KÉREG(MOHAÁLLAT) – állat (családnév)
(Fotó: kéreg-mohaállat)
Plumatella fungosa – kéreg–mohaállat. Kérgező, vagy terjedelmes, tömbszerű bevonatot képez különböző vízi élőlények maradványain, vízbe hullott gallyakon, stb.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Mohaállatok
Helytürő, telepes állatok, tapogatókoszorújuk van. A törzsbe közel 11 ezer faj tartozik, zömmel tengeriek. A tapogatók csillós nyúlványok, amelyek a test elülső végén kitüremíthető kör– vagy patkóalakú képlet, a lophophore felszínén helyezkednek el. A test hármas tagolódása szempontjából a lophophore a mesosoma származéka, benne és a tapogatókban mesocoel eredetű testüregrész található. A legelső testrész (prosoma) egy kis fedőszerű lemezzé, szájfedővé (epistoma) csökevényesedik, a test legnagyobb részét a metasoma teszi ki, testürege a metacoel. A csillók által keltett vízáramlás sodorja a koszorú belsejében elhelyezkedő szájnyíláshoz az apró mikroszervezeteket és szerves törmeléket, a mohaállatok táplálékát. Az édesvízi fajok többségénél a lophophore patkóalakú, a tengerieknél köralakú. A bélcsatorna U–alakú, a végbélnyílás a tapogatókoszorú külső szélén nyílik. Belső szerveik igen leegyszerűsödtek, keringési–, légző– és kiválasztószerveik nincsenek, az ivarsejtek nem elkülönült ivarszervekben, hanem a testüreg falában keletkeznek.
A telep egyedeit zooidnak nevezzük. A zooid teste két részből áll, a tapogatókoszorút viselő, táplálkozó polypidből és a lakócsövet képző tokocskából (cystid). Zavarás hatására a polypid egy páros visszahúzó izom segítségével visszahúzódik a tokocskába, amelynek külső epidermisz sejtjei egy külső vázat, kocsonyás, pergamenszerű, kitines vagy meszes lakócsövet (zoarium) választanak el, ez alkothatja a telep legnagyobb tömegét, máskor pedig egész jelentéktelen. Az édesvízi mohaállatok zooidjai egyforma kinézetű, ún.táplálkozó egyedek (autozooidok).
A telep gyarapodása döntően a zooidok bimbózásával történik. Az édesvízi fajok telepe télre elpusztul. A hideg évszakot kitartóképletek (statoblastok) formájában vészelik át. A statoblast egyik típusa a sessoblast, amelyik nem
válik el a zoárium falától, csak a telep pusztulását követő tavasszal indul fejlődésnek. Szegélye gyakran horgokat visel. A másik típus a flottoblaszt, amelyen nincsenek horgok, de szegélyét általában keskenyebb vagy szélesebb úszóöv veszi körül. A telepből többnyire kiszabadulva az alzaton telel át. Tavasszal a úszóövön található gázzal telt sejtek kitágulnak és a felszínre felúszó flottoblasztokat a szél a partmenti növényzet közé sodorja, amely ideális
hely a megtelepedésre és a telep kialakítására. A statoblastokat vízimadarak is terjeszthetik. Ismeretes, hogy a vízimadarak és a kétéltűek táplálékukkal statoblastokat is elfogyaszthatnak, amelyek sértetlenül vészelik át a bélcsatornán történő áthaladást. Ezen kívül haltelepítések alkalmával is bekerülhetnek korábban el nem ért víztestekbe. Ivaros szaporodás során az édesvízi fajoknál nincsen szabadonúszó lárva.
Több faj kozmopolita, mások napjainkban is terjeszkednek. A mohaállatok szuszpenziószűrő állatok. Az édesvízi fajok többsége a közepes tápanyagellátottságú, nem, vagy kevéssé szennyezett vizeket lakja. Csak néhány faj tolerálja a tápanyaggal túlterhelt és szennyezett vizeket is (pl. a Plumatella repens és a Fredericella sultana). A telepek fontos komponensei az édesvízi élőbevonatnak. A mesterséges alzatokon, az ember által használt felületeken (hajótestek, különféle vízi műtárgyak, csővezetékek) bevonatképzésük kimondottan káros, a csővezetékekben megtelepedő mohaállatok jelentősen szűkíthetik a vezetékek keresztmetszetét. Biológiai szennyvíztisztítás során
egyes fajok filtrációjukkal jelentősen hozzájárulnak a vízminőség javulásához. További jelentőségük, hogy halparazita nyálkaspórások (Cnidaria: Myxozoa) gazdaszervezetei lehetnek.
Osztály: Gymnolaemata – Szájfedő nélküliek
Nincs szájfedőjük, a tapogatók körben helyezkednek el. Döntő többségük tengeri, csak öt család közel húsz faja él édes– és brakkvízben. Nálunk egyetlen faj képviseli a csoportot.
Család: Paludicellidae
Paludicella articulata – télibimbós mohaállat. Telepe vékony, dúsan elágazó. A telep ágait maguk a megnyúlt, ovális alakú zooidok képezik. A cisztid kitines zoáriumot képez amibe mész is rakódik. Érdekessége, hogy nem termel statoblastokat, hanem a telep erősen meszes falú, ovális zooidjai válnak le és telelnek át az iszapban. Az ivaros szaporodása során kialakuló, szikben gazdag lárvája a planktonban úszhat, akárcsak a tengeri rokonoké. Magyarországon többfelé előfordul ugyan, de nem tartozik a gyakori fajok közé.
Osztály: Phylactolaemata – Szájfedősök
A tapogatókoszorún belül található szájnyílást egy rövid nyúlvány, a szájfedő (epistoma) zárja le. A tapogatók egy patkóalakú tartóról (lophophore) erednek. Mind a 69 faj édesvízi, Európában 17 ismert.
Család: Plumatellidae
A legnagyobb fajszámú édesvízi család, világszerte nagyjából 55 faja ismert. Európában jelenleg két genusz 10 faja él.
A legnépesebb genusz a Plumatella, világszerte közel 40 fajjal. Telepei részben lerögzülnek, a zoárium szilárd, kitines anyagból készül. Telepei lehetnek akár többszörösen elágazók vagy tömör, tömbalakúak. A statoblast sessoblast vagy flottoblast típusú lehet.
Plumatella fungosa – kéreg–mohaállat. Kérgező, vagy terjedelmes, tömbszerű bevonatot képez különböző vízi élőlények maradványain, vízbe hullott gallyakon, stb.
Plumatella repens – kúszó mohaállat. Sokszorosan elágazó indái kérgező telepeket képeznek, a zoáriumok nem hoznak létre összefüggő tömböt. Köveken és egyéb élettelen alzaton jellemző.
Család: Cristatellidae
Cristatella mucedo – mászkáló mohaállat. A telep rendszerint nyújtott ovális vagy ujj–alakú. Ez a mohaállat nem mindig rögzül felszínen. A zoárium átlátszó, tömör kocsonyára emlékeztet, a zooidok olykor az egész felszínét beborítják, így nem rögzül az alzaton. Az egyetlen olyan faj, amelynél az egész telep aktívan mozoghat. A statoblastokon a horgok két sorban állnak. Síkvidéki álló– és lassúfolyású vizekben él.
Család: Fredericellidae
Fredericella sultana – ágbogas mohaállat. Nevéhez méltóan vékony, dúsan elágazó, hálózatos telepet hoz létre. Édes és brakkvízben is előfordul, a legváltozatosabb víztípusokban. Bár sekélyvízi, még kétszáz méteres mélységben is előfordulhat. Gyakran fordul elő más mohaállatfajokkal, szivacsokkal együtt. Köztigazdája a halakban, például a szivárványos pisztrángban vesebetegséget okozó nyálkaspórásoknak (Cnidaria, Myxozoa: Buddenbrockia és Tetracapsuloides fajok) amelyek Európa–szerte komoly nehézséget okozhatnak a pisztrángtelepeken. A mohaállat–telep fragmentációjával a parazita hatékonyan terjed. Hat a mohaállat szaporodására: a terjedését elősegítő fragmentációt valószínűleg serkenti, a statoblastok képzését gátolja.
Család: Pectinatellidae
Pectinatella magnifica – óriási mohaállat. Hatalmas, akár 30 cm átmérőjű gömbölyded telepe világos, sárgás színű, tapintása merev kocsonyára emlékeztető, nem kitines. A kerekded statoblastokat kb. 16 horogszerű nyúlvány veszi körül egyenlítői síkban. Eredetileg Észak–Amerikában, a Mississippi vízrendszerében őshonos, de mára Eurázsiában is több helyen előfordul, így Franciaországban, Németországban, Csehországban és újabban Magyarországon is, a Ráckevei Dunaágban. Csővezetékek eltömítésével károkat okozhat.
Zene: -