OLASZKA – növény (családnév)



 bársonyka
(Fotó: bársonyka)




bársonyka, bársonyvirág J: erős illatú, bársonyosan barnássárga fészkes virágú dísznövény, büdöske; Tagetes patulus. büdöske J: bársonyvirág.

Finom tapintású virága a névadási motívum. Tagetes nevét Fuchsius adta 1542-ben, amely az etruszk mitológiai alak, a mindentudó Tagetész emlékét őrzi.
Mivel Fuchsius tisztában volt a növény amerikai eredetével, füveskönyvében a Tagetes indica (< „Nyugat-India”) a tudományos terminus. Nálunk is megvan
az indiaigyökér, indiaiszegfű, indiaivirág neve.
A hazai szerzők közül Lencsés György kéziratos Ars Medicájában (1570 k.) bársonyvirágfű. Melius Juhász Péternél (1578) szerepel ugyan egy bársonszép név, ám ez az Amarantus: „Amaranthus Görögül, az az, Fonnyahatatlan fü. Ázhatatlan fü, Szeretök füve, Masic neue Helychrysum, az az, Arany vono fü: Chrysanthemon, az az, Arany virágu fü.” Nála még sárga rózsa a Tagetes,így ismeri Szikszai Fabricius Balázs és Pesthy is.
Péchy Lukács művében (1591) a barson virag a Celosia cristata. Ahogy a növényt leírja, egyben a nevet is magyarázza:
„… ez fünec viragi telyesseggel lagyac, es illetesre, sima puhac, mint valami barson.”
A Tagetes borsoló vagy indiai szegfű a német neve alapján. Egy csonka latin nyelvű természetrajzi műben a XVI. században: barson virag ’Flos amoris. Amaranthus’.
Lippay Jánosnál (1664) sárga rózsa. Nadányi Jánosnál (1669) vörös paréj, Csapó Józsefnél (1775) szintén az Amaranthus neve a bársony-virág, szerelem-fü
(< latin Flos amoris > francia fleur d’ amour), illetve büdöske. Benkő József (1783: NclB.) az erdélyi oláh virág nevet is közli. A Magyar Fűvész
Könyvben (1807: MFűvK.) a N. büdöske név szerepel. Ennek alapja az, hogy a növény levelei, de maguk a virágok is nehéz, a vadkender fojtó szagához hasonló illatot árasztanak. Erre utal a nyelvjárási büdösszegfű, büdösrózsa is. Diószegi Sámuelnél (1813: OrvF.) ragyogó tündök, mert „a tsésze sugarai aranyszínűek, tündöklők”.
A Szigetközben bársonyrúzsa, bársonyka, bársonvirág, büdöske, illetve karcsairúzsa, karcsérúzsa néven ismerik. Ez utóbbiak a csallóközi falu, Karcsa nevéből származnak, ám eredetileg sokfelé kassai rózsa volt a büdöske neve. Kecskeméten karsai rózsa, Szegeden kajsai rózsa nevét jegyezték föl. Badacsonyban kajcsai rózsa a Petunia. A sok eltorzított változat arra vall, hogy nem etnobotanikai terminus a kassai rózsa, hanem a népnyelvbe a füvészek elnevezése került.
A kassai rózsa a XVII. század második felébenCsapónál, Benkőnél és Veszelszkinél a Tagetes maximus rectus, Tagetes erecta, illetve a Lychnis coronaria (bársonyos szúnyogvirág) neve. Azonban lényegesen korábbi felbukkanású az összetétel, megvan már a Kolozsvári Glosszák (KolGl.) 1577 táján keletkezett bejegyzései között: kassai rosa: assirium. Idézi Szenczi Molnár Albert szótára is 1604-ben ’Lychnis’ jelentéssel.
A bársonyvirág régi füvészeinknél tehát más és más virágra vonatkozik. Meliusnál Helychrisum és Chrysanthemon, Lippay és Nadányi bársonyvirága az Amaranthus, Dorstenius Botaniconjában 1703-ban a bársony virág ’Flos amoris’. Csapó a bársonyvirág vagy szerelemfű elnevezést a Celosiára vonatkoztatja, a marosvásárhelyi Teleki-herbáriumban 1786-ban a fejér bársonyvirág az Amaranthus albus,Veszelszkinél Tagetes és Amaranthus értelmezést olvashatunk. A Magyar Fűvész Könyvben a bársonyka a Celosia cristata. Bizonyos célzatossággal néhol oláh vagy orosz virágnak is nevezik. 1813-ban Diószegi Sámuelnél szerepel a bársonka. De van kislengyel, lengyelrózsa, oláhrózsa, olaszka neve is. Átható szaga ellenére kedvelt virág, szívesen ültetik még ma is, noha már korai füvészeink ellene voltak. Csapó szerint „a kertekből ki kellene irtani”, Veszelszki pedig „hasznavehetetlennek” bélyegzi.
Közép-amerikai hazájában a Tagetes erős illata felkeltette az első hajósok figyelmét, ők hozták magukkal. A Csapó által is közölt monda szerint „V. Károly császár idejében, midőn az afrikai népeket megverte, hozatott ez fű legelsőbben Európába”. Ezért kapta a növény a planta tunica vagy flos africanus nevét.
A bársonyvirág nemzetség tagjainak nagy olajmirigyei nőnek, s ezek váladékától a növények erős illatúak. A narancssárga vagy vörösbarna erős illatú virágai egyesével vagy álernyőben nyílnak. Szárnyasan tagolt a levele. A Magyarországon elterjedt két faj Mexikóból származik, kedvelt virágágyi és szegélynövények. Hosszú tenyészidejű, feltűnő virágdíszű, változatos egynyári virágok, napos helyen érzik jól magukat, és egészen a fagyokig nyílnak.
Mexikóban néhányuk a legfontosabb gyógynövény, igen sokféle célra használják őket.
A büdöskefajokat (Tagetes patula, Tagetes erecta) már az azték birodalom idejében is ültették, mágikus erejűnek tartották, ezért különféle vallási ceremóniákban használták fel. Mexikóban ezekkel ma is sírokat és oltárokat díszítenek, ez a szokás kétségkívül ősibb időkre nyúlik vissza, mint a kereszténység.
A Tagetes lucida bódító hatásáról nevezetes. Régen hadifoglyok arcába szórták a porított növényt, hogy a máglyahalálra ítélteknek megkönnyítsék vele a szenvedést. A Tagetes-fajok már a XVI. Században eljutottak Európába, ahol hibridjeik ma is kedvelt dísznövények. Indiában a szegényebbek számos háztartásban sárga festéket készítenek a büdöskéből, amellyel különböző anyagokat és ételeket festenek.
A kertészetben különleges hasznot hajt: gyökerének anyagával távol tartja a fonalférgeket. A paradicsom kártevőit pedig levelének illatával űzi el.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: -