KLEMÁTISZ - növény (leány keresztnév)
(Fotó: kerti iszalag)
A Klemátisz női név.
Névnapok: nincs.
Gyakorisága: nem gyakori.
Az iszalag (Clematis) a boglárkavirágúak (Ranunculales) rendjébe, ezen belül a boglárkafélék (Ranunculaceae) családjába tartozó nemzetség.
A legtöbb iszalag-faj Kínából és Japánból származik, azonban a Föld más részein is számos faj található. A hibrideket szívesen termesztik kertekben és parkokban. Az egyik legrégebbi és legkedveltebb hibrid a kerti iszalag (Clematis x jackmanii), amely már 1862-től létezik. Évente több új hibridet fejlesztenek ki.
Nevük:
A Clematis az ógörög nyelvből származik; jelentése: „mászkáló növény”.
Megjelenésük:
Ez a nemzetség, elterülő, elfásult kúszónövényekből áll, amelyeken számos inda található. Amíg nem telik el néhány év, a fás szárak
eléggé törékenyek. Leveleik keresztben átellenesek, és kisebb levélkékre oszlanak. A leveles, indás szárakkal kúsznak a növények. Egyes fajok bokrosak, míg mások, mint amilyen a felálló iszalag (Clematis recta) lágyszárú, évelő
növények. A mérsékelt övön élő fajok lombhullatók, míg a melegebb égöveken élők örökzöldek. A hűvös, nedves talajt kedvelik. Az erős napsütésben érzik jól magukat. A rügyezés és virágzás fajtól függően változó. A tavasszal nyílók virágai az elmúlt évi szárakon jelennek meg; a nyáron és ősszel bimbózók virágai csak az új hajtások végein láthatóak; vannak olyan fajok is, amelyek kétszer is virágzanak, ez utóbbiak az elmúlt évin, de az új szárakon is növesztenek virágot.
Életmódjuk:
A legtöbb iszalag-faj az északi félgömb mérsékelt övén él, közülük csak kevés található meg a trópusokon. Leveleik sokféle lepke-faj hernyójának
szolgálnak táplálékul, köztük a Peribatodes rhomboidariának is.
Történetük dísznövényként:
A Kínából származó vadon nőtt iszalagok a 17. századig átkerültek Japánba is. A Japán kertekből való kiválasztott fajták voltak az elsők, amelyeket a 18. században Európába is betelepítettek. A kertekből ismert eredeti kínai vad állományokat csak a 19. század végén fedezték fel.
Felhasználásuk és mérgük:
Az európai iszalag-fajoknak nincs gyógyszernövényi értékük. A Vadnyugaton előforduló Clematis ligusticifolia iszalagot „bors indának” nevezték, mivel magjait és idősebb leveleit a bors hiányában használták; az amerikaiak a tippet a korábbi spanyol telepesektől kapták, akik „yerba de chivato”-nak nevezték.
A nemzetség összes képviselője tartalmaz illóolajokat és olyan anyagokat, amelyek irritálják a bőrt. A borsttól és a Paprikától eltérően, a C. ligusticifolia nagy mennyiségű fogyasztása hasvérzést eredményez, mivel tulajdonképpen mérgező növényről van szó. Mielőtt a növénnyel foglalkoznánk
célszerű kesztyűt húzni. Habár mérgező növények, a bennszülött amerikaiak kis mértékben fogyasztották fejfájás és idegbajok gyógyítására. A bőr gyógyítására is használták.
A Bach-virágterápiában az iszalagnak is szerepe van.
Kártevői és betegségei:
Az iszalagokat mindössze néhány kártevő és betegség pusztítja. A Phoma clematidina nevű gomba a növények szárait támadja meg, és emiatt egész ágak száradnak el, azonban egyes fajok képesek ellenállni a fertőzésnek.
Egyéb kártevői és betegségei:
Blumeria graminis, vírusok, szárazföldi csupaszcsigák, főcsigák, pajzstetvek, levéltetvek, fülbemászók és fitoplazma, amely az úgynevezett „zöld virág betegség”-et okozza.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: -
Zene: -