PÁRKÁNY(FŰ) – növény (családnév)



varjúháj
(Fotó: varjúháj)




varjúháj J: húsos levelű, alacsony vagy kúszó szárú, vöröses vagy sárgás virágú növény; Sedum. szaka J: varjúháj.

A magyar botanika egyik híres személyiségénél, Kitaibel Pálnál bukkan föl legelőször a N. varnyu-háy, aki Bereg vármegyében jegyezte fel 1803-ban. Utána Kassai József a Hegyaljáról adatolja 1815-ben, és utánuk több füvészkönyvben, tájszógyűjteményben és szótárban is szerepel (1872: Nyr. 1, 1897: Pallas, 1903:MVN., 1911: Nsz.; N. MTsz.: Heves megye | Nyr. 28: Félegyháza | Nyr. 4: Mátra).
A varjúháj valószínűleg tükörfordítással került át a németből; vö. Krähenfette. Másik német Fetthenne, azaz ’hájas csirke’ neve szintén a növény úgynevezett kövérségét fejezi ki. A varjúháj kifejezés találóbb, mert a varjún a háj egészen vékony rétegekben van, nem úgy, mint a jércén. Ugyanerre utal N. kövérfű, kövértyúklevél neve [R. 1892: N. (Somorja) Ethn. 3]. A pompás varjúháj levelének vékony bőre dörzsöléstől leválik, így a gyerekek fel tudják fújni. Ennek alapján nevezik a Szigetközben kövértyúknak, kövértyúklevélnek, illetve békalevélnek. Somorján kövér, húsos leveleit a zöldségekkel együtt a levesbe főzik, ott ez a névadás indítéka. Kövér, azaz a lágy szövetekben gazdag pozsgásfűfélékhez (Crassulaceae) tartozik. A húsos levelekben kialakuló víztározó szövet nagy tartalékot jelent a növénynek.
Tudományos neve – a Sedum – a latin sedere ’ülni’ igéből képzett, és arra utal, hogy a növény szorosan a talajon vagy a falakon nő.
A Sedum társneve a növény gyógyhatására utaló sülyfű, fülfű, az alakleíró pozsgásfű és szaka, valamint három metaforikus neve. Egyik az agárcsecsfű, melynéla névadás szemléleti alapja e növény leveleinek kicsi, vastag, húsos, tojásdad volta. Ezeknek a leveleknek nincs sarkantyújuk, ülnek a száron, és a szoptatós kutyák emlőihez hasonlíthatók. Másik a báránycsecsfű (R. XVI. század második fele: TermTudKözl. 4, 1604: Szenczi, 1643: Comenius), a harmadik pedig a korábban szaknyelvi, ma elsősorban a Dunántúlon használatos nyelvjárási egércsecsfű (R. 1752: Pápai, 1783: NclB., 1807: MFűvK.).
További társneve a hájfű, párkányfű, sírfű. A borsos szaka névben szereplő borsos jelző szemléleti háttere a növény csípős íze (mérgező alkaloidot tartalmaz). A szaka elnevezés alighanem a finnugor eredetű szak ’darab, rész’ szóval függ össze. A szaknyelvi borsos varjúháj terminus szintén erre utal, míg a sírra, párkányra utaló nevek a növény falakon, romokon való megjelenését, termőhelyét jelzi. Német neve, a Mauerpfeffer is ’falibors’ jelentésű. A bablevelű varjúháj ’Sedum telephium’ név pedig széles, lapos leveleit írja le. A Sedum rosea nevét a rózsaillatú gyökeréről nyerte.
Nevezik még békalevélnek, ez a pompás varjúháj tájnyelvi neve a Szigetközben. A névadás alapja az, hogy a levél vékony bőre dörzsöléstől leválik, így a
gyerekek föl tudják fújni, és a felfújt levél alakja békára emlékeztet. A Sedum spectabile hasonneve a békanyelv (MNöv.: Szarvas), mely a német Froschzunge
tükörszava. Talán a növény levelére utalhat.

A Szigetközben fülbe, szembe csepegtették, „gyülevényes” sebre is használták; „kellísre, sülevínyre jó szivató”. Szárazságkedvelő növény. Csillag alakú
virágja miatt szívesen ültetik a kertekbe, de húsos levelei is szépek, a legnagyobb nyári forróságban sem hervadnak el, és díszítik a téli kertet is.
A varjúhájfa más növény, a Pachyphytum, a vastagtörzs társneve.



TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: -