LEANDER - növény (fiú keresztnév)
(Fotó: leander)
A Leander a görög Leandrosz név latin változatából származik. Jelentése: a nép fia.
Névnapok: február 22. és 27., március 13.
Gyakorisága: nem gyakori.
A leander vagy babérrózsa (Nerium oleander) a tárnicsvirágúak (Gentianales) rendjébe és a meténgfélék (Apocynaceae) családjába tartozó Nerium növénynemzetség egyetlen faja.
Korábban több fajt is a nemzetségbe soroltak, de a korszerű rendszertanok szerint már csak a Nerium oleander faj tartozik bele.
Rendszertani helyzete:
A molekuláris genetikai vizsgálatok okozta forradalomban a Nerium nemzetség többi faját más taxonokba sorolták át.
Származása, elterjedése:
Széles területen honos, a Földközi-tenger medencéjétől a Közel-Keleten át egészen Indiáig. Kína déli részein is előfordul. Betelepítették számos, szubtrópusi éghajlatú területre, így Madeirára is, ahol a sziget déli partvidékén a tenger szintjétől 400 m-ig nő, főleg az utak mentén.
Megjelenése, felépítése:
Fás szárú, mintegy 3 m magasra növő örökzöld cserje. Kemény, csupasz, bőrnemű, 10–15 cm hosszú, tojásdad, sötétzöld Levelei hármasával nőnek a felálló ágakon. Szimpla vagy dupla szirmú, színes virágai az ágak csúcsán nyílnak. Az öt sziromlevél az óramutató járásával egyező irányban csavarodott, ettől a virág kis kerékre emlékeztet. Színe lehet fehér, sárga és a rózsaszíntől a bordóig bármilyen árnyalatú. Illata „édeskés”, átható.
Magvai hüvelyes tokokban fejlődnek.
Életmódja, termőhelye:
A szárazságot jól tűri, mivel mélyre nyúló Gyökérzete eléri a talajvizet. A talaj iránt nem túl igényes, de az enyhén meszes, kissé kötött talajt kifejezetten meghálálja. (A nálunk kapható, tőzeg alapú virágföldek többnyire nem
ilyen tulajdonságúak, inkább savanyú kémhatásúak.) Fagyérzékeny: szabadban csak ott marad meg, ahol nincsenek tartós téli fagyok. Eredeti termőhelyén,
a Mediterráneumban főként az időszakos vízfolyások völgyében nő. Júniustól szeptemberig virágzik. Magvai télre érnek be.
Felhasználása, szaporítása:
Már az ókorban is dísznövénynek ültették; első ábrázolásait az i.e. 14. századból, Krétáról ismerjük. Magyarországon máig kedvelt. Szereti a napos, meleg helyet és a sok vizet. Fejlődési és virágzási időszakában hetente
Tápoldatozni kell, amiben a nitrogén, kálium és foszfor egyenlő mértékben kívánatos. Kifejezetten a virágzás megindításához-fokozásához a foszfortartalmat kell emelni.
Fajtától függően 0 és −10 °C között már károsodnak, ezért a magyarországi Éghajlaton télen csak fagymentes helyen tárolható. A legelőnyösebb +5 és +10 °C között teleltetni, melegebb helyen elszaporodnak az
élősködők. Szükség esetén hűvös, sötét helyen is jól átvészeli a hideg időszakot. Ez alatt ritkábban szabad öntözni. Valamennyi fényt - többek szerint - ilyenkor
is kell kapnia. Formája metszéssel könnyen alakítható. Lemetszett ágain néhány héten belül újra kihajt. Kényes a levéltetvek és atkák támadására, ezek ellen permetezni ajánlatos. Gombabetegségek is előfordulhatnak rajta.
A növényben található oleandrin nevű Glükozidát megfelelő mennyiségben fejfájás, rosszullét ellen használják a gyógyászatban. A leander minden részében megtalálható a vegyület, mely itteni nagy koncentrációja miatt az emberi szervezetbe kerülve mérgezést, nagyobb dózisban halált okoz.
Szaporítása:
Magról nagyon nehézkesen szaporítható, ezért célszerűbb hajtatni.
A lemetszett, majd meleg, árnyékos helyen vízbe állított fás, félfás
Hajtások 1-2 hónap alatt gyökeret eresztenek. A hajtásról való szaporítás előnye, hogy ugyanolyan lesz az új növény, mint amelyikről a hajtást vágtuk. A félfás ág jobb erre a célra, mert a teljesen fás ág nem biztos, hogy meggyökeresedik. Tegyük ezt a tavaszi visszametszéskor. Ajánlott akkora üveget választani, amiben a növény kivétele nélkül is lehet cserélni a vizet, amit érdemes 3 naponta megtenni.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: A leanderről – Görögország
Múltak az évek. A száraz földdarabból lassan egy kert alakult ki; a legkülönbözőbb növények tarka keveréke. Többségük magból kelt, és próbáltuk megtalálni a helyet, ahol a legjobban fejlődnek. Így történt, hogy rózsák nőttek a kefefa (Callistemon viminalis) alatt, papagájvirág és trópusi hibiszkusz állt a
leanderek, a citromfák és az orchideafák (Bauhinia) mellett.
A leanderek (amelyek szaporodtak, mert magjait minden évben elültettük) először a kerítés drótját takarták. Később csoportokba ültettem őket; a kertben virágzó szigeteket alkottak.
Lassan valami különös történt:
Eltűntek az egerek, a liszteskék, alig volt légy és régóta nem láttam hernyókat sem. Az atkák támadása észrevehetően alábbhagyott. Az aranyos rózsabogár zümmögése ritkán hallható – sok évig tömegesen rágták a rózsáinkat és egyéb növényeinket. A napi öntözések és a nyáron nedves/trópusi klíma ellenére a szúnyoginvázió a múlté.
Egyensúly alakult ki a kártevők és ellenségeik között?
A növények sokszínűsége és sajátos mikroklímájuk következménye?
Vagy a leanderek mérgező volta hatott rájuk?
Bármi is történt, a Természettel való együttélés sokkal kellemesebbé vált. Egyik évben azonban a hernyók kártétele tömegessé vált. Az emberek mindenhol a rovarölő szerek után nyúltak. Néztem a hernyókat a leandereken. Evőgépként
rágták. Másnap a roham kicsit alábbhagyott, kevesebb hernyót láttam. És íme, néhány nap alatt elmúlt a riadalom. A leanderek mérgező volta állította meg a hernyók rohamát?
Manapság a macskánk nagyon boldog, ha elkaphat egy egeret. Még a korábban nagy számban előforduló „fapatkányok” (nagyon hasonlít a hörcsögre, csak patkányfarka van) is ritkává váltak. Esetleg a leander mérgező gyökérzete űzte el őket?
A paradicsom, a padlizsán és a paprika korábban rendszeresen tele volt liszteskével. Ráadásul voltak más növények, amelyek kifejezetten csábították ezeket a rovarokat. Néhány éve azonban megszűnt az inváziójuk.
Új kihívás: poloskák telepedtek meg a kertünkben. Különösen szerették a zöldbabbal beültetett területeket. Amikor ilyent nem találtak a kertünkben, akkor az orchideafák (Bauhinia variegata) bab alakú terméseire telepedtek. Egymás mellett ülve rágták a magtokokat és tönkretették a magokat. Következő évben
környékünkön ismét inváziójuk volt. A mi kertünkben azonban nem jelentek meg és az orchideafa magjai érintetlenek maradtak.
Az atkák sok éven keresztül a fiatal citromfákat támadták. Heves vitákat folytattunk barátainkkal. Permetezés – igen vagy nem? Miután a narancs, mandarin és citromtermésünk jó maradt és az atkák nem tudtak felülkerekedni, a döntésem „nem” volt. Napjainkban az atkák kártétele fáinkon nem jelentős; csaknem eltűntek.
Néhány éve egy újabb citrusféléinket károsító kártevő jelent meg Görögországban. Az én nem permetezem elvem bizonyos veszélyt rejtett magában. A fák leveleit mézharmat és feketepenész borította. A vizes permetezés nem sokat segített. A narancsok fekete színűek voltak, de a felrakódást könnyen le lehetett mosni.
A gyümölcs nem károsodott és ugyanolyan édes volt, mint máskor. A következő évre a rémálomnak vége volt.
A legyek száma – különösen a fájdalmas szúrásokat okozóké – szignifikánsan csökkent, csakúgy, mint a bolháké és tetveké.
Leanderről szóló régi szakirodalomban ezt találtam: „A múltban, hogy a könyveket megvédjék a rovarok kártételétől, leander leveleket tettek a lapok közé.”
Régen a leandert a házak bejáratához ültették, hogy elriassza a legyeket.
Zene: Leander Rising – Lőjjetek fel