KESZEG(SALÁTA) – növény (családnév)



keszegsaláta
(Fotó: keszegsaláta)




’Lactuca serriola’ - keszegsaláta
saláta J: a fészkesek családjába tartozó, fodros leveleiért termesztett konyhakerti növény; Lactuca sativa.
A korai latin–magyar szójegyzékekben nem szerepel. A magyar írásbeliségben a szó először 1500 körül olvasható salatha írásképben: „De lactuca – Salatha
(MNy. 21). Ezután a Jordánszky-kódexben zalatha, majd Murmelius szótárában (1533) bukkan fel, itt már önálló ’ételt’, illetve ’vegyes salátát’ is jelentett.
Melius Juhász Péternél (1578): „Az salyata etelnek mindön neme”, „Soc fele a Saláta, némely feies Saláta, némely fodor, némely teies, némely hosszu leuelü keserü. Vagyon erdei Saláta is, ezt Endiuiánac, az az, Diszno kéknec hyiác.” Calepinus latin–magyar szótárában (1585) is salyata. Szikszai Fabricius Balázsnál (1590), Kájoni János orvoskönyvében (1656), és Nadányi János összeállításában (1669) szintén olvasható. Diószegi Sámuelnél (1813: OrvF.) saláta. A saláta nyelvjárási változata a népnyelvi adatok szerint Baranyában, Cegléden, Kecskeméten és a Hajdúságban sajáta, a Küküllő mentén sáláta, Göcsejben soláto, az Őrségben pedig zseláta.
Olasz eredetű nyelvünkben. Az olasz szó előzménye a főnevesült népi latin salata, mely tulajdonképpen a ’só’ jelentésű latin sal főnévvel függ össze, tehát
’besózott zöldséget’ jelent. A népi latin főnevesült salata ’sózott ételféle’ a népi latin salare ’megsóz’ múlt idejű melléknévi igenevének semleges többes száma. Többnyire az olaszból való számos nyelv hasonló szava. Az olaszban egyébként a zöld növényekből készült savanyúság insalata néven használatos, míg a fejes saláta neve lettuca.
Korábban kék szavunknak volt ’saláta’ jelentése is.
A tudományos genusnév, a Lactuca ’saláta’ régi latin név, már Pliniusnál olvasható; ebből való a francia laitue és a német Lattich ’ua.’; a latin lac,
genitivus lactis ’tej’ szóval függ össze, és a növény tejszerű fehér nedvére utal.
A fészkes virágzatúak családjának Lactuca nemzetsége változatos alakú, közel száz fajt foglal magába. A saláta igen régi kultúrnövény, alakköre nagyon
változatos. Az egyes fajok és változatok termesztése történelmi korok szerint változott. Manapság Európában a fejes saláta ’Lactuca sativa’ (R. Márton
I. 1801: a fejes saláta a német Kopfsalat tükörszava) a legnépszerűbb és az általánosan elterjedt. A középkortól kezdve fokozatosan teret nyert egyik termesztett fajtája, az áttelelő saláta. Magyarországon a XVII. századtól vannak írásos emlékeink a termesztéséről. Jelentősége abban áll, hogy egyike a legkorábban fogyasztható zöldségféléknek. Ásványianyag- és vitamintartalma felülmúlja a hajtatott salátákét. Hagyományos savanyúságként, leves- vagy főzelék-alapanyagnak is megfelel.
A tépősaláta ’Lactuca sativa var. aurescens’ a fejes saláta régebbi változata. Elsősorban azokban az országokban terjedt el, amelyek időjárása nem kedvez
a fejes saláta termesztésének. A tépősaláta nem fejleszt fejet, hanem 0,5-1 centiméter hosszú szára van. Ezen állnak a levelei, amelyeket alulról felfelé folyamatosan lehet szedni (a tépősaláta elnevezés innen ered). A leveleket csak akkor tépjük, ha már teljesen kifejlődtek. Túl sokat ne szedjünk egyszerre, mert ezt a növény megsínyli. Ezek a levelek egyáltalán nem keserűek; a nyár egyik kitűnő ízű leveles salátája. Akkor fogyasztható, amikor fejes saláta
már nem kapható. Salátán kívül főzeléknek, töltenivalónak, tálak díszítésére is alkalmas. Ahol a receptben az szerepel, hogy tálaljuk zöld levélen, gondoljunk a tépősalátára.
Az endívia ’Cichorium endivia’ nálunk még nem olyan népszerű saláta. Az endívia a latin intybus (< görög entübon) szóból alakult francia éndive visszalatinosítása. Az endívia vad alakja a Földközi-tenger vidékén ma is megtalálható. Már a görögök is ismerték a termesztett endíviát. Plinius azt írja Naturalis historiae libri című hatalmas munkájának 19. kötetében, hogy „az endívia nem tartozhat azokhoz a növényekhez, ahova a saláta, de nem lehet besorolni más csoportba sem”. Ez a telet jobban állja, és még csípősebb ízű, a szárát sem kedvelik kevésbé. A tavaszi nap-éj egyenlőségtől kezdve vetik, és a palántákat a tavasz végén ültetik ki. A középkorban kedvelt salátanövény volt. Ma Nyugat-Európában rendkívül elterjedt. A fejes salátához hasonló ízű, de annál kissé kesernyésebb. Jelentős ásványisó- és Cvitamin-tartalma van. Többnyire salátaként fogyasztják bármilyen páclével, öntettel, mártással elkészítve, de alkalmas főzeléknek, párolva, sütve is fogyasztható.
A madársaláta a ’Valeriana locusta’ nyelvjárási neve (SzlavSz.). Német megfelelője a Vögleinsalat ’Valerianella olit.’, Vogelsalat. Társneve a salátagalambbegy, báránysaláta.
A spárgasalátának ’Lactuca sativa var. angustata’ a megvastagodott hajtását főzik, s főleg Kínában művelik elterjedten.
A római saláta ’Lactuca sativa longifolia’ a nyílt tőlevélrózsás alakokat foglalja össze, ezek levelét főzeléknek készítik el. Termése már az ókori Egyiptom idejéből ismeretes; a görög és a római korban is fogyasztották.
Kötözősaláta ’Lactuca sativa var. crispa’ a megnyúlt hajtású, fodros levelű alakok neve; ezeket leginkább az USA-ban kedvelik.
Mint látjuk, a saláta rendkívül sokszor fordul elő összetételekben, különösen a modern étlapokon. Növénynévként például a ’Lactuca serriola’ keszegsaláta (R. 1807: MFűvK., 1824: Szádler, 1841: NövTan., 1865: CzF., 1873: Ballagi) nevében. Ezt a növényt tartják az áttelelő saláta ősének. A keszegsaláta társnevei a szintén ’saláta’ jelentésű lúdkék és a sárgicska. Meglehet, hogy a halnév ’sovány, hitvány’ jelentésű jelzőként szerepel itt (mint például a keszeg ember
kifejezésben). Ebben az esetben a növénynév is külön írandó, de csak a mai helyesírási szabályzat szerint. Mivel azonban a németben szintén van ezzel a halnévvel alkotott növénynév, vö. német Brachsenkraut ’Isoëtes’, és a magyar keszegsaláta ennek mintájára jöhetett létre, inkább halneves összetételként fogható fel. A tudományos Isoëtes a görög isosz ’azonos’ és étosz ’év’ szavakból képzett; értelme az, hogy a növény egész évben egyformán tenyészik. Szereti a ruderális termőhelyeket, azaz törmeléken, hulladékon, út szélén tenyészik. A kompasznövények közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy főként a tűző napsütéses termőhelyeken a növény levelei a levélalap elfordulásával észak-déli irányban helyezkednek el, s így a növény összes levele egy síkba kerül. A déli órákban csupán a levelek élét éri a teljes sugármennyiség. Ez az erős, úgynevezett inszolációs (besugárzási) ártalmakat kiküszöböli. A levelek lemeze csak a gyengébb fénymennyiséget fogja fel a nap köztes időszakaiban.
A disznósaláta a ’Lactuca virosa’ neve (R. 1783: NclB., 1807: MFűvK.,1842: Kubinyi, 1843:Bugát, 1862: CzF., 1893: Pallas). Alakváltozatai máig használatosak
a nyelvjárásokban [ÚMTsz.: disznó szhaláótaa (Haraszti) | SzegSz.: disznósajáta | SzlavSz.: disznóusajata | Szabó–Péntek: disznósaláta (Etéd, Firtos) |
NépNyelv. 1943: disznó sajáta (Szeged, Királyhalom) | SzegFüz. 2: disznósaláta (Torda) | Nyr. 86: disznóusajaota (Kórógy)]. Német elnevezés, a Sausalat,
illetve a Saulattich tükörszava. Ez és magyar megfelelője, továbbá a német R. giftiger Salat ’Lactuca virosa’, de különösen a magyar népi pokolfű és a
tudományos elnevezés mérges saláta pontosan utalnak a növény mérgező voltára. Akár a tudományos Lactuca virosa név (< latin lac, genitivus lactis ’tej’; virus ’méreg’, virosus ’mérgező, büdös’).



TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Keszeg Anna.

Zene: Kakaós Keszeg zenekar.