LEÁNY(SZÁZLÁBÚ) – állat (családnév)
(Fotó: leányszázlábú)
leányszázlábú (Lamyctes fulvicornis)
Rend: Lithobiomorpha – Valódi százlábúak
A Lithobiomorpha rendet, mely közel 1200 ismert fajával a százlábúak legfajgazdagabb rendje, szokás szűkebb értelemben „százlábúaknak” nevezni. A szkolopendrákra emlékeztetnek, testük azonban rövidebb, zömökebb, lábaik pedig viszonylag hosszabbak. A kifejlett állatok járólábakat viselő szelvényeinek száma mindig 15, nem számítva ide az állkapcsi láb szelvényét, valamint a két ivari szelvényt. A járólábakat viselő szelvényeik hasi oldala
azonos jellegű (egymás között homonómok), a hátoldaluk azonban már nem egyforma, az egyik hátlemeze kisebb, a másiké nagyobb. A 2., 4., 6., 9., 11., 13. és a 15. járólábszelvény hátlemeze lényegesen rövidebb, mint a többié, így tehát a törzstájukon általában váltakozva állnak a rövid és a hosszabb hátlemezek. Hasonló jellegű szelvényezettség csak a rokonságukba tartozó pókszázlábúak körében tapasztalható. Légcsőrendszerük tagoltsága többnyire a testszelvényezettségnek megfelelő. A legkisebb százlábú a kb. 3 mm hosszú chilei törpeszázlábú (Catanopsobius chilensis), a legnagyobb pedig az 51 mm hosszú roppant százlábú (Eupolybothrus fasciatus).
Színük sárga vagy barna, olykor a hátoldalukon sötétebb hosszanti sávokat találunk. Főként a fiatalabb példányokban kékes vagy ibolyás színanyagok jelenhetnek meg, ezek törzsük vagy végtagjaik kötőszöveteiben helyezkednek el.
A pigmentek a kifejlett állatokban többnyire sötétebbekké válnak, ettől barnák vagy feketések lesznek. A valódi százlábúak teste viszonylag rövid, minthogy kevesebb szelvényük van, mint a szkolopendráknak és a rinyáknak. Ezért a fejük a testükhöz viszonyítva nagyobb. A fej alapszabása azonban mindhárom csoportban azonos. A százlábúak csápízeinek száma 13 és 100 között váltakozhat. Vannak vak alakjaik is, de többségüknek van szeme.
A szemek a fej oldalain, a csápok mögött helyezkednek el, egyszerű szemek (ocellum) halmazai.
A hazai Lithobius-fajokat főként erdőben, avar alatt találjuk, de moha között vagy korhadó növények alatt is rájuk bukkanhatunk.
A vörösfejű százlábú (Lithobius erythrocephalus) gyakran fenyőfák leváló kérge alatt él, a
leányszázlábú (Lamyctes fulvicornis) pedig folyók és patakok partján található. Az Eupolybothrus és a Lithobius nemek nagytermetű fajai főként kövek alatt tartózkodnak, néhány közülük felhúzódik a hegyekben a fahatárig. A
kimondott magashegységekben azonban már nem élnek. A Chilopoda osztály közül csak a valódi százlábúak rendjéből kerülnek ki valódi barlanglakó állatok, ezeknek a szeme elcsökevényesedett, ugyanakkor a barlangi élethez alkalmazkodva, csápízeik száma megnőtt. A százlábúak kimondottan nedvességkedvelők. Például a barna százlábú (Lithobius forficatus) a 90 százalékos relatív nedvességtartalmú környezetben érzi legjobban magát. A páratartalmat lábízeikkel, csápjukkal, valamint egész testfelületükön érzékelik.
A százlábúak főként rovarokra, pókokra, ászkákra, ikerszelvényesekre és alkalomadtán kisebb földigilisztákra vadásznak, többször megfigyelték a kannibalizmus jelenségét is. Rejtekhelyükön lesnek zsákmányukra, tapintással vagy kémiai érzékszerveikkel szereznek róluk tudomást. Ha megérintik a zsákmányt, villámgyorsan megragadják, és megharapják állkapcsi lábaikkal, amely méregmiriggyel kapcsolatos. A barna százlábú mérgének hatására pl.
egy légy azonnal elpusztul. Nemcsak állkapcsi lábaival, hanem hosszú uszálylábaival is védekezhet ellenségei ellen, többnyire azonban gyors futással menekül. Számos Lithobius faj a veszélyt érezve oldalt betekeredik, holtnak tetteti magát.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Molnár Ferenc- Egy pesti leány
Zene: Bódi Csabi – Gyönyörű a leány