házityúk J. tojásáért és húsáért tenyésztett háziszárnyas; Gallus domesticus.
• A házityúk neve 1-2 hetes koráig csibe, ivarérettséget megelőzően csirke vagy jérce, ivarérett hím egyede kakas, ivarérett nőnemű egyede tyúk ’Gallus
gallus domesticus’. Háziasított madárfaj, mely a háztáji baromfik legelterjedtebb tagja, néha még magát a baromfi szót is használják a csirkék megnevezésére.
A házityúkkal kapcsolatos további kifejezés a tojó, kotlós; csibe, pipe; kappan, aprómarha, majorság. Egy fajtája a bosnyák nyakú ’kopasz nyakú csirke>’ (KkSz., ÚMTsz.). Szabó József szerint jelentéssűrítő szóösszetétel, amely hasonló-hasonlított jelentésszerkezetű (Nyr. 133: 492): „A bosnyák nyakú
származékszó előtagja a bosnyák népnév, az állatokra (konkrétabban: a tyúkfélékre) átvitt jelentése pedig föltételezésem szerint a mohamedán bosnyákok egykori hajviseletével magyarázható.” Büky László megállapítása az (Nyr. 133), hogy a kopasz nyakú tyúk Tibetből származik, és kereskedők révén Kis-Ázsián és a Balkánon keresztül került Erdélybe a XVII. század vége felé. Erdélyből került e háziszárnyas a szerb és bosnyák hegyvidékre, s csak azután magyar területre. E tyúkfajta 1875-ben s még 1925-ben is Bécsben kiállításon szerepelt. Számos neve ismeretes: erdélyi kopasz nyakú tyúk, erdélyi kendermagos, bosnyák tyúk, csóré ~ csóri [’tollatlan’, ’meztelen’] nyakú tyúk, Szeremley-tyúk, török tyúk (uo.). A bosnyák nyakú kifejezés jelentése szerkezetből önállósult lexéma gyanánt ’tyúk, amelynek bosnyák a nyaka’ (uo.).
A Gallus nemi terminus a ’kakas’ jelentésű lat. gallus szó, a domesticus fajinevének (< lat. domus ’ház’) pedig ’házi, házias’ a jelentése.
♦ Mind húsát, mind tojásait előszeretettel fogyasztják az emberek. Háziasításával kapcsolatban két, egymásnak részben ellentmondó elmélet létezik. A korábbi elmélet szerint a házityúk monofiletikus származású, tehát egyetlen őstől származik. Ezek szerint a házityúk őse a bankivatyúk, amely Elő- és Hátsó-Indiában, valamint Indonézia legtöbb szigetén őshonos. Az elméletet alátámasztó érvek szerint a bankiva, változékonysága miatt, könnyen képez fajtákat, a házityúk alapszínei felfedezhetők a bankiva színeiben, a hangjuk egyforma, a bankiva–házityúk keresztezések szaporodóképes utódokat eredményeznek. Az újabb vizsgálatok
azonban egyre inkább a házityúk több ősre visszavezethető, polifiletikus származását valószínűsítik. Ezek szerint a következő fajok vehettek részt a házityúk kialakulásában: bankivatyúk vagy vörös dzsungeltyúk ’Gallus ferrugineus’, ceyloni dzsungeltyúk ’Gallus lafayetti’, szürke dzsungeltyúk ’Gallus sonneratti’, jávai dzsungeltyúk ’Gallus varius’. A kutatók érvei szerint a házityúk populációjában túl nagy a változatosság ahhoz, hogy egyetlen ősre legyen visszavezethető.
Sokat nyom a latban az a tény, hogy a házityúknak vannak olyan tulajdonságai, amelyek a bankivánál hiányoznak (pl. öt lábujj).
Domesztikációja ásatási leletek alapján a Kr. e. III. évezredben ment végbe. A babilóniaiak már a Kr. e. II. évezredben tartottak tyúkot, az asszíroknál
a Kr. e. VII. századból vannak róla adatok. Faliképek tanúsága szerint az egyiptomiak már használtak mesterséges keltetőt. Görögországba perzsa közvetítéssel került. Az ókorban jutott Európába, az első írásos feljegyzések a Kr. e. V–IV. évszázadból, görög íróktól származnak. Közép-Európába valószínűleg kelta közvetítéssel került. Háziasításuk tehát igen régen történhetett, de tojását tömegesen csak az 1800-as évektől kezdték fogyasztani.
A magyar tyúk a Magyarország különböző vidékein őshonos parlagi tyúkok tenyésztett változata. A csekély számú lelet alapján feltételezik, hogy a honfoglaló magyarok valószínűleg Kelet-Európából hozták be magukkal a magyar parlagi tyúk ősi változatát. Ezek késői utódaiból kezdtek kialakulni XIX. század végén a mai tyúkfajták. Kialakulásukban szerepe volt a tatárjárás idején hazánkba jutott nagy testű ázsiai fajtának, majd a törökök által behozott balkáni, kis-ázsiai tyúknak. Később a nyugatról betelepülő lakosság is hozta a saját, jól bevált fajtáit. Időközben kialakultak a különböző, egyre egységesedő színtípusok, így a XIX. századra már több fajtaváltozat létezett. A magyar tyúk és a típusában is eltérő erdélyi kopasznyakú tyúk a XIX. század második felében, több neves tenyésztő közreműködésével alakult ki a parlagi állományokból. A kendermagos magyar tyúk tenyésztése az 1890-es évek elején kezdődött Szolnokon, a parlagi állomány kendermagos színű egyedeinek szelektálásával, nemesítésével. Igen gyorsan kedvelt lett a tenyésztők között. Mivel színe igen alkalmas rejtőzködésre, főként az ország északi részén, a ragadozó madaraktól jobban veszélyeztetett helyeken tartották. A fogolyszínű magyar tyúk nevét onnan kapta, hogy a tojó színe a fogolyéra hasonlít barna rajzolattal. Elsősorban a Dunántúlon és erdős területeken terjedt el, ahol rejtőzködést elősegítő színe megvédte a ragadozóktól.
