PADMA – növény (leány keresztnév)
(Fotó: indiai szent lótusz)
A Padma női név hindi eredetű. Jelentése: lótusz.
Névnapok: nincs.
Gyakorisága: nem gyakori.
lótusz J: szubtrópusi vidékeken honos, rózsaszín, sárga vagy fehér virágú tündérrózsa; Nelumbo.
A TESz. szerint 1642-ban bukkan fel a Lotus fa, 1823-ban lotosvirág, 1831-ben lótuszlevél, 1864-ben lótosz, 1866-ban lothoszvirág, 1877-ben lotus-virág.
Nemzetközi szó, latin (< görög) eredetű; vö. latin lotos, lotus ’egyiptomi lótuszvirág’. Bekerült a latinon át számos más európai nyelvbe is.
Etnobotanikai terminus a kacsamakk, a Nelumbo lutea. Mint arra a sárga lótusz másik társneve, a vízidió is utal, a növény élőhelye a vízivilág, és kemény
héjú termést hoz. A kacsa vízimadár nevével alkotott elnevezés makk utótagja is a termésre vonatkozik. A makk szóegyébként ismeretlen eredetű a magyarban, az írásbeliségben már igen korán megtalálható ’a tölgy és bükk termése’ jelentéssel [1395 k.: „glandínes: magch fa”, moch (BesztSzj.), 1405 k.: mak (SchlSzj.), 1560 k.: maak (GyöngySzt.)].
A lótuszvirág 4000 év óta Egyiptom szent növénye, a legkorábbi leletek díszítőeleme. Ozirisznek, az alvilág istenének koszorúját lótuszvirágból készítették, Hórusz pedig lótuszlevélen ülve int csendre ujjával. Ozirisz és Ízisz szent növényének a templomi díszítéseknél és a szertartásokon is fontos szerep jutott.
A „Nílus menyasszonya”, Ozirisz és Hórusz bölcsője a termékenység és a bőség mellett az emberi létet meghatározó alapvető ellentétpárokat is szimbolizálta,
mint élet és halál, jó és rossz, fény és sötét, férfi és nő. Korabeli falfestmények azt mutatják, hogy otthon, vázákban is tartottak a szent virágból.
Salamon király templomának rozettáin is szép lótuszdíszítések voltak, sőt a Biblia szerint „az oszlopfőknek lótusz formájuk volt” (1Kir 7,19a). Az egyiptomiak kék lótuszvirágot csavartak száránál fogva a karjukra, mikor isteneiknek virágot vittek áldozatul. Hieroglif szóképe a kemi volt, ami Egyiptomot jelent. Keminek nevezték a Nílus-ártér fekete, zsíros, öntéses talaját is.
A Nílus mentén egykor végig nagy tömegekben élő lótusz ma már csak a forrás- és deltavidék tavaiban él. Izraelben a Hula-tó nyílt víztükrén találjuk a
szigorúan védett kis maradvány foltját. A tojás nagyságú termésben rejtőző mogyorónyi édes mag igen fontos táplálék volt. A szegények a növény csaknem
minden részét felhasználták táplálkozási célra. Mivel védi és javítja a hangszalagokat,a növény az ékesszólás jelképe lett. A Nílus évi rendszeres áradása július közepétől hirtelen kezdődik. Július 17-én az „Aranycsepp éjjele” nagy ünnep annak emlékére, hogy Ízisz istennő könnye a Nílusba hullt, és megindította az áradást. A kiszáradt talajban alvó rengeteg gyökértörzs életre kel, és egy héten belül ezernyi fehér tündér borítja a víz felszínét. Minél bőségesebben virágzik, annál jobb termés várható a lerakott iszapon, a gyenge áradás ellenben akár éhínséget is eredményezhet.
A hinduk ősidők óta a lótuszhoz hasonló vízinövényben, a padmában tisztelték az újjászülető természetet, az istenek alkotó hatalmának, a szépség megtestesülésének jelképét. Az indiai kultúra legnagyobb szimbóluma: a világegyetem is az őslótuszból virágzott ki. Visnu kultuszába és mondakörébe tartozik a világ teremtésének mondája, mely szerint a világtenger közepén nyugszik egy összetekeredett kígyón Visnu, köldökéből egy lótusz nő ki, s ennek virágában Brahma ül, aki azután a világot megteremti. A világteremtő istennek és a lótusznak a kapcsolata ősi időkbe nyúlik vissza. Megtalálható már az ókori Egyiptomban, Indiában és Srí lanka szigetén is ez az ősi mítosz, de az óindek belső-ázsiai hazájukban még nem ismerhették. India őslakos törzseinek mondái szerint a világteremtő isten az alvilágból a lótusz hosszú, üreges szárán jutott fel az ősvíz felszínére, hogy ott azután a Földet megteremtse. A Védákban arról is szó van, hogy szívünk vagy legbensőbb lényünk lótusz alakú, és a szellem abban lakik. A vizesedény neve puskarini, azaz ’lótuszedény’.
Az indiai lótusz, a szent padma, mai tudományos nevén Nelumbium vagy Nelumbo gyönyörű színű vízirózsa. Húsos tőkéje messze szétkúszik az iszapban, míg nagy, pajzs alakú levelei a víz fölé nyúlnak. Csésze alakú virága 20–30 centiméter átmérőjű. Az indiai hitregékben a padma a föld trónusa. Ebből született Brahma, aki megteremtette a lelket, az öntudatot, az elmét és az öt érzéket, szájából kilehelte a brahminokat, a papokat. A monda szerint a padma egykor fehér volt, de egyszer Káma, a szerelem istenének nyílvesszője megsebezte a szerelmesek szívét. A háromszemű és kicsapongó Siva sebéből kibuggyanó vér a sápadt, fehérszínű virágot örök időkre pirosra festette.
Az ind költészet legrégibb alkotásaiban, a Védákban, a szanszkrit, a buddhisztikus irodalom számos művében a lótusznak sok száz neve, jelzője van. Az istenek hajlékát és oltárát díszítik a növény levelével és virágával az ősi brahman hiten lévők és a buddhisták is. A virág a kozmikus vagina, magva az isteni teremtés szimbóluma. Az istenek születési helyének, a megvilágosodásnak, az örök életnek és a szellemi kibontakozásnak a jelképe.
Kedves virága volt Gautamának, a nagy hitújítónak, aki megvetette a földi örömöket. Igényeitől, vágyaitól megszabadult, szemlélődve, többnyire ülő testtartásban meditálva töltötte idejét. Azt hirdette, hogy aki így él, Buddha, azaz szent lesz, egyre közelebb jut a boldogság forrásához, a megsemmisüléshez, azaz a nirvánához. Hívei így kezdik fohászukat: „om mani padme hum”, azaz ’ó te drágakő a lótuszvirágban’. Ezt a négy kulcsszót kövekbe, falapokba vésik, épületek homlokzatára festik. Minden buddhista megbecsüli a növényt, mely az esős monszun megérkeztével virágba szökken, fűszeres, kellemes illata elönti a vizek környékét. Ahol a buddhizmus elterjedt, ott megtaláljuk India szent növényét, így a Maláj-szigeteken, Thaiföldön, Burmában, Laoszban, Tibetben és Japánban is.
Hérodotosz is megemlékezett az olajos magvakat termő vízililiomról. Az idők folyamán azután több mézédes termésű, gyökerű vagy gumójú növényt neveztek el lótusznak. Theophrasztosznál a lótusz már nem azonos a vizekben növő nimfával. Homérosz Odüsszeiájában is felbukkan a lótusz. Odüsszeusz egyik kalandja Alkinoosznak, a phaiakok királyának szigetén történt, mely a lotophagok, a lótuszevők földje volt.
Azok semmi vészt nem koholtak ellenük, csak megízleltették a lótoszt ővelük.
S ki a lótosz édes gyümölcsét ízlelte,
nem volt visszajönni, se hírt adni kedve:
a lótuszevők közt ott akart maradni
s feledve hazáját, csak lótoszt harapni.
Kínában is őshonos, ott lien a neve. A hagyományos kínai erkölcstanban a lótusz a tökéletes személy jelképe, de a tisztaság és a becsületesség megjelenítőjének is tartják. A kínai virágnaptárban a hetedik holdhónap és egyben a nyár jele is. Csou Tun-ji (1017–1073), a híres tudós azt írta, hogy „E nemes virág jellemzi
a tökéletes ember lelkét, mivel a mocskos iszapból emelkedik a magasba, és ott napfényben tárja ki szeplőtlen tisztaságát a legyőzött sötétségtől megszabadulva”.
Ma jelentős mezőgazdasági növény is, főként a Jangce völgyében termesztik nagy tömegben holtmedrekben és elárasztott rizsföldeken. Vastag, üreges gyöktörzsét, mely lédús és édes, nyersen eszik. Tápláló keményítő is készül belőle. Leveleibe élelmiszert csomagolnak, magját csemegeként fogyasztják.
Az indiai lótusz, bár a meleg éghajlat növénye, nálunk is szépen tenyészik, sőt gondos neveléssel át is teleltethető. Akár kertben, kettéfűrészelt, földbe
süllyesztett félhordóban vagy dézsában is kinyílik, ha napos, széltől védett helyre tesszük. Pompás virága lapos edényben igen tetszetős asztali dísz.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: Carana Padma.