A Manna női név eredete: a zsidó nép legendás tápláléka Mózes második könyvében manna, többféle növény, így például a Fraxinus ornus, Fraxinus angustifolia, Alhagi manna, Eucalyptus viminalis, Eucalyptus gunnii, Eucalyptus pulverulena beszáradt édeskés nedve, ami emberi és állati táplálkozásra alkalmas
Névnapok: április 7.
Gyakorisága: nem gyakori.
A mannakabóca (Cicada orni) a rovarok (Insecta) osztályának félfedelesszárnyúak (Hemiptera) rendjébe, ezen belül az énekeskabóca-félék
(Cicadidae) családjába tartozó faj.
A mannakabóca széles körben elterjedt Dél- és Közép-Európában, valamint a Közel-Keleten és Észak-Afrikában.
E félfedelesszárnyú testének a hossza körülbelül 25 milliméter, szárnyfesztávolsága 70 milliméter. Testszíne a barnától a szürkéig változik, mindig az élőhelyének megfelelően, mivel e rovarfaj legfőbb védekező módja az álcázás, rejtőzködés. Potrohán vöröses szelvények vannak. Fején két nagy
összetett szem és három kis pontszem (ocelli) látható. A csápjai
rövidek, a szívó-szájszerve azonban hosszú; ezzel szívja ki a növények nedveit. A szárnyai átlátszóak, de erek és fekete foltok is találhatóak rajtuk.
A felnőtt mannakabócát főleg nyáron lehet látni, miközben szúró-szívó szájszervének segítségével a fák és bokrok nedveit szívja.
Csak a hímek adják ki e fajra jellemző hangokat. A hangot a potrohukon levő hártyák rezegtetésével okozzák. A hang a Nőstényeket hivatott odacsalogatni. Az „éneklés” csoportban, a napsütötte ágakon történik. Amikor a nőstény egy hímhez közeledik, az utóbbi udvarolni kezd neki. Az
udvarlás a lábak érintésével és a rovarok ölelkezéséből áll. Ha az udvarlás megfelelt a nősténynek, akkor a kabócák párosodnak.
A mannakabóca nyáron az úgynevezett mannakőris (Fraxinus ornus) ágaira rakja le petéit. A lárvák késő nyáron vagy ősszel kelnek ki. Ezután a lárvák bebújnak a talajba és a fa gyökeréből
szívják a nedveket. Lárvaállapotuk több évig is tarthat, azonban felnőttként csak másfél hónapig élnek.
