utaló név. Dioszkuridésznél a rhoiasz növény egy olyan mákfajta, amely a leveleit gyorsan ledobja. Ezért esetleg inkább a görög rhein ’folyik’ szóval függ össze a lehulló viráglevelek okán.
Az angolok szép kifejezéssel nevezik a ’búzatáblák szolgálóleányainak’ is a pipacsot. Több összetételben is szerepel a mák, ígya pipacs egyik társnevében, a lúdmák (R. 1896: Nyr. 24, 1911: Nsz., 1928: Nyr. 57; N. ÚMTsz.: Mátraalja | MNyj. 6: Felvidék, Zsip) szaknyelvi és tájnyelvi terminusban. További összetételek még a pipacs büdösmák, bakmák, bújdosómák nevei. A németben – színe alapján – nevezik Feuermohn és Blutblume néven is. Társnevei még a magyarban a cucik, pép, pépvirág, pip, pitypalattyvirág és zabfűvirág név.
Az újkőkorban Kis-Ázsiából került vetőmaggal Európába. Talajban nem válogatós, vetésekben, utak mentén gyakori. Gabonát károsító gyom, de szép színű virága miatt tetszetős. A képzőművészetben a festők, különösen Claude Monet és Szinnyei Merse Pál hálás témája a pipacs, a színpompás pipacsos mező. Tompa Mihály Virágregék című sorozatában a pipacsnak szintén a virágát írja le:
S a pipacs díszes, pirosló
Ruhát hord e pillanattul;
Ah, de dísze oly mulandó …
Reggel nyílik, estig elhull!
Virágaiból régebben nyugtató szirupot készítettek. Veszelszki Antal azt írta 1798-ban, hogy „A’ Pipatsot tsak az nem esméri, a’ ki még a’ mezőn nem járt
a’ gabonák között… fejeit ha fele vízben, fele borban addig főzik, hogy kevés leve maradjon, hasznos itala azoknak, a’ kik nem alhatnak.” A régi egyiptomiak
a halottaikat díszítették vele. Korábban forgalomban lévő mellteák állandó alkotórésze volt, mivel nyálkaoldó és idegcsillapító hatású. Toroköblítőnek
is használták. Gyermekek köhögése elleni háziszerként alkalmazták.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -