PASZKONCA – növény (családnév)



virágos kender
(Fotó: virágos kender)




kender J: érdes levelű, magasra növő ipari rostnövény; Cannabis sativa. paszkonca J: 1. virágos kender. 2. paszkonca ibolya.

Magyarországon legrégibb írásos említése 1198-ból való, az esztergomi vámtarifából. A Magyar Oklevél-szótár 1211-ből adatolja köznévként chendor alakban (OklSz.). Mint helységnév 1231-től kezdve elég gyakori (Kendur, Kendőr stb.). A ’Cannabis’ magyar nevével a XIV. század utolsó negyedéből ránk maradt Besztercei Szójegyzékben, majd a Schlägli Szójegyzékben (1405 k.) szintén találkozunk. Megtalálható a Gyöngyösi Szótártöredékben (1560 k.), Lencsés György kéziratos orvosbotanikai művében (1570 k.: Ars Medica), Melius Juhász Péternél (1578), Clusius pannóniai flóraművében (1583: NomPann.), Calepinus szótárában (1585), Szikszai Fabricius Balázsnál (1590), Verancsics Faustus Dictionariumában (1595), Kájoni Jánosnál (1656) és Pápai Páriz Ferenc Pax Corporisában (1690).
Benkő Józsefnél (1783: NclB.) kender, szelid kender. Kender szavunk ótörök eredetű, megfelelői a kipcsák, anatóliai és altáji török nyelvekben egyaránt megtalálhatók. Szinte minden területen előfordul a növény, jelentős szerepe volt a gazdasági életben, hiszen ruhák és egyéb háztartási, háziipari termékek alapanyaga volt. Számos terület, határrész elnevezésének
alapja. Gyakori a valamivel ellátottságot kifejező -s képzős megoldás, majd a név kaphat további -i képzőt. Ilyen földrajzi név a Kenderes.
Tudományos faji neve a latin sativus ’termesztett’ szóval függ össze. A nemzetség Cannabis neve az ókori, már a római gazdasági írók, Cato és Columella, valamint Plinius művében is szereplő latin cannabis folytatója. A latin név jövevényszó a görögből; a görögök Hérodotosz híradása szerint csak a Kr. e. V. századtól ismerik a kannabisz, kannabosz nevű növényt.
A kender az emberiség ősrégi növénye. A legrégibb írásos emlékek Kínából származnak, ahol termesztését mintegy 6000 évvel ezelőtt kezdték. Hérodotosz szerint Európába föltehetően a szkíták révén került. Az ókori görögök és a rómaiak ismerték és termesztették. A kender csupán egyike annak a sok elnevezésnek, mellyel ezt a növényt illetik.
Siva isten adományozta az emberiségnek, s a növénynek – csodatévő hatása
alapján – a mélységes tisztelet jeléül olyan neveket is adtak, mint a révület nektára, az extázis szent füve, a halhatatlanság elixíre vagy a megvilágosodás
magva. De emlegetik kannabion, qunnabu, vidzsaja, gandzsa, bhang, kif, hasis, marijuana, maconha, hanapaz, heigum, dumo, vongony, hola herb, chalice, grass, dopr, pot, ma-fen, bota neveken is.
1884-ben a brit gyarmati hatóságok Hemp Drug Comission Report címmel közzétett gyarmati jelentésében az áll:
A hindu számára a kender szent növény. A bhang-levelekben őr lakik. Aki álmában a leveleket, a növényt vagy a bhang-teát látja, azt szerencse fogja érni.
A kender utáni vágy az öröm hírnöke. A kender meggyógyítja a hasmenést és a napszúrást, feloldja a nyálkát, étvágyat kelt, kisimítja a pösze ember nyelvét,
frissíti az elmét, élénkíti a testet és örömmel tölti el a szellemet. A Mindenható e jó dolgok miatt teremtette meg a kendert. A kenderben lakozó szellem
a béke és a tudás szelleme. A kender előidézte önkívületben az örökkévalóság villáma tiszta fénnyé változtatja az anyag homályát. A kender örömadó, mennyekbe repítő, égi vezető, a szegény ember mennyországa, a gyász csillapítója. Egyetlen isten és ember sem olyan jó, mint a vallásos kenderivó.

Az ősi orvoslásban minden afrodiziákum közül a legjobbként tartották számon. A növény valamennyi részét feldolgozták italokká, teákká, süteményekké, ételekké. Gyakorlati felhasználásáról receptek százait ötlötték ki, erejét himnuszok és imák énekelték meg. Segítségével az ember nemcsak testi, de lelki bajaitól is megszabadul; használatának legnépszerűbb módja a megszárított nőnemű virágok elszívása. Ritkábban teszik ezt a levelekkel és az aromás gyantával, a hasissal, amelyet a növény a napsugárzás erejétől függően választ ki.
A Kaszpi-tengertől délre Kr. e. 2500 körül a szkíták az érett magvakat zárt térben izzó kövekre hintették, és gőzétől elkábultak. A hasis (perzsa eredetű szó) ma is ismeretes mint drog. Hatóanyaga egy gyanta, amely soksejtű kis mirigyekben képződik az epidermisz és a kutikula között. Könnyű érintésre is
már felreped a finom hártya, és kiszabadul a gyanta, amely hamar megdermed. Úgy nyerik a növényből, hogy bőrkesztyűvel, bőrkötényben végigmennek a kendersorokon, és lesimítják a leveleket. A gyorsan keményedő gyanta ezután lekaparható.
A hasis élvezete keletről terjedt el, ahol a Korán tiltja az alkoholfogyasztást. A hasist élvező álomszerű állapotba jut, és kellemes víziói támadnak. A hasis szívása azonban bizonyos idő után kóros tünetekkel jár, végül a szervezet
teljes széteséséhez vezet. Mexikóban a drogot marihuána néven forgalmazzák; így ismerik az USA-ban is. A mirigyekben gazdag leveleket a dohány közé keverve is szívják. Marokkóban a dús mirigyű virágzatokat szárítják meg, és használják. Ennek kif a neve.
A Kárpát-medencében legkésőbb a Hallstatt korban már termesztett növény lehetett, a keszthelyi Vadaskert területén feltárt temető egyik szórt-hamvasztásos
sírjából makkocskáját megtalálták. Balassa Iván szerint a magyarság már a honfoglalást megelőzően ismerte, termesztette. Rostjaiból köteleket, zsinegeket
és ruházatuk járulékos elemeit, például övet készítettek. Mások véleménye szerint csak a letelepedés után ismerkedtek meg ezzel a növénnyel; ez ellen szól a szótörténet is, hiszen honfoglalás előtti török jövevényszavunk a kender. A szláv őslakosság mindenesetre a víz közelében fekvő településeiben a kendert
mindenütt termesztette.
A magyarországi kolostorokban már a XI. század elején rendszeresített szövő- és fonóházak működtek. Szent László tizedszabályozása (1092) a kender- és lentermelés meglétét bizonyítja. 1309-ből származó levéltári adat szerint „40 holdas jobbágytelek mellé külön 1 hold kenderföldet is adtak”. Egy 1324. évi okiratunk a szövést-fonást mint igen fontos tevékenységet említi.
Erdélyben a gyergyói kender termesztésével kapcsolatban igen régi adatokat ismerünk; az 1560-as években már kenderföldek, kenderáztató tavak voltak. Gáti István (1792) a kendert szösz kórónak nevezi, és két fajtáját nevezi meg: a „vad” és a „szelíd” kendert. Azt írja, „haszna legfőbb az, hogy a’ kóróján
fel-nyúló igen súlyos szösziből fejér ruhák készülnek, mellyet a’ vízbe való osztatás, és az után való el-törés által választanak el kórójától”. Pethe
Ferenc (1805) úgy vélekedett, hogy a „kender… ha a’ mezei gazdaságnál szükséges számtalan készületekről, kötélről, vitorláról, sátorról, portékatakaróról, ponyvákról, istrángról, ’s ezer másféle eszközökről, nevezetesen pedig a’ hazánkról, ’s az itt közönségesebb ruházat’ állapotjáról… gondolkozunk: úgy talán a’ kender még elébb való a lennél”. A Mezei Gazdák Barátja 1825-ben a kender termesztéséről közölt kimerítő cikket.
A vadkender, vízikender, sédkender ’Eupatorium cannabinum’ Dioszkuridésznél eupatorion elnevezésű, melyMithriades pontusi király eupator melléknevét őrzi,
aki a növényt ellenméreg gyanánt használta.
A magyar sédkender összetétel séd előtagja ’kis patak, ér’ jelentésű, a növény élőhelyére utal. A régiségben hívták még pakóca, keresztes bodza, fokhagymaszagú fű, Kunigunda fű, vízigyopár és májgyógyító fű néven, mert májkeményedést, sárgaságot, hideglelést gyógyítottak vele; ahogy Csapó József írja: „májnak keménységét meglágyítják ez fü levelei”.
A szlovák eredetű paszkonca ’hitvány, korcs’ jelentésű, a nem teljes virágra vonatkozik. Igen régről adatolható szavunk, már 1593-ban felbukkan a Cannabis
masculina, azaz hímkender neveként. Oklevelekben 1619-től adatolható (OklSz.). A tájszótárak nyelvjárási adatai szerint a népnyelvben Gömör, Hont, Vas, Nógrád megyében, a Mátra vidékén és a Székelyföldön használatos. Északi szláv eredetű szavunk, a ’virágos kender’ jelentésű szlovák poskonica átvétele.
Összetételben már 1548-ból kimutatható a kendermag, s ebből 1799-ben a mai szín-jelentésben találjuk a ’szürkés vagy fehér foltokkal tarkított’ jelentésű
kendermagos melléknevet. Vagyis mintha kendermaggal volna behintve. Ez a melléknév nemcsak a tyúk jelzője lehetett, tágabb körben volt használatos: például „kendermagos siklókígyó”, sőt „kendermagos sárga rokolya”. Csapó szerint „A’ Tyukok tápláltattván a’ kender magokkal bövebben tojnak.”
A kenderike ’Canopeus hanfling’ madárnév (R. 1538) a kender szó kicsinyítése; az elnevezés szemléleti háttere az, hogy a madár előszeretettel táplálkozik kendermagvakkal.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: Kender zenekar.