LASKA(TÖK) – növény (családnév)
(Fotó: laskatök)
4. Cucurbita ficifolia – laskatök Botanikai név Cucurbita ficifolia Bouche Köznapi magyar nevei laskatök, fügelevelű tök, feketemagvú tök, istengyalulta tök, (téli tök) Köznapi idegen nevei angol: fig leaf squash, Malabar gourd, black-seeded squash, cidra, sidra; na huatl: chilacayote (Mexico, Guatemala); spanyol: lacoyote (Peru, Bolivia, Argentina), chiverri (Honduras, Costa Rica), victoria (Colombia); német: Feigenblatt-Kürbis; francia: Courge de Siam, melon de Malabar, courge à feuille de figuier, courge à graines noires; orosz: tykva figolistnaja Eredet, termesztésbe vonás és elterjedés Az 1900-as évek elején egyes szerzők utaltak a Cucurbita ficifolia ázsiai eredetére. A XX. század közepe óta megegyeznek az amerikai eredetében. Mégis a származási központja és a termesztésbe vonásának helye még ismeretlen. Egyesek közép-amerikai vagy dél-mexikói eredetére utalnak, míg mások szerint Dél-Amerikából az Andokból származik. Bioszisztematikai vizsgálatok nem erősítették meg mexikói eredetét, amire pedig az Amerika-szerte ismert, nahuatl nyelvből származó, köznapi nevének elterjedése utal. A dél-amerikai eredetről árulkodó, legrégebbi régészeti maradványok Peruban kerültek elő. Vad alakja nem ismert. A C. ficifolia termesztése Észak-Mexikótól Argentínáig és Chiléig terjed. Elterjedése Európában (Franciaországban és Portugáliában) és Ázsiában (Indiában) nyilvánvalóan a XVI. és XVII. században kezdődött meg, amikor a termései Dél-Amerikából eljutottak az Óvilágba. Azóta a termesztése átterjedt a világ számos más részére is (Németország, Japán, Fülöp-szigetek). Helyi fajtái Kelet-Afrikában is előfordulnak. Botanikai leírása A C. ficifolia kúszó- vagy felkapaszkodó szárú, egylaki növény. Egyéves, de bizonyos ideig kitart, ami évelő benyomását kelti (trópusi tájakon rövid életű évelő). Főgyökere eléri a 2 m hosszúságot, oldalgyökerei behálózzák a talajt kevéssel a felszín alatt. Megvastagodott raktározó gyökerei nincsenek. Az alacsony hőmérsékletet elviseli, de a kemény fagyokat nem. Az egész növény érdesen vagy lágyan szőrös, a vegetatív részeken elszórtan apró, hegyes sertetüskékkel. Szára kissé ötszögletű, hengeres, lágy, de valamelyest elfásodhat, számos hajtást fejleszt, az ízeknél gyakran legyökeresedik. A szár hossza elérheti a 15 métert. A kacs hosszú, 3–4 ágú. A levelek szórtan állók, egyszerűek, pálhátlanok. Levélnyele 5–25 cm hosszú. A levéllemez tojásdad-szíves, kerekded-szíves, majdnem vese alakú, színén fehér foltos lehet, három-öt lekerekített vagy enyhén hegyes karéjú, a karéjok között tompa öblökkel. A középső karéj nagyobb az oldalsóknál. A levéllemez átmérője 18–25 cm. A levélszél fogazott vagy ép. A virágok egyivarúak, öttagúak, magányosak, sugaras szimmetriájúak, átmérőjük eléri a 7,5 cm-t. Színük sárga, halvány narancssárga. A porzós virágok hosszú kocsányúak. A vacok 5-10 mm hosszú és hasonlóan széles. A csésze 5–15 mm hosszú, 1–2 mm széles, egyenes. A forrt, harang alakú párta az alapja felé kiszélesedő, 6–12 cm hosszú. A 3 porzó rövid, vastag, oszlopos porzótájat alkot. A porzószálakon 1 mm-nél hosszabb szőrképletek találhatók. A termős virágok kocsánya 3–5 cm hosszú, élelt. A magház alsó állású, tojásdad, elliptikus. A csészecimpák néha levélszerűek. A párta kissé nagyobb, mint a porzós virágoké. A bibeszál vastag, a bibék száma három, kétkaréjúak. A kabaktermés 15–50 cm hosszú, gömbölyded, tojásdad-elliptikus. A héj sima, kemény, háromféle színű mintázattal: a) halvány vagy sötétzöld, a csúcs irányába futó hosszanti fehér vonalakkal vagy csíkokkal; b) aprón zöld-fehéren pöttyözött; c) fehér vagy krémfehér. Az érett termés húsa fehér, vastag, szívós, rostos, kissé száraz, sok magot tartalmaz. A terméskocsány nem, vagy csak kissé szélesedik ki a termés ízesülésénél. A magvak hosszúkás-elliptikusak, lapítottak, méretük 15–25 × 7–12 mm, színük fekete, sötétbarna, ritkán krémfehér. Közepes méretű termések 500-nál is több magot tartalmaznak és egy növény 50-nél is több termést hozhat. A csírázás epigeikus. Megkülönböztetése más termesztett tökfajoktól A taxonómiai szakirodalomban három jelleget említenek gyakran, ami a C. ficifolia-t megkülönbözteti más termesztett Cucurbita fajoktól. Ezek a következők: évelő növekedési habitus, a levélalak hasonlósága a füge leveléhez és a fekete színű magvak. Ezek a jellegek félrevezetőek is lehetnek, mivel a C. ficifolia élettartamban nem különbözik más termesztett tökfajoktól, a sajátos levélalak előfordul más fajoknál is, és a magok nem mindig feketék. A legtöbb leírás a következő fontos bélyegeket is tartalmazza: a porzós virágokban a porzószálak szőrösek, és a magvak alakja (a hosszúság és szélesség aránya 3:2, ami tágabb, mint más termesztett Cucurbita fajoké). Rendszerezése Vad alakja ismeretlen. Csekély alakváltozatosságú, monomorf faj. Alfajait, változatait nem különítettek el. Más tökfajokkal nem keresztezhető. Genetikai diverzitás Tekintettel a C. ficifolia a nemzetség más fajaival való reproduktív összeférhetetlenségére, azt lehet mondani, hogy a genetikai állománya elszigetelt. Jelentős izoenzim és kromoszómaeltéréseket mutat a nemzetség minden más taxonjához képest. Morfológiai változatai csak a termés és a mag színeződése és mérete tekintetében jöttek létre. Genetikai források A Cucurbita ficifolia a termesztett Cucurbita fajok közül a legkevésbé változatos. Számos kutatóintézet gyűjteményében megtalálható, jórészt Közép- és Dél-Amerikában (CATIE, Turrialba, Costa Rica; San Carlos University, Guatemala; INIFAP, Celaya, Mexico). Megtalálható az USA (National Seed Storage Laboratory, Fort Collins, Colorado; Southern Regional Plant Introduction Station, Georgia), Oroszország (Vavilov Intézet, Szentpétervár) és a Fülöp-szigetek (Institute of Plant Breeding, Los Baños) genetikai gyűjteményeiben. Ezek a gyűjtemények azonban nem reprezentálják megfelelően a teljes földrajzi elterjedését. Felhasználás és táplálkozási érték A legkisebb jelentőségű termesztett Cucurbita faj. Amerikában a termesztési területén mindenütt felhasználják élelmiszerként. Az éretlen termést zöldségként párolva fogyasztják, míg az érett termés húsát édességek, enyhén alkoholos italok készítéséhez használják. A magvait nagyra értékelik és Mexikóban mézzel keverve a palanquetas nevű desszert készítéséhez használják. Mexikó egyes régióiban a fiatal hajtáscsúcsokat és a virágokat főzve fogyasztják, míg az érett termésekkel háziállatokat takarmányoznak. Ez utóbbi a leggyakoribb felhasználásmódja az Óvilágban is ott, ahol ezt a növényt meghonosították. A legfontosabbak táplálkozási szempontból a magjai, amelyek jelentős fehérje- és olajforrást biztosítanak. Ahogy azt a terméshús fehér színe jelzi, béta-karotinban szegény, közepes mennyiségű szénhidrátot tartalmaz, a vitamin- és ásványianyagtartalma alacsony. A legújabb kutatások Chilében azt mutatják, hogy a C. ficifolia terméshúsának egyes proteolitikus enzimei felhasználhatók halfeldolgozó üzemek szennyvizének kezelésére. Japánban és Németországban fuzáriumrezisztenciája miatt az uborka és a sárgadinnye alanyaként használják.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Zsidó Ferenc – Laska történetek
Zene: -