KERESZTES(PÓK) – állat
(Fotó: koronás keresztespók)
ÖTÖDIK REND: Tulajdonképeni pókok (Araneida)
A Pók-félék ősi törzsén a tulajdonképpeni pókok rendje a leghaladottabb csoportként mutatkozik; fejlettségét igazolja nemeiknek és fajaiknak száma is; mintha az ő népes rokonságuk mostanában volna teljes kibontakozásában.
Úgyszólván az egész földkerekségen terjedtek el az idesorolható fajok; a magas hegységek hóhatáráig hatolnak fel és Grönlandban még a 82. szélességi fok alatt is találhatunk két faj pókot. A magyar országi pókok elterjedéséről szólva
Herman Ottó mondja: „A levegőben való vándorlásaikon a pókok a tornyok csúcsaiba akadoznak fel s bár ideiglenesen, de ott is tanyáznak. A magyar Tátra csúcsain néhány faj, rendesen tartózkodva, szaporít, éppen úgy, mint Selmecbányán a Glanzenberg altárna aknájában, ahol körülbelül 280 méter mélységben még mindig akad egy faj (Liniphia Thorelli H. O.). Az aggteleki barlang új ágából, mintegy kétezerötszáz méternyire a nap világától Ú Horváth Géza megfigyelése szerint Ú még él egy pókfaj (Liniphia Rosenaueri L. K.); a zuhatagok vízsugára mögött (Meta fusca De Geer), a robogó vasúti kocsikon egyaránt akadunk pókokra, melyek ott rendesen tartózkodnak; a fűben, bokrokon, fákon, a sásban, nádban, mégpedig az aljtól a csúcsig mindenütt pók jelentkezik; lakásainkban, gazdasági épületeinkben, a padlástól a pincéig, mindenütt póktanyákat találunk; falak, fák repedéseiben, kövek között
és kövek alatt, a földben, a folyók görgetegein, a vízmellékeken, álló vizek szélén és tükrén és végre a víz színe alatt is
pókokra bukkanunk.ö Ú „Ha látkörünket tágítjuk, úgy fogjuk találni, hogy ameddig az északi sark felé még növényélet s vele kapcsolatosan még rovar is észlelhető: a pók is ott vanÚ A Montblanc örök haván szép nyári napokon pókok futkosnak; a gleccsereken mindenütt jelentkeznek. A forró égöv alatt pedig a legcsodásabb pókalakok roppant bőségben vannak. Mondhatjuk, hogy a tulajdonképpeni pókok a rovaroktól eltekintve a legelterjedtebb és leggyakoribb szárazföldi állatok közé tartoznak.
A rovaroktól eltérően azonban a pókok általában nem számíthatnak az emberek szíves érdeklődésére; sőt ellenkezőleg, majdnem mindenütt megvetendő, utálatos, csúnya teremtéseknek tartják őket. Pedig vannak érdemes
tulajdonságaik is; aki velük tüzetesebben foglalkozik, sok érdekes megfigyelést jegyezhet fel róluk, különösen életmódjuk tanulmányozása révén. Itt láthatunk apró ugró pókokat, amint barangolás közben, macskamódra óvatosan és csillogó szemekkel megközelítik a falon ülő legyet, vagy amint biztos szökéssel más zsákmányra vetik magukat, hogy ezt hatalmukba ejtsék; amott megcsodálhatjuk a hálós-pók művészien szőtt, napfényben fehérlő, szép hálóját; más fajok pedig az anya szeretetteljes gondoskodásának legszebb példáit mutatják be nekünk, amidőn ivadékuk biztosításában fáradoznak.
A pók testi kialakulásának célszerűsége szintén megérdemli különös figyelmünket. A teste törzsén a két főrészt mindig határozottan meg lehet különböztetni, mert a potroh annyira elkülönül a fejtortól, hogy csak vékony
nyelecskén függ vele össze s ezért külön is mozgatható. Csak kivételképpen szelvényezett egyes fajok potroha; az embrionális fejlődés során rendszerint eltűnnek a potrohszelvények teljesen; nyomtalanul összenőnek egymással e
metamerák, úgyhogy az egész potroh osztatlan, egységes testrésznek látszik, mely azonban nyelecskéjén könnyen forgatható. A pók testének ez a berendezkedése és kéttagúsága kétségtelenül előnyösen érvényesül a hálókötés
gyakorlásában.
A fejtoron eredő végtagok közül az első pár, a rágócsápok, vagy chelicerák, étízesek; a nagyobb tőízen csuklóival ízesül a sarlóalakú második íz, mely mint a tollkés pengéje behajlítható és mert hegyes karomhoz is hasonlít, a „karomízö nevet nyerte el a magyar irodalomban; én azonban inkább „sarlóízö-nek fogom nevezni, mert „karomízö mást jelent. A tulajdonképpeni pókoknak ez a kis sarlója befelé hajlik, a madárpókoké pedig lefelé csapódik be, ha a pók
csípésre használja ezt. Éles fegyverek ezek a sarlóízek vagy „csípőkarmok, ahogyan Herman Ottó nevezte el e részeket, mert mindegyiknek a hegyén méregmirigy nyílik s ennek a gyorsan ölő váladéka beleömlik a sebbe, melyet a pók prédáján ejt. Valamennyi pók mérges; azonban csak a legnagyobbaknak van annyi erejük, hogy az embert érzékenyen megcsíphessék; kivételképpen egyes fajok, például a Latrodectes-nembe tartozók, veszedelmessé is válhatnak.
A második végtagpár a járólábakhoz hasonló, bár rövidebb és gyöngébb, mint ezek. Tapogatónak mondhatjuk ezt, melynek tőíze (áll, állkapocs, maxilla) rágólemezként szolgál táplálkozás közben. A következő négy pár járólábnak
tekintendő, bár e végtagok a pókfajok életmódjának megfelelően sokféleképpen alakulnak ki. Majd rövidek, majd hosszabbak; általában finomszerkezetű karmokat viselnek a végükön, mivelhogy a szövés-fonás mesterségében, meg
különösen a kötéltáncos módjára egy szálon való kapaszkodás közben szüksége van ilyen apró szerszámokra az ügyeskedő póknak. Dahl megfigyelte a szálon lógó keresztespókot és azt írja róla, hogy ha egyes fonalán hirtelenül leejti magát és ezután a szálon lógva abban megkapaszkodni akar, úgy használatba veszi mind a nyolc lábavégén lévő kettős fésűs főkarmait. E piciny fésűk fogai közé szorul ugyanis a fonál s a pók nem csúszik tovább. A nagyobbfajta keresztespókok karmainak használatát könnyen észlelhetjük. Ha gyorsan ereszkedik alá a pók fonószemölcseiből kihúzódó fonalán, akkor a lábait kinyujtva nem fogja ezt a szálat; de ha nem akar tovább sülyedni, akkor egyik vagy mindkét hátulsó lábával, mégpedig ennek fésűs főkarmával megfogja a kötelet és így megakasztja lefelé haladását.
Föntemlített szerző szerint a különböző hálók és szövedékek előállításában közreműködnek a sámjakarmok is, melyek kisebbek bár, de kampósabbak, mint az előbbiek. Ezenfölül mellékkarmok, sőt különbözően hajlított, ágas, vagy
fogacsolt serteszőrök is találhatók a hálószövő pókok lábavégein; ezek azonban, éppen úgy, mint az előbb leírt karmok, többféleképpen kialakulhatnak, vagy hiányozhatnak is.
Herman Ottó a pókoknak eme sajátságosan kifejlődött karmait ugyancsak a hálószövők finom szerszámainak tekinti. Ő a főkarmokat bordáskarmoknak nevezi; szerinte a sámjakarom vezeti a fonószemölcsből kiömlő szálakat, a
bordáskarmok fésűi pedig összeverik és csomózzák ezeket a hálókereszteződés pontjain; a mellékkarmok és fogasserték végül a nemezszerű szövetek és peteburkoló gubók előállításánál szerepelnek.
Én többízben észleltem a keresztespókokat ilyen működésükben és mondhatom, hogy a mi tudósunknak van igaza:
nem a fésűs karmokkal kapaszkodik a szálon leereszkedő pók a fonalába, hanem a kampósan hajlított sámjakarommmal fogja és szorítja ezt. Csekély nagyítású olvasóüveget használtam megfigyeléseimhez, mert szabadszemmel a karmokat
csak alig látjuk.
A pókok lábavégének ez a takácsmesterségnek szolgáló kialakulása Ú ugyancsak Herman Ottó megállapítása Ú a szerint változik, hogy milyen hálókat, vagy másféle szöveteket készítenek az illető pókok. A jeles hálókötők fésűs karmai a legfejlettebbek; a nemezszövők pedig, bizonyára szövéseik sűrítésére, inkább sokféleképpen fogacsolt mellékkarmokkal rendelkeznek.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Keresztes Balázs.
Zene: Keresztes Ildikó.