LUKÁCS(VIRÁG) – növény (családév, fiú keresztnév)
(Fotó: gólyahír)
A Lukács latin eredetű; jelentése: Luciana tartományból való férfi.
Névnapok: február 17., október 18.
Gyakorisága: nem gyakori.
gólyahír J: nedves réteken tavasszal nyíló aranysárga virágú növény; Caltha.
A magyar füvészkönyvekben – Melius Juhász Péter nyomán (jószagú sárga ivolya) – sokáig sárga vízi viola volt a neve, így említi Csapó József 1775-ben és Veszelszki Antal 1798-ban is. A gólyahír 1807 előtt bukkan fel először (Jelentés: Julow), majd 1807-ben a Magyar Fűvész Könyvben (MFűvK.) is így szerepel.
Ezt követően megtalálható 1843-ban Bugát Pálnál, 1864-ben aCzF. szótárban és 1925-ben Jávorka Sándornál (MF.). A szaknyelvi szó ismertté vált a nyelvjárásokban is (N. Nyárády: Marosvásárhely | MNöv.: Vas megye | NyIrK. 34: Erdély | Kótyuk: Kárpátalja, Rát | NyIrK. 1: Zilah, Érkőrös).
A gólyahír név nyelvújítási összetett szó; Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály szóalkotása (Jelentés, MFűvK.). A névadás magyarázata az, hogy a növény tavasszal a legkorábban nyílik a víz partján, rendszerint a gólyamadár megérkezését hirdeti.A gólyahír virágzása azt jelenti, hogy rövidesen benépesül a mocsár, a vizenyős rét a hosszú vándorútról visszatérő vízimadarakkal, a tavasz hírnökeivel. Erre vonatkozik a népnyelvi gólahíradú, szentgyörgyisaláta név is.
Erre utal a Caltha palustris fülemülevirág népnyelvi neve is, mely a magyar írásbeliségben jóval korábbi; Erdélyben 1519-ben felbukkan fűlemile sarga virág Calendula’ alakváltozatban (SzT.). 1706-ban már a Caltha jelölésére szolgál a fülemile virág Pápai Páriz Ferencnél, később 1787-ben Mátyus István, 1833-banDankovszky Gergely, 1843-ban Bugát Pál említi. Valószínűleg eredetileg erdélyi etnobotanikai terminus.
1807-ben bukkan fel Diószegiék füvészkönyvében a gólyavirág a’Caltha’ neveként. Ezután több forrásban is olvasható: 1843-ban Bugátnál, 1864-ben a CzF. szótárban, 1894ben a Pallas lexikonban, 1911-ben pedig a Növényszótárban (Nsz.). A népnyelvben szintén sokfelé használatos, de különböző növények neveként, s csak az alábbi vidékek nyelvjárásaiban jelenti a gólyahírt: ÚMTsz.: Farkasfa, Éradony, Érkőrös, Szilágypér, Zilah, Zsibó, Érmellék | Péntek–Szabó: Erdély egyes részein | MNyj. 18: Szamosszeg; „Tavassz mentünk szedni”. A német R. 1783: Storkblume ’Anemona nemorosa’ (NclB.) tükörszó a szellőrózsa neve.
A gólyahír ókori nevét, a kolanthoszt elevenítette fel Linné a tudományos névadásnál. Ez a ’kosár’ szóból származik, és arra utal, hogy a virág olyan,
mint egy aprócska kosár.
A növény élőhelye a névadási szemlélet háttere a mocsárvirág, tóvirág elnevezés esetében. Színére vonatkozik a sárgavirág, sárivirág, sárvirág, valamint az erdélyi arannyalversengő. Nevezik még lukácsvirágnak is, Csurgó környékén lulukács.
Szintén a termőhely motiválta a békavirág nevet is. Erdélyben bukkan fel először a magyar írásbeliségben 1742-ben: béka virág ’kerti virágfajta’ (SzT.).
Ezután Pápai Páriz Ferencnél, Mátyus Istvánnál, Csapó Józsefnél, Benkő Józsefnél, Földi Jánosnál, Márton Józsefnél, Kresznerics Ferencnél, Dankovszky Gergelynél, Kassai Józsefnél és Bugát Pálnál szerepel, de nem hiányzik a későbbi szótárainkból, valamint a tájszótárakból (ÚMTsz., SzlavSz., SzegSz.) és a nyelvjárási szógyűjteményekből (NövKözl. 2, Szabó–Péntek, MNy. 23, Honismeret 1979, Kótyuk, Kovács, BotKözl. 64/1, MNy. 4, Győrffy, NyIrK. 1, ToNyj.) sem. Német mintára keletkezett szóalkotás a magyar botanika szaknyelvében. Német megfelelője a Froschblume ’Anemone, Caltha palustris, Ranunculus acer.’, illetve a Krötenblume.
Ez utóbbi 27 növényt jelöl.
A mocsári gólyahír további neve az 1583-ban Clusiusnál már olvasható kacha verág (1894: Pallas; N. ÚMTsz.: Fülöpszállás | MNöv.: Pest megye). A rétszéleken, tocsogókban tenyészik. A víziszárnyas nevével alkotott kacsavirág név az apró sárga virágra utal. A gólyahír leveleinek alakja motiválta a N. csikótalpú fű zoomorf metaforikus elnevezést [N. Nagy R.: Nagyváty (Baranya megye | Nyr. 37: Tolna)]. Ismert a népnyelvben lósaláta (SzegFüz. 2: Medesér, Tordátfalva), valamint libadöglesztő és zsibavirág néven is. Erdélyi szamárvirág (Péntek–Szabó: a kalotaszegi Inaktelkén) elnevezésének népszokás az alapja: a virágot juhtejméréskor koszorúba fonják, és a juhok előtt hozzák a lányok. Régebben a juhnyájhoz tartozó szamár nyakába akasztották, és azt mondták: „Viszik a menyasszonyt”.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Lukács evangéliuma.
Zene: Lukács zenekar.