NAPVIRÁG – növény (leány keresztnév)



 napraforgó
(Fotó: napraforgó)




A Napvirág újabb keletű névalkotás a napvirág virág nevéből.
Névnapok: nincs.
Gyakorisága: nem gyakori.

A napraforgó (Helianthus annuus) az őszirózsafélék (Asteraceae) családjában a
Heliantheae nemzetségcsoport egyik legismertebb faja.
Kedvelt haszonnövény, a szántóföldi növények egyike. Olajának kedvező élettani hatásai miatt gyógynövénynek számít. Ez a Magyarországon legfontosabb, a legnagyobb területen termesztett olajnövény.
Származása, elterjedése:
Észak-Amerika nyugati feléről (a pacifikus–észak-amerikai flóraterületről)
származik. Az indiánok már 3000 éve termesztették.
Európába 1569-ben spanyol hódítók hozták át és eleinte dísznövényként termesztették. Még a 16. században átjutott Ázsiába és Afrikába is.
Kertészeti változata a dísznapraforgó (ez több faj, alfaj, illetve változat összefoglaló neve). Haszonnövénnyé azután vált, miután Bunyan 1716-ban Angliában szabadalmaztatta a napraforgóolaj sajtolásának módszerét – ez előtt Magyarországon is dísz-, illetve szegélynövénynek ültették.
Először, olajtartalmuk miatt a 19. században, Oroszországban ültettek hatalmas napraforgómezőket. Magyarországon még a második világháború
után is sokáig alapvetően takarmánynövény volt. A termékváltást a nagyobb olajtartalmú fajták, majd (1975-től) a nagyobb hozamú hibridek behozatala alapozta meg. Az 1970-es évek végétől olaja keresett exportcikké vált; termőterülete 300 000 ha fölé nőtt. Ennek eredményeként termésátlaga jelentősen emelkedett, és a '70-es évek első felére jellemző 1,2 t/ha után a '80-as–'90-es években 2,0 t/ha körül stabilizálódott. A rendszerváltás után egy bő évtizedre átmenetileg visszaesett, majd meredeken emelkedni kezdett, és 2004-ben már 2,33 t/ha-ral (
Franciaország mögött) a második legnagyobb volt a világon. Termőterülete a '80-as évek közepén érte el a 350 000 ha-t, majd gyorsuló ütemben nőtt tovább – a rendszerváltás óta 300 000 és 550 000 ha (jellemzően 380 000 és 470 000 ha) között ingadozik; mélypontja 2000–2001-ben volt. Az utóbbi évek 500 000 ha fölötti területe teljes szántóföldi termőterületünk több mint 10%-a.
Megjelenése, felépítése:
1–3 m magasra növő, el nem ágazó szárú, kórós
lágyszárú. Szára dudvás, belül szivacsos; érés közben durva, érdes felületű, fásodott kóróvá alakul. A régebben termesztett tájfajták magasabbak (2,5–3,2 m), száruk időnként elágazó, többtányéros. Nagyüzemi termesztésre csak az alacsony vagy középmagas (1–2 m), bókoló, és el nem ágazó, egytányérú fajták alkalmasak.
Gyökérzete fejlett. A mélyre hatoló főgyökérből dúsan fejlődő oldalgyökerei 60–70 cm mélységig átszövik a talajt. Ezeket a sűrűn növő, fehér gyökereket „esőgyökereknek” is nevezik, mert tömegesen akkor fejlődnek ki, ha a napraforgó sok csapadékot kap. Ennek hiányában a vizet a mélyebbre nyúló és ugyancsak nagy szívóerejű gyökereivel veszi fel.
Nagy, szív alakú, serteszőröktől érdes, mellékeres levelei
szórtan állnak, nyéllel kapcsolódnak a szárhoz.
Fészekvirágzatának (fészek, tányér) peremén fészekpikkelyek találhatók. A tányér szélén vannak a rovarok csalogatására szolgáló, sárga, nyelves virágok. A tányér közepe felé haladva, szabályos körökben helyezkednek el a hímnős csöves virágok, amelyekben a porzók előbb érnek, mint a
bibe. Ezért a napraforgókat kölcsönös beporzással, rovarok termékenyítik meg. A virágzat átmérője eléri a 40 cm-t is, virágzási ideje július és szeptember között
van. Termése a fajtától függő színű és méretű, egymagvú
kaszat.
Életmódja, termőhelye:
Egyéves, meleg- és fényigényes, nem fagytűrő. A szárazságot meglehetősen jól tűri, de nagy termésekhez kedvező eloszlású és mennyiségű csapadékot igényel. Növekedése kezdetén teljes vízigényének kevesebb mint ötödével beéri, a tányérkezdemény kialakulásától a virágzás idejéig ez 40–45%-ra emelkedik, az olajképződéskor pedig néhány százaléknyit csökken. Ha ezek az időszakok csapadékhiányosak, a magokban kevesebb lesz az olaj.
Szinte bármilyen talajon megél, de hozama a rosszabb termőhelyeken lényegesen kisebb. Magyarországon a kezdeti alacsony termésátlagok fő oka az volt, hogy a napraforgót az igénytelen növények közé sorolták, és nagyobbrészt csak gyengébb talajokon termesztették – eleinte utak, kukorica- és burgonyatáblák szélén vetettek egy-két sort, később a más szántóföldi növények termesztésére alkalmatlan területeket hasznosították vele. A talajok nyers tápanyagát és vízkészletét jól hasznosítja. Megfelelő termőhelyen rendkívül nagy tápanyagigényű növény, amely valósággal „kirabolja a talajt”. Egy-egy területre csak 5-6 évenként vethető, különben kártevői felszaporodnak.
Kártevői:
Szklerotínia (Sclerotinia sclerotiorum) – fehérpenészes szár- és tányérrothadás;
Botritisz (Botrytis cinerea) – szürkepenészes szár- és tányérrothadás;
Diaporte (Diaporthe helianthi) – diaportés betegség (szárfoltosság és korhadás);
Felhasználása:
A napraforgószirmokból készített teában lévő összetevők bizonyítottan vízhajtó, lázcsökkentő és sebgyógyító hatásúak. A magbél (szotyola vagy makuka) nyersen, olajban sütve, vagy szárazon pirítva is ehető. A nyers mag csíráztatva és salátákba, szendvicsek tetejére szórható. Virágrügyeit nyersen salátákba teszik, párolva zöldségként ehető. Értékes, sütésre is alkalmas olaj sajtolható belőle.
A napraforgóolajat eleinte a bőr- és gyapjúfeldolgozásban használták, étkezési célokra csak a 19. század eleje óta veszik igénybe, de eleinte igen korlátozottan.
A 20. század elején az olaj többségéből szappant
főztek vagy festéket gyártottak, élelmezési felhasználása az 1940-es években vált tömegessé. Korunkban nagyobbrészt étolajként hasznosítjuk, de a margarin és a szappan gyártásának is fontos alapanyaga. Az olaj előállításakor visszamaradó extrahált darát fehérjedús takarmányként állatoknak adják.
Nemcsak fontos olajnövény, de értékes zöldtakarmány is. A másodnövényként sűrűn vetett napraforgó a legbiztosabb zöldtrágyanövény az ország bármely területén.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: -

Zene: Napvirág zenekar – Nevet a Föld