KARD(HAL) – állat (családnév)
(Fotó: kardhal)
kardhal, kardoshal J. éles, hosszú orrú tengeri ragadozó hal; Xiphias gladius.
1799-ben a Fábián-féle Természethistória a következőképpen festi le a koszperdorrú, vagyis kardhalat: „Lakik ez az Északi-tengerben, ahol a cetek, melyeknek sokszor, mikor észre sem veszik, olyan nagy szalonnájokat vágja le a hasokról, hogy a miatt egy néhány napok alatt meg kell döglenie.” A kardhal könnyen felismerhető hosszúkás orráról, amely testhosszának mintegy harmadát teszi ki.
Latin szaknyelvi neve Xiphias gladius, a zoológiai rendszertanban úgy a nemi, mint a fajnevét ’kard’ jelentésű szavakból alkották; vö. gör. ξίφος’kard’
és lat. gladius ’ua.’. Éles, hosszú orráról kapta elnevezéseit a legtöbb nyelvben; ang. broadbill, swordfish, fr. espadon, ol. pesce spada, sp. Chichi spada, pez espada (EL.) stb.
A Makaira nembe tartozó halakat a régebbi források (pl. a magyarított Brehm) nyársos halak néven írják le. Nagyon hasonlítanak a vitorláshalakhoz. Az 1928-ban Spanyolország atlanti-óceáni partjain kifogott kormos nyársorrú hal vizsgálatával kapcsolatosan Fernando de Buen azt a javaslatot tette, hogy a Makaira Lacép. és a Machaera Cuv. nemeket el kellene választani a vitorláshalaktól, és Makairidae néven új családba egyesíteni. Szerinte a vitorláshalfélék (Histiophoridae vagy Istiophoridae), a nyársashalfélék (Makairidae) és a kardoshalfélék (Xiphiidae) családja számára kardoshalszerűek (Xiphiiformes) név alatt külön rendet kellene felállítani. A kardoshalféléken az orrcsont és az állkapocs hosszú, lapos, haránt metszetű nyúlvánnyá alakult. A Xiphiidae családnak csupán egy faja van, a kardhal, amely minden tengerben megtalálható.
Sajátos alakja, nagy teste mindig is foglalkoztatta az ember fantáziáját. Támadókedvét már az ókorban említik, a II. században élt Oppianosz görög költő halászatról szóló tankölteményében (Halieutika) azt írta: „A természet a bőkezűségét a szájára korlátozta, s kardot adományozott néki, a szellemét viszont fegyvertelenül hagyta.”
A kevésbé ismert középkori szerzők közé tartozik Thomas Cantimpratensis XIII. századi szerzetes, fő művén, a Liber de natura rerum (A dolgok természetéről) című természettudományi enciklopédiáján hozzávetőleg tizenöt éven keresztül dolgozott (valószínűleg 1225-től 1241-ig). Kéziratos
műve sok későbbi természetrajzi munka (pl. a híres Isten állatkertje) alapja. A tengeri kardszörny halról írja, hogy a kardállat Plinius és Szent Izidor (560–636, sevillai püspök, egyháztanító, a részben természeti csodákról szóló Chronica Majora szerzője) szerint tengeri szörny, valóságos kardjáról kapta nevét, ugyanis orrával, mely olyan éles, mint a kard, meglékeli és elsüllyeszti a hajókat. A kardhal, ahogy Nagy Szent Vazul a Hexaemeron című könyvében (Basilius Magnus: Homiliae in Hexaemeron. Nagy Szent Vazul /megh. 379/ beszédei. Buda, 1470–1480 között) mondja, rettenetesen erős. Tengeri szörny, és
annyira különbözik minden megszokottól, hogy azt hihetnénk, a gondviselő anyatermészet ennek a vadállatnak az esetében tréfát űzött velünk.
Két hátúszója közül az első nagy és sarló alakú. Húsa igen kedvelt. Az amerikai horgászok broadbill, vagyis nagyszájú hala, a kardhal legjobban a 18–22
fok körüli vizekben érzi jól magát. Minden világtengerben otthonos, de a legtöbb példány az Atlanti-óceánban él. Előfordul a Földközi- és a Fekete-tengerben, nyaranta az Északi-, sőt a Balti-tengerben is feltűnik (mintegy 800 méter mélységig). Testformája ovális, oldalt kissé összenyomott. Az eddigi legnagyobb ismert példányt (1443 kilogramm) Chile partjainál fogták ki 1953-ban. Kisebb halakkal, puhatestűekkel táplálkozik, de ritkán a ceteket és az embereket is megtámadja. Igen jó úszó, sebessége elérheti a 70 km/h-t. Gyakori étkezési hal, fagyasztva és konzervben is árusítják. Több szigeten (Szicília, Madeira) nemzeti eledelnek számít. Hemingway talán legismertebb regényében (Az öreg halász és a tenger) Santiago nagy fogása egy jókora kardhal volt.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:
Irodalom: Brenda Joyce – Kard és rózsa
Zene: Kard zenekar (Kalapács József).