MUHAR vagy MOHAR - növény (családnév; Mohar: régi férfinév)
(Fotó: fakó muhar)
Fogalma:
A gyomnövény az adott terület rendeltetésével, hasznosítási céljával ellentétesen előforduló, tömeges jelenlétével gazdasági kárt okozó, ember vagy állat egészségét veszélyeztető vagy egyéb veszélyhelyzetet okozó növény.
A gyomnövény (népies néven dudva, gaz) fogalma nem korlátozódik a mezőgazdaságra, gyomnövényekről éppúgy beszélhetünk a közterületeken építési területeken, illetve az erdészetben, mint szántóföldi, kertészeti művelésű termőterületeken.
Jellemzői:
A kívánatosság hiányának lehet több oka is. Lehet, hogy a növény egyszerűen csúnya. Az is lehet, hogy tolakodó magatartásával, árnyékával elnyomja a kívánatosabb, hasznosabb, vagy szebb növényeket, vagy azoktól elvonja az öntözővizet, illetve tápanyagokat, de dudvák hasznos növények kórokozóit is rejthetik; tüskéiknek, illetve nedvüknek lehet irritáló vagy mérgező hatásuk; leveleik, magházuk az öltözethez ragadva, vagy környezetünkbe behatolva azokat csúfíthatják. Gyomok idegesítő tulajdonsága az is, hogy ott is megjelennek (kövezett úton, épületek mellett stb.) ahol semmiféle növényre nem lenne szükség.
A gazok túléltét a környezet egyensúlyának folytonos felborítása biztosítja (vihar, erdőtűz, termőföld ugaroltatása, házbontás stb.).
Az angol nyelvű Wikipédia idéz egy különös meghatározást, amely szerint (Richard C Lewontin harwardi professzor) a gyom olyan növény, amely környezetét szaporodása korlátozásának irányába módosítja; példája: a fenyő, aminek árnyékában a magja sem tud kicsírázni.
Az tehát, hogy milyen növényt tekintünk gaznak, relatív, mert minden a helyzettől függ.
Előfordulása:
Gyomnövények általában olyan növénytanilag és a talaj szempontjából megzavart, más növényzet számára alkalmatlanabbá tett területen gyarapodnak, amelyenaz emberi beavatkozás hiánya miatt zavartalanul elburjánozhatnak. Ilyenek a homokdomb, tó- vagy folyópart és folyódelta, valamint a talaj mozgására kedvező szélfútta vagy áradásra hajlamos vidék, valamint a tűzvész okozta kietlen pusztaság. Itt a termesztett növényformákkal szemben a dudvának előnye van, mert a gyökereinek és magjainak nagyobb általános időjárási és környezeti toleranciája miatt a gondozott növényeknél gyorsabban szaporodik, amihez egyesek az allelopátiának egyik fajtájára vonatkozó Antibiotikus képessége külön is segítséget nyújthat.
A gyomok irtása:
A dudva elleni védekezés egyik vegyszermentes módja a mulcsozás. Ez a földfelszín takarása valamilyen szerves, elbomló anyaggal, pl. falevél kaszált fű
stb. Ha a borítás elég vastag, akkor az alatta levő növények nem tudnak áttörni rajta. Ha nagyon gazos területen alkalmazzuk, néha szükséges két rétegben
mulcsolni, vagyis a második réteget akkor felvinni, amikor az első rétegen átnőtt a dudva és már elérte a 10–15 cm-t. A következő évre az évelő gyomok
is eltűnnek, a föld szabadon bevethető.
A gyomok társadalmunkban:
A gazt az emberiség a földművelés elejétől kezdve átkosnak tekintette, amire akad több feljegyzés még az Ótestamentumban is. A gyommagok gyakran a termésmagokkal együtt kerülnek a következő év vetőmagjai közé és így, akaratlanul is, a kultúrnövények közé furakodhatnak. Az
ember számos gazt telepített át így egy-egy új környezetbe, emiatt a gyomokat az inváziós fajok közé sorolják. Az azonban nyilvánvaló már a definícióból is, hogy a gazok társadalmunkra való hatása, amit a földművelés- és kertészet termelékenységére és produktumai minőségére valamint háziállataink egészségére való befolyásukkal gyakorolnak, az egyedi gyomnövénytől függ, vagyis általános mérték nincsen.
A civilizáció számos tevékenysége jó talajt teremtett a gyomok terjedéséhez és új földrajzi területeken való meghonosodásukhoz. Másrészt az a mezőgazdasági
gyakorlat, ami az év egy részében a földet vetetlenül hagyja, elősegíti a gazok elburjánzását. Mindez azt mutatná, hogy az emberi civilizáció hibáztatható
a gyomok terjedésével.
Egyes gyomok, mint a szamóca, vadspárga, bojtorján, gyermekláncfű táplálékként, de akár gyógynövényként is szolgálhatnak. Ez utóbbinak a
Francia pissenlit, vagyis ’ágyba vizelő’ neve a vizelési problémákra való gyógyhatására céloz; továbbá a gyermekláncfű salátába, a bojtorján pedig levesbe tehető.
Van olyan gyom is, amelynek rovarirtó hatása van. Más, gyomnak tekintett növények gyógyhatását a civilizált ember már el is felejthette, megint másokat, pl. az esőerdők változatos növényvilágából, az emberiség még fel sem ismerte. A pipacs gyomnak számít, de termesztett formában a nemzetségébe tartozó kerti mák sok országban eledelként használatos. A mákból nemcsak orvosi célokra hasznos drog is nyerhető. A selyemkóró virága illatos is, szép is, nektárjából pedig a selyemfűmézet állítják elő a méhek.
Egyesek az angol köznyelven weed, vagyis gyomnak nevezett kender
füstjének használatát pártolják, annak fájdalomcsillapító hatására hivatkozva.
A gyomoknak lehet ipari felhasználásuk is. Az Encyclopædia Britannica Student edition szerint több mint 200, sokszor gyomnak tekintett növényből latex, vagyis gumitej nyerhető, aminek feldolgozott termékét főleg a trópusokon honos
Gumifából nyert gumi pótanyagaként lehet használni. Ilyen növények közé tartoznak a gyermekláncfű, a selyemkóró, valamint az őszirózsafélék- és a mákfélék családjába tartozó növények.
Legfontosabb magyarországi gyomnövények:
Magyarország szántóföldjeinek legelterjedtebb gyomnövényei a 2007-2008-ban végzett Ötödik Országos Szántóföldi Gyomfelvételezés alapján.
Latin név
Magyar név
Ambrosia artemisiifolia
Ürömlevelű parlagfű
Echinochloa crus-galli
Közönséges kakaslábfű
Chenopodium album
Fehér libatop
Cirisium arvense
Mezei aszat
Setaria pumila
Fakó muhar
Convolvulus arvensis
Apró szulák
Amaranthus retroflexus
Szőrös disznóparéj
Tripleurospermum inodorum
Ebszékfű
Datura stramonium
Csattanó maszlag
Panicum miliaceum
Termesztett köles
Amaranthus chlorostachys
Karcsú disznóparéj
Apera spica-venti
Nagy széltippan
Elymus repens
Tarackbúza
Sorghum halepense
Fenyércirok
Galium aparine
Ragadós galaj
Fallopia convolvulus
Szulákkeserűfű
Persicaria lapathifolia
Lapulevelű keserűfű
Helianthus annuus
Napraforgó
Hibiscus trionum
Varjúmák
Consolida regalis
Mezei szarkaláb
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: szólások, közmondások:
Muhart vet; hazudik.
Zene: -