MOLNÁR(FECSKE) – állat (családnév)



 molnárfecske
(Fotó: molnárfecske)




A molnárfecske (Delichon urbicum) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a fecskefélék (Hirundinidae) családjába tartozó faj.
Nyáron szinte mindenütt előfordul Európában és Ázsiában egészen India
északkeleti csücskéig és Mandzsúriáig. Télen Afrikában és Ázsia délkeleti területein tartózkodik.
A testhossza 13 centiméter, szárnyfesztávolsága 26-29 centiméter és testtömege 13-23 gramm.
A hím és a tojó hasonlít egymáshoz, mindkettőnek kékesen fénylő Fekete a háta, míg begyük és hasuk fehér, a fiatalok pedig barnás-feketék. Lába fehér tollakkal borított.
Nagy csapatokban vonuló madár, csapatokban is költ. E madár repülő Rovarokkal táplálkozik. Rendszerint csak egy-két évet él, de megfigyeltek már 14,5 éves madarakat is.
A molnárfecskék egyéves korukban lesznek ivarérettek. A költési időszak májustól szeptemberig, néha októberig tart, ez idő alatt akár kétszer-háromszor
is költenek. A fészek agyagból készül és elkészítéséhez körülbelül 2500-szor kell fordulnia. Egy fészekaljban 4-5 fehér tojás van, ezek néha vörösen pettyezettek. Mindkét szülő kotlik rajtuk, körülbelül két hétig. A fiatal madarak 20-22 napos korukban repülnek ki, és 3,5-4 hetes korukban lesznek teljesen önállóak.
A molnárfecskét veszélyezteti a fészkelésre való helyek megfogyatkozása, a rovarok számának csökkenése, a hirtelen hidegek beállta és a vérszívó paraziták jelenléte a fészekben. A paraziták sok fiókát ölnek meg.
Áprilistól októberig Magyarországon rendszeres fészkelő.
Érdekesség, hogy Szolnokon jelentősebb állománya él a belvárosban, ahol 1980-ban védetté nyilvánították a Molnárfecsketelepet
és mind a fészkelőhelyekről, mind a felhalmozódó guanóról gondoskodtak.



TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Molnár Ferenc.

Zene: Molnár Dixieland Band.