KORDA – állat (családnév)
(Fotó: garda)
garda J. a ponttyal rokon, de kisebb, ezüstös színű hal; Pelecus cultratus.
• Igen korai felbukkanású halnevünk a magyar írásbeliségben, 1327: gordaa (MNy. 63), 1525 k.: garda (Ortus), 1799: ua. (Mitterpacher), 1882: vágó gárda,
gárdahal (Chyzer), 1884: garda, gyargya, gárdakeszeg, kardahal, karda (Nyr. 13). A garda elnevezésnek a népnyelvben számos alakváltozata használatos; HalK.:
garda | ÚMTsz.: korda,gargya, korda,kardakeszeg,kardkeszeg | HalK.: gárda,gorda | Chyzer: gárdahal | Unger: vezérgarda. A népnyelvben gyakran sorolják a gardát a keszegfélékhez, pl. Beke: kard-keszeg,karda-keszeg | Bálint: galla keszég.
Jövevényszóként elemzett magyarázatai a latinból (Simonyi: Nyr. 39, Gombocz: MSFOu. 30), illetve a törökből (Munkácsi: Ethn. 4 és Gombocz: Honfoglalás
előtti török jövevényszavaink) nem vehetők komolyan. Az ÉrtSz. és a TESz. szerint ismeretlen eredetű. Pedig nyilvánvaló, hogy a Pelecus cultratus garda
neve alakleíró terminus, a kard főnévvel függ össze, garda, gorda hal elnevezése eredetileg karda, illetve korda lehetett. Némely vidéken máig is kardkeszegnek
hívják. Azonos a névadási szemlélet háttere többek közt ang. razorfish, sabre carp, knife, sabrefish, ném. Säbelfisch, Messerfisch, Schwertfisch, or.сабљарка(EL. nevének esetében.
Herman Ottó a sugár kardos, sugár keszeg nevet adta neki, a magyarított Brehm is ezen a néven tárgyalja, mert „alakja sugár, igen lapos a sugár test.”
A garda ugyanis a pontyfélék családjának egyik legjellegzetesebb alakú hala. Teste megnyúlt, két oldalt lapított, háta egyenes, és igen jellegzetes ívesen
görbült és élben összefutó hasának vonala. Egyedi testformája a névadás szemléleti háttere. Korábbi tudományos neveit (Cyprinus cultratus L., Chela ultrata Cuv., Leuciscus cultratus Cuv., Abramis cultrata Nills., illetve mai latin szaknyelvi Pelecus cultratus nevét) is mind a latin culter ’kés’ szóval alkották.
Tulajdonképpen ’kés formájú bárd’ a mai név jelentése; vö. még görög peleküsz ’bárd, fejsze’, ebből való a garda latin szaknyelvi Pelecus nemi neve, fr.
rasoir tkp. ’borotva’ neve, vagy a ném. Messerfisch tkp. ’késhal’. Társneve a németben Sichling, szintén a garda jellegzetes lapos teste, íves vonalú,
éles hasa alapján jött létre, a hal a hajlított sarlóra (ném. Sichel) emlékeztet. 1725 k. Bél Mátyás már összeveti (Tractatus de re rustica Hungarorum)
a magyar kardos hal nevet a ném. Sichling elnevezéssel, melyhez a hal hasonlóságát már Ovidius említi az ókorban.
A garda hasonneve a kardkeszeg (HalK.; R. 1884: kardos vágóhal /Nyr. 13/, 1912: kardos /Tömörkény/; N. ÚMTsz.: kardos, kardahal, kardkeszeg | HalK.: kardakeszeg).
A kardos vágóhal Petényi Salamon névadása. Idetartozik természetesen a kaszahal (R. 1865: kaszakeszeg /Hunfalvy/, 1887: ua. /HalK./; Dankó: kaszahal |
NéprKözl. 4: kaszakeszeg ’görbe hal, olyanforma, mint egy kasza, a hasalja meg éles’) is. A kárpátukrán koszogol ’ua.’ (Vladykov) a magyarból való átvétel.
Homonim név a lánakeszeg (R. 1882: Chyzer, 1887:HalK.), a penge alakú hal elnevezése a lánna, lána ’eszközök vasból készült részének lapja, lemeze, az
ásó vaslemezének lapos felülete stb.’ (ÚMTsz.) szóval alkotott. Említhetjük még a garda vágó hal (R. 1590: vago hal /SzikszF./, 1604: vágó-hal /MA./, 1840:
Szirmay), valamint szobbár (R. 1863: Heckel, 1865: Hunfalvy, 1868: vágó szobbár /Kreszn./) nevét is. A gardának ez utóbbi neve a fenti forrásokon kívül
sem előttük, sem utánuk nem fordul elő szerencsére, az egykori hivatalos szobbár a Bugát-féle szélsőséges neológus hatás eredménye, miközben ennek az ismert halnak legalább 20 nevét használták a népnyelvben. A garda Tiszafüred környéki, szűk elterjedtségű neve a fakéskeszeg (Harka), mert „alakja és tompa haséle olyan, akár a fakésé”.
A garda társneveinek nagy része szintén alakleíró kifejezés, jellegzetes, összetéveszthetetlen testalkata a magyarázat a jelzős szóösszetételekre; pl.
görbepaduc (R. 1887: HalK.; N. Unger | Gyurkó) vagy tájnyelvi hosszúkeszeg, hosszúkeszég Szeged környékén(ÚMTsz., SzegSz., Bálint, MTsz.). Testformája miatt a németben Ziege, Zicke, a hollandban ziege (EL.) nevével a sovány, csontos, egyenes hátú kecskéhez hasonlítják. A szabóhal (R. 1872: Mo., 1884:Nyr. 13, 1887: HalK. 827; N. MTsz.: szabó-hal) esetleg a ném. Schneiderfisch ’ua.’ tükörfordítása.
A Pelecus cultratus balatoni keszeg társneve pedig a garda élőhelyére utal, jellegzetes hala a Balatonnak. Kenesseynél sereghal néven is szerepel, ez a
terminus a „látott hal” őszi csapatba verődésére utal. A garda nagy példányainak elnevezése a Balatonnál vezérgarda: „melyek a rajokat vezetik” (Unger).
Balatoni hering (R. 1887: ua. és heringhal uo., nyelvjárási héring /ÚMTsz./) neve ugyancsak azzal kapcsolatos, hogy csapatosan szokott vonulni, és ilyenkor nagy tömegekben fogható, mint a tengeri hering.
A garda balatoni látott hal társneve (R. 1887: HalK.) pedig onnan ered, hogy a halászbokrok egy-egy tagja a tihanyi félsziget egy jó rálátású magaslatáról
kémlelve a vizet, jelekkel irányította a halászokat a nagy tömegekbe verődő és vonuló gardacsapatok irányába. Novemberben költözik a garda a tihanyi öblökbe, mélyebb vizekbe. A Tudományos Gyűjtemény már 1817-ben és 1824-ben foglalkozott a balatoni gardával, a szerző szerint annyi garda van, hogy némely hónapban a víz színét egészen elborítja. „A garda megérkezését a Balaton színéről tudjuk meg, és a vigyázónak jeladására kerítgetik a többnyire halászatból élő tihanyi lakosok. Azon fejér szín közeliről meg nem esmérszik, csak távolról látható.” Oláh János a Balaton mellyéki tudósítások barátságos Levelekben (szintén a Tudományos Gyűjteményben) 1834-ben azt írja róla, hogy „Még egy neme van a Balatonbéli Halaknak, a melly kimondhatatlan sokasága miatt névezetes: ezt Kardának vagy gardának hívják. Ezen kis és vékony hal, formájára és nagyságára nézve hasonlít a héringhez, és valamint a héring az Északi tengerekben bizonyos idő táján szörnyű nagy seregekben jelenik meg, úgy a Garda is némelly hónapokban oly számosan költözik egyik részéről a Balatonnak a másikára, hogy a víznek a színét egészen elborítja.” Néha negyven, ötven szekeret is megtöltöttek gardával: „A’ Tihaniak Balatonjok, a’ gardák fő tartózkodási helye, és ezt a’ hal nemét olly bővséggel fogják a lakosok gyakorta, hogy a’ vidéket 5-6 mérföldnyi kiterjedésben is a tsömörig bétöltik… Ezzel, ha bésózatik, héring gyanánt lehet élni.” Az egykori tihanyi és füredi bencés pap, Horváth Bálint A Füredi Savanyúvíz s Balaton környéke című, 1848-ban Magyaróváron megjelent könyvében
leírta a gardarajok, a ’látott-hal’ hegyenjárók irányításával történő halászatát. Mégpedig csaknem 4 évtizeddel Herman Ottó előtt tudósít a ’balatoni hering’
halászatáról! Az őszi, nagy gardavonulást az 1970-es évek eleje óta már csak elvétve lehet észlelni.
♦ A garda igen szép formájú ponto-káspikus eredetű pontyféle. Eredetileg anadrom vándorló hal lévén, ősszel nagy csapatokba verődve, telelésre a kevertvizű tengeröblökbe és folyótorkolatokba vándorol, s tavasszal (április vége, július) ismét a folyókat keresi fel szaporodás céljából (Hal. 1986). A balatoni állomány azonban egész életét a tóban tölti. A Balatonban évszázadokon át Közép-Európa legnagyobb tavi gardaállománya élt, s a garda a „hígvízi” [nyári] halászatok egyik fő halának számított.
Ez a heringszerű tömeghal egykor a pikkelyeiből Siófokon is készült halpikkelyfény vagy halezüst (essence d’Orient) néven külföldre szállított termék miatt is fontos volt gazdaságilag. Jankó János szerint „az üzlettel egy ideig a fonyódi Rosenbergek is foglalkoztak, akik a garda pénzét vakarták s bécsi fontját öt forintért küldték Bécsbe, de aztán felhagytak vele” (Jankó). Tisztításakor a pikkelyeket a Balatoni Halászati Rt.-nél összegyűjtötték, azok gyöngyház anyagát iparilag elválasztották. A guanint műgyöngyök és körömlakk előállítására használták. Exportképes termékünk volt, a két világháború között német és francia cégek vásárolták és forgalmazták. Párizsban, Kölnben, Thüringiában készültek a hamisgyöngyök, ruha- és karácsonyfadíszek, sőt autók és repülőgépek mázolására is használták a balatoni pikkelyből előállított szivárványfényű ezüstfestéket. A mesterséges üveggyöngy első gyöngyfényű burkolata ugyancsak a halpénzből, a pikkelyből készült. Ennek a terméknek a fő piaca Párizs és Stettin volt, a társaságnak 50–100 000 korona bevétele származott az ezüstös pikkelyekből.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Korda Sándor (film).
Zene: Korda György.