PÁVA(LILIOM) - növény (családnév)
(Fotó: pávaliliom)
Pávaliliom (Tigridia pavonia)
A pávaliliom igazi ékességét színpompás virágai jelentik. Jóllehet ezek egy nap (néhány óra) alatt elhervadnak, mégis sokáig gyönyörködhetünk e növényben, hiszen a száron több virág is fejlődik, amelyek nyáron egymás után nyílnak.
A Tigridia nemzetségnek számos faja létezik, többségük azonban apró virágokat hoz. Kivétel ezalól a Tigridia pavonia-Pávaliliom, melynek csodálatos virágai a 10-12 cm-es nagyságot is elérik. A mexikói felföldekről származó növényt 1796 óta termesztik Európában. A növény latin nevében a "tigris" szó szerepel, virágai azonban nem csíkosak, hanem a párduc mintázatához hasonlóan foltosak. A 'pavonia' elnevezés a latin 'pavo', azaz páva szót rejti magában. Ennek magyarázata, hogy a külső levélleplek pávatollra emlékeztetnek. A pávaliliom a Nősziromfélék (Iridaceae) nagy családjába tartozik. Erre utalnak a családra jellemző hosszú, kard alakú levelek, amelyekből azonban a pávaliliomon kevesebb fejlődik, mint botanikai rokonain.
Virága: Az erőteljes virágszárak 30-50 cm hosszúra nőnek. Mindegyiken 4-6 virág található, amelyek egymás után nyílnak ki. Minden virágon három nagy külső, valamint három kisebb belső lepellevél található. A virágok vörös, lila, rózsaszín, fehér, sárga vagy krém színűek lehetnek. Némi hasonlóság fedezhető fel a pávaliliom és az egzotikus orchidea virágai között.
Néhány jótanács a Pávaliliom cserépben való neveléséhez:
Egy cserépbe több gumót ültessünk, március hónapban. Tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő képességű földet használjunk. A gumó méretétől függően 5-8 cm mélységbe ültessük. Óvatosan öntözhetjük. A földet mindig tartsuk enyhén nyirkosan, de soha ne áztassuk át teljesen. Mészmentes (forralt) vízzel öntözzük, és hetente egy alkalommal tápoldatozzuk. Fényigényes, de óvakodjunk attól hogy a talaj átforrósodjon. Július elején megkezdődik a virágzás ideje és szeptember végéig tart. Tovább gyönyörködhetünk a pompás színekben, ha a szabadban egész ágyást veteményezünk be, de nagyon vigyázni kell, hogy a talaj hőmérséklete ne emelkedjen túl magasra.
Utógondozása: A pávaliliom gumóinak élettartama több év. Virágzás után a levelek elhervadnak. A gumókat, miután kiszedtük a földből, szárítsuk meg. A kisebb oldalgumókat használjuk fel a tavaszi szaporításhoz. Ezek azonban nem száradhatnak annyira ki mint a régiek, ezért tartsuk tüllzacskóban, sötét szellős helyen. 8-10 C-on teleltessük.
Előfordulható betegségei:
sárga levélcsúcsok, - amelyek a túlöntözés jelei.
a virágrügyek elhervadnak a kinyílás előtt, - valószínű egy alkalommal túlságosan kiszáradt a talaj.
a levelek elszáradnak, alsó részük kirojtosodik , - gombabetegségben, "szárazrothadásban" szenved a növényünk. A beteg növénytől szabaduljunk meg, a többit megelőzésképpen gombaölőszerrel kezeljük.
a virágokon és a leveleken megjelenő szürke, nemezes bevonat a szürkepenész - Gombaölő szert kell alkalmaznunk.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Surányi Miklós – A trianoni páva
Zene: Fölszállott a páva.