Az erdei pinty (Fringilla coelebs) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a pintyfélék (Fringillidae) családjába tartozó faj.
Rendszerezése:
A fajt Carl von Linné svéd természettudós írta le 1758-ban.
Alfajai:
magányos erdei pinty (Fringilla coelebs coelebs) – Európától Libanonig
Madeira-pinty (Fringilla coelebs madeirensis) – Madeira
Fringilla coelebs africana – Marokkó
Fringilla coelebs tintillon vagy Fringilla coelebs canariensis – Kanári-szigetek
hierro-szigeti erdei pinty (Fringilla coelebs ombriosa) – El Hierro
szigete
palmai erdei pinty (Fringilla coelebs palmae) – Las Palmas
Morelet erdei pintye (Fringilla coelebs moreleti) – Azori-szigetek
szardíniai erdei pinty (Fringilla coelebs sarda) – Szardínia
krími erdei pinty (Fringilla coelebs solomkoi) – Krím
félsziget
afrikai pinty (Fringilla coelebs spodiogenys) – Tunézia
kaszpi erdei pinty (Fringilla coelebs transcaspica) – a Kaszpi-tenger
vidéke
iráni erdei pinty (Fringilla coelebs alexandrovi) – Észak- Irán
Előfordulása:
Európában, Észak-Afrikában és Nyugat-Ázsiában él. Erdőkben, ligetekben és gyümölcsösökben található. Fellelhető mindenütt, ahol legalább néhány fa koronája védelmet nyújthat számára.
Kárpát-medencei előfordulása:
Magyarországon rendszeres fészkelő, az északkelet-európai állomány egy része itt tölti a telet, míg az itteni állomány a mediterrán térség nyugati részén telel.
Megjelenése:
Testhossza 14–16 centiméter, farka 63–68 mm, csüdje 17–19 mm.
Szárnyfesztávolsága 24–29 centiméter, a hím testtömege 20-29 gramm, a tojó kisebb, 18-27 gramm közötti. Csőre 13–14 milliméteres.
Díszes, nagyon szépen éneklő madarunk; jókedvében pink-pink-nek hangzó hangokat, röptében pjü-pjü kiáltásokat hallat. A hím revirt jelző, ún. esőhívó hangja egyénileg nagyon eltérő. Változatos futamokból áll, amelyekben a szakemberek szigorú szabályokat mutattak ki.
A hím olyan, mintha kékesszürke sapkát viselne: a homloka koromfekete, fejteteje, nyakszirtje kékes palaszürke. Szeme környéke, pofája világos rozsdabarna, begye és melle vörhenyes. Dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgazöld. A test alsó része borpiros. Szárnyán a színek csíkokban váltakoznak: a középső szárnyfedőtollak fehérek, a két szélső kormánytoll csaknem fehér, a többi szürke.
Életmódja:
Magokkal, gyümölcsökkel, hernyókkal, rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Fiókái számára leginkább a földön gyűjt rovarokat; a magvakra főleg télen fanyalodik.
Éneke:
Viszonylag könnyen tartható. A szakemberek a madarakat strófáik, a „verésük” szerint osztályozzák; minden jellegzetes strófának megvan a maga neve. Az
erdei pinty verése februárban kezdődik és júliusig tart – ezt januárban a beszéd, a „dichtolás” előzi meg.
A 19–20. század fordulóján komoly hagyományai voltak a pintyek énekversenyeinek. A jó verésű hímeket felhasználták a – szomszédos kalitkában nevelt – fiatalok tanítására, és nagy értékként becsülték meg őket. Manapság ezzel a módszerrel próbálnak elterjeszteni néhány, háttérbe szorult dallamot (amit már csak nagyon kevés hím énekel), és próbálkoznak egyes, kihalt dallamok újratanításával is – az erdei pinty öröklött hangutánzó képessége ugyanis jelentős, de csak a sajátos faji énekéhez illeszkedő dallamokat tanulja el.
Szaporodása:
Lomb- és tűlevelű erdőkben, ártéri ligeterdőkben, parkokban, gyümölcsösökben, erdősávokban, fasorokban fészkel. Évente 2-3-szor költ, és ilyenkor 12–13
napig kotlik – egyszerre 4–6 tojáson. A barnásvörös rajzolatú tojás alapszíne kékesszürke. Fészkét előszeretettel álcázza zuzmóval vagy pókhálóval. Az
első fészekalj áprilisban, az utolsó június végén röpül ki.
Természetvédelmi helyzete:
Az elterjedési területe rendkívül nagy, egyedszáma pedig növekszik. A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján nem fenyegetett fajként szerepel.
Magyarországon védettséget élvez, eszmei értéke 25 000 forint, az állománya mérsékelten növekszik.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: úgy, mint a pinty; kifogástalanul, hogy jobban sem kell.
