kutya J. a ragadozók közé tartozó, ház- és nyájőrzésre, vadászatra használatos vagy kedvtelésből tartott háziállat; Canis familiaris.
• A kutya név megvan más családba tartozó állatoknál is, tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül a valódi kutyaformák
(Canini) nemzetségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya ’Atelocynus microtis’, az ázsiai vadkutya ’Cuon alpinus’, a nyestkutya ’Nyctereutes procyonoides’, az afrikai vadkutya vagy hiénakutya ’Lycaon pictus’, az őserdei kutya ’Speothos venaticus’ vagy a prérikutya. A háziasított
kutyát mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg. E névcikkben a kutya ’házikutya’ értelmű. A kutya vagy eb ’Canis lupus familiaris’ az egyetlen
olyan állatfaj, amely latin nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt.
A kutya név 1511-ben bukkan fel az írásbeliségben: kwtyok (OklSz.), 1585-ben kutya, kutyo (Calepinus), 1748: kútyók, 1782: kútya (TESz.), 1808: kuttya,
kutyu, kutyú (Kreszn.). A népnyelvben MTsz.: kusa | ÚMTsz.: kucsa.
Kutya szavunk hangutánzó eredetű állathívogató szóból ered. Erre mutat sok alakváltozata: kucsa, kucsu, kucsó, kucó, kutyó, kutyusz. A magyartól függetlenül kialakult, hasonló kutyahívogató szavak: vog. kūtuw, zürj. kitś, észt kutsikas, ol. cùcciolo, szbhv. kúca, ukr. kucsu kucsu, oszm. kuçukuçu (TESz.),blg.куче, bosny. ku ka (W.) stb.
A kutyának Jókai Mór az ugatár nevet adta. A kutya ’házőrzésre és nyájterelésre használt négylábú háziállat’ jelentésén kívül számos átvitt értelmű is
ismert, pl. ’elítélendő személy’: gyáva kutya, (melléknévként) ’rossz’: kutya idők. Származékai: kutyus, kutyul, kutyagol, kutyaság, kutyálkodik.
A kutya lat. canis (WbZ.) nevének folytatója a gal. can, cadela, ol. cane, N. szicíliai cani, ro. câine, câini, szárd cani, cane (W.).
A kutyatartás kifejezése az eb, kurta, fakó; kan kutya; nőstény kutya, szuka; kölyökkutya, kutyácska, kiskutya. A kutya tréfás neve a csontevő, körmöscsuka,
tótrák. A sovány, beesett horpaszú kutya népnyelvi neve a csikasz eb. Szólásokbanpl.Kaparj, kurta, neked is lesz. Eb ura fakó.
♦ A kutya ujjon járó ragadozó állat, a farkas ’Canis lupus’ háziasított alfaja. Fajtáit feladatuk, hasznosításuk szerint csoportosítva három fő csoportjuk:
1) vadászkutyák – fő típusaik: agarak, kopók, retriverek, spánielek, tacskók, terrierek, vérebek és vizslák; 2) munka- és őrkutyák – fő típusaik: terelő-
és kísérőkutyák, őrzőkutyák, mentőkutyák, harci kutyák, masztiffok (más néven szelindekek vagy mészároskutyák), buldogok, buldogterrierek, dogfélék stb.,
spiccek és szánhúzó kutyák; 3) ölebek, azaz kis termetű kutyák. Ma a kutyáknál megkülönböztetik a két vagy több fajta kereszteződéséből származó keverékeket
és a fajtatiszta egyedeket. Utóbbiakat törzskönyvi nyilvántartásba veszik. Az azonos fajtájú egyedeket közös külső és belső jellemzők (úgynevezett vézenjegyek) kötik össze a közös származáson kívül. Ezeket a fajtastandard tartalmazza. A fajtajegyek némelyike negatívan hathat a kutya egészségére. Más külső jellemzők egyenesen genetikai rendellenességként foghatók fel, például a buldogok állkapcsa, a meztelenkutyák vagy a tacskók rövid lába. A kutyák szőrével szemben kialakulhat allergia. A tüneteket rendszerint a szőrszál belégzése váltja ki. Kinofóbia a neve a kutyáktól való kóros félelemnek. Ugyanakkor veszélyesek a kutyatámadások, amelyek során az áldozat súlyos sérüléseket szenvedhet, vagy akár meg is halhat. Sokakat zavar a neveletlen, izgága kutyák folytonos ugatása, acsarkodása. Kutyák az irodalomban és a filmművészetben: Ted Clever A repülő kutya című regényében szereplő kutyák skót juhászok, ahogy Lassie, Eric Knight Lassie hazatér című regényének hőse is az. A könyvet filmre vitték, többször fel- és átdolgozták. Peggy, Terence és Briggi Jack London A beszélő kutya című regényének szereplői; Jeromos Jack London Az éneklő kutya című regényének főhőse; Buck Jack London A vadon szava című regényének főhőse; Gömböc
Mihail Bulgakov Kutyaszív című kisregényének szereplője; Bogáncs egy pumi, Fekete István azonos című regényének főszereplője; Niki Déry Tibor Niki című
kisregényének tacskó főszereplője; Basa Szász Imre Basa – Egy kutyacsalád története című könyvének kuvasz főszereplője; Karin nevű kutya szerepel Milan
Kundera A lét elviselhetetetlen könnyűsége című regényében; Fekete István több művében is szerepel Vahur nevű kutya; Rex egy osztrák bűnügyi sorozat, a
Rex felügyelő főhőse; a 101 kiskutya és a 102 kiskutya Stephen Herek filmjei (1996 és 2000), melyekben sok kölyök és két felnőtt dalmata a főszereplő;
Foxi Maxi, Frakk és Plútó rajzfilmszereplők. Híres kutyák: Lajka, az első kutya a világűrben; Mancs, német juhász mentőkutya; Chappy, Mancs kollégája;
Kántor, magyar rendőrkutya, német juhász: életéről könyveket írtak és filmsorozat is készült. A maga 279 felgöngyölített bűnesetével máig a magyar bűnüldözés legeredményesebb négylábú nyomozójának számít. Bevetés közben pusztult el, kitömött testét a Bűnügyi Múzeumban őrzik. Rin tin tin, becenevén Rinty: Németországban született, az I. világháborúban Franciaországban magához vette egy amerikai katona, majd Hollywoodban a filmtörténelem leghíresebb német juhászává vált.
Bukfenc és Jeromos, Csányi Vilmos etológus két kutyája és több könyvének ihletői, főhősei; Greyfriars Bobby, minden idők leghűségesebb kutyája; Smoky,
a háborús hős… És még sokáig sorolhatnánk.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus)
az Emlősök (Mammalia) osztályának ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó faj.
Élőhelye Afrika. Tarka színezetű, foltokkal tarkított bundája van, innen ered egyik angol neve, a painted wolf, amely foltos farkast jelent.
Előfordulása:
Hajdan a hiénakutya széles körben elterjedt volt a Szaharától délre eső
szavannákon, félsivatagos területeken és ritkás erdőkben. Mára gyakorlatilag kipusztult Nyugat-Afrikából (számottevő állománya csak a szenegáli Niokolo-Koba Nemzeti Parkban van), de Közép- és Kelet-Afrikában is vészesen lecsökkent példányszáma (keleten a legtöbb vadkutya Tanzánia déli vidékein él, Kenyában és Etiópiában kisebb populációk fordulnak elő, míg Közép-Afrikában Kamerun büszkélkedhet a legtöbb példánnyal).
Ma elsősorban Dél-Afrika országaiban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbia,
Botswana, Mozambik, Szváziföld és Zimbabwe egyes részein találkozhatunk falkáival, de populációi mindinkább elszigetelődnek egymástól.
Megjelenése:
A faj latin nevében a pictus kitétel is utal a faj különleges színezetére. Az afrikai vadkutya rövid bundája ugyanis a barna, a sárgás, a fehér, a fekete és a vörös rapszodikus egyvelege, amely egyedenként változik. Az elmondható, hogy a hason, a lábon és a bozontos farkon gyakoribb a fehér mintázat, míg a pofa körüli szőrzet rendszerint barnás. Lábai meglehetősen hosszúak, fülei nagyok.
A nemek egyformák, még méretbeli különbség sincs köztük. A hiénakutyákra 61–78 centiméteres marmagasság
és 75–110 centiméteres átlagos testhossz jellemző, amihez 30–40 centiméteres farok csatlakozik; testtömegük 18–36 kilogramm között változhat.
Életmódja:
Az afrikai vadkutyák falkákban élnek, amelyek átlagos létszáma 7–15 példány. Régebben, amíg a faj gyakoribb volt, akár 100 egyedből álló csapatokról is
készültek feljegyzések. A hiénakutya szociális élete rendkívül fejlett: a kölyköket közösen nevelik és etetik a tagok, de gondoskodnak a sebesült és beteg társaikról is. A falkákban szinte sosem tapasztalni
agressziót.
A csapatokat egy-egy domináns pár vezeti, a kanok és szukák között független
Hierarchia uralkodik. Mivel a felnövő nőstények gyakrabban hagyják el szülőfalkájukat, hogy újat keressenek, mint a hímek, ez utóbbiak vannak többségben az egyes csapatokban.
Félelmetes és gyors vadász. Nappal aktív faj lévén a zsákmány felkutatásában látására hagyatkozik, majd az alfahím vezette falka halálos üldözésbe kezd.
A hiénakutyák kilométereken keresztül képesek tartani az akár 55 km/h-t is elérő sebességet áldozatuk nyomában. Stratégiájuk a kifárasztáson alapszik. Ahogy a menekülő vad egyre lassul, a vadkutyák mind többször tépnek a húsába, gyakran már futtában kizsigerelve azt. A végzetes
kitartásra utalva írja Kittenberger Kálmán,
hogy „Ha egyszer az elkerülhetetlen végzetet kellene megfestenem, valószínű, hogy a nyomot leszegett fejjel loholva követő vadkutya-falkát ábrázolnék…”
A zsákmányból az otthon maradottak, kölykök, sérült vagy gyenge egyedek is részesülnek, ugyanis a visszatérő vadászok a már félig megemésztett táplálék
felöklendezésével ellátják szükségleteiket. A faj elsősorban különféle közepes termetű antilopokat fogyaszt, így például impalát és bóbitásantilopot.
Olykor nagyobb termetű, legyengült patásokat is megtámad, például Zebrát vagy gnút.
Bár neve erre utal, dögöt sosem fogyaszt. A dögevőket
megtűri, kivéve a foltos hiénát, amelyet olykor el is pusztít.
A hiénakutyáknak rendkívül nagy vadászterületük van, amely a kölykök ápolásakor lecsökken 50 és 200 km² közöttire. A portyáik során akár 2000 km²-es területeket is bejárhatnak. Különböző falkák területei gyakran átfedik egymást, de azt is megfigyelték, hogy egyes falkák
Vizeletjelzésekkel jelölték a revírjük határait s megvédték őket a kívülállókkal szemben. Átlagos élethosszuk a természetben 6 év körül van, de maximális élettartamuk elérheti a 10-12 évet.
Szaporodása:
A falkák békéjét egyedül a szaporodással kapcsolatos konfliktusok szokták felkavarni, de ekkor is kizárólag a nőstények között, az életre szólóan
Monogám domináns páron kívül ugyanis egy csapattag sem párosodhat. Nagy ritkán egy-egy alárendelt nőstény is fialhat. A párzási időszak területenként változik. A vemhesség kb. 10 hétig tart, a kölykök száma 2 és 20 között változhat (fogságban rendszerint kevesebb születik), de általában 10–11-en vannak egy alomban.
A szuka egy mélyedésben, gyakran földimalac üregében hozza világra kicsinyeit, és kb. három hónapon át itt is marad velük, miközben a falka táplálja őt. Miután a kölykök elhagyták a szülőgödröt, az egész csapat gondoskodik róluk, anyjukon kívül más nőstényektől is szopnak. Elválasztásra rendszerint tízhetes korban kerül sor, ezt követően a kölykök a vadászok által hazahozott, felöklendezett hússal táplálkoznak.
Az afrikai vadkutya 12–18 hónaposan éri el az
ivarérettséget, de ritkán kerül sor párzásra kétéves kor előtt. A fiatal nőstények ekkortájt hagyják el falkájukat, hogy egy új csapathoz csatlakozzanak. A kanok mintegy fele a szülőfalkával marad, a többiek rendszerint egyszerre távoznak, hogy új csapatot alapítsanak.
Mivel ellésre 12–14 hónap eltéréssel kerül sor és egy-egy egyed ritkán éri meg a tízéves kort, egy nőstény életében legfeljebb 8 almot hoz a világra.
Természetvédelmi helyzete:
Az afrikai vadkutya vadon élő állományát körülbelül 3000-5500 példányra becslik (2004), amely szám folyamatosan csökken. A visszaszorulás oka az emberi tevékenység kiterjesztése, a vadon Mezőgazdasági művelés alá vonása, a nyájakat pusztító kutyák vadászata, illetve a különféle behurcolt betegségek (például szopornyica). A helyzetet nehezíti, hogy az egyes populációkat elválasztják az emberi művelés alá vont térségek.
A faj jövőjét elsősorban nagy kiterjedésű, vadon számára fenntartott védett területek kialakítása biztosíthatja, a kisebb területeket benépesítő, csekélyebb
létszámú populációk hosszú távon nem életképesek. A visszatelepítést sok esetben nehezíti, hogy a helyi genotípusok nem állnak rendelkezésre. Az afrikai
kormányok sokat tehetnek a hiénakutyák megőrzéséért védett területek kialakításával, illetve az okozott károk felmérésével és a lakosság tájékoztatásával.
