KŐTÖRŐ – növény (családnév)



kőtörőfű
(Fotó: kőtörőfű)




kőtörőfű J: sziklakertekben is gyakori, fehér, piros vagy sárga virágú, hegyvidékeken élő évelő növény; Saxifraga.

Melius Juhász Péternél 1578-ban a Senecio vulgaris neveként szerepel egy követ rontó fű. Benkő Józsefnél 1783-ban (NclB.) kö-rontó-fü, kö-rontó gyökerü-fü.
Diószegi Sámuelnél 1813-ban (OrvF.) kőtör.
Társneve a kőrontó, kőtörő terminus.
A kőtörőfű nevének a növény termőhelye az alapja, ugyanis sziklarepedésekben hajt. A hasadékokba mélyen és erősen befurakodik, a repedéseket nagyobbítja
(< latin saxifraga ’kőtörő’). Ma kőrontófűnekés vajfűnek is nevezik. Az előbbi névadási háttere – élőhelyén kívül – gyógyhatásával is magyarázható.
A népi gyógyászatban ugyanis hólyag- és vesekő ellen használták. Mint Csapó József (1775) írja: „nevét igazán hordozza, mert kő és fövény ellen nagy principális, ha a füvet borban főzve isszák”.
A kerti fajok között egyikük népnyelvi neve porcellánvirág, illetve Jehova virág, mert virágának pettyeiből Jehova nevének héber betűit akarták kibetűzni.
A N. kőfű a Magyar Fűvész Könyvben (1807: MFűvK.) ternye néven szereplő ’Alyssum’ [< görög alysson ’veszettség’ (a kutyák veszettsége ellen használták)] ma az Aubrietia növényt jelöli.
Kevés virágú bogernyő jellemzi. Szárán kevés a levél, ezek egyenesek, ragadósak, szőrösek. A növény a levélszélen lévő finom nyílásain meszet választ ki. Még a szélsőségesen száraz termőhelyeken, mint például a földrészecskék nélküli apró sziklahasadékokban is megél. Sziklakertekben nagyon becses növény, mert szépen, párnásan növekszik, és egyes fajoknak a virága is pompás látvány.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Bródy Sándor – Kőtörő és egyéb történetek

Zene: Kőtörő zenekar - Slamovits István