KÁPOLNA – állat (családnév)



angolna
(Fotó: angolna)




angolna J. kígyó alakú, síkos bőrű hal; Anguilla anguilla.

• Az angolna elnevezés igen korán felbukkan a magyar írásbeliségben, erősen rövidített szótörténete szerint kb. 1600-ig szinte kizárólag latinos anguila, illetve engilla alakban olvasható: 1525 k.: engilla (MNy. 11), 1533: anguila (Murm.), 1570 k.: anguilla (ArsMed.), 1590: angolna (SzikszF.), 1604: ángolna (MA.), Galgóczi István 1622-ben megjelent szakácsköny­vében angolna, 1702: angvilla (Miskolczi), 1794: angolna (Grossinger), a Fay-féle szakácskönyvben 1860-ban ingolna, 1897: angolna (HalK.). A nyelvjárásokban is számos alakváltozata használatos, pl. MTsz.: ángvilla | Gyurkó: síkos ángolna | K.: angolcsík, angellahal | Kőváry: ángina. Az angellahal népetimológiás forma ritkábban használt. Erdélyben – a román elnevezés mellé – az ott élő románok átvették a magyar halnevet; vö. ro. anghilă’ua.’ (Gyurkó).

A latinból, mely hosszú ideig az egyház és a tudomány nyelve volt, többek között sok tudományos műszóként meghonosodott állatnevet vett át a magyar nyelv. Ilyen a halnevek között az angolna; vö. lat. anguilla, mely a lat. anguis ’kígyó’ szóval függ össze, a fajnév az etimológia szerint a latin anguis kicsinyítő képzős szavából eredeztethető. Nem véletlenül, hiszen ez a hal kígyó alakú, mozgása is – noha vannak úszói – kígyózó. A fej alakja szerint két változat, széles és keskeny fejű megkülönböztetése szokásos. A magyar alakváltozatokban az ll > ln elhasonulásra vö. ámpolna, kápolna. A latin név folytatója afr. anguille, sp. anguilla, port. angula ’ua.’ (EL.) is.

Az angolna egyik társneve az asszonyijesztő (K.). Meztelenhal (ÚMTsz.) neve Csicsón használatos, alapja az angolna pikkelytelen, sima bőre. Ilyen szemléletű a meztelenponty ’Cyprinus carpio’ (K.) is a Szigetközben, mely a pikkely nélküli tükörponty, bőrponty neve. Kígyóhalnak is hívják, ugyanis „az asszonyok nem merik megpucúnyi, mer kígyó formájo van, mindig tekeredik…” (uo.).

♦ A kígyószerű hal rejtélyes élete Arisztotelész óta foglalkoztatja a tudományt. Ez a sajátos testalkatú hal Európában részben természetes bevándorlása, részben a gazdasági jelentősége miatti rendszeres telepítések következtében valamennyi vízterületen megtalálható. Kiváló húsminőségének, piaci keresettségének köszönhetően tenyésztésének évszázados hagyományai vannak. Úgynevezett katadrom faj, azaz a tengerben zajlik az ívása, de életének nagy részét édesvízben tölti. Hazai halaink közül testfelépítése egyikkel sem téveszthető össze. A kizárólagos Sargasso-tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után az angolna lárvái hosszú utat tesznek meg részben a Golf-áramlat segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez.

Nem a belső piac igényei, hanem az exportlehetőségek miatt telepítették a Balatonba. A hal­hozam növelése és a halászat gazdasági eredményességének fokozása érdekében történt, a szocialista hiánygazdálkodás devizaéhsége diktálta a Nyugaton jól értékesíthető angolna mértéktelen betelepítését. Nem vették kellőképp figyelembe a faj ökológiai igényeit, csak a gazdasági hasznot nézték, az okozott ökológiai kárt nem. Mohó fogyasztója és táplálékkonku­rense számos őshonos állatnak. Eszi az árvaszúnyogot, a bolharákot, a süllő, a vágódurbincs, a küsz ikráit és a parti övben növekvő ivadékait. Az egyetlen olyan halfaj, amely kígyószerű testével a parti kőszórások legmélyebb zugaiba is beférkőzik, ahol a hajdani Balaton korábban jellegzetes kecskerákja és folyami rákja vedlés után visszavonulva várta új páncélja megkeményedését. A tízlábú rákok a telepítés után el is tűntek a Balatonból. Herman Ottó 1887-ben még azt írta (HalK.), hogy az „ángolna a magyarság halászó helyein csak elvétve, mint nagy ritkaság fordul elő.” Már 1890-ben Szárszó alatt az ottani kisbérlő halászai egy körülbelül 80 centiméteres angolnát fogtak. A ritka halcsodát Herman Ottónak küldték be, aki azt a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta (vö. Angolna a Balatonban és a Velencei-tóban. TermtudKözl. 1890). Nem lehet kizárni, hogy telepítésből származott, de azt sem, hogy a Dunába mindig kerülhettek kis számban természetes körülmények között angolnák, és ezek úsztak fel a Sión keresztül a Balatonba. Gönczy és Tahy (1985) Az angolna című könyvükben a következőket írták: „1890-ben – esetleg egy-két évvel korábban vagy később – történt az első balatoni telepítés, ekkor Hunyadi István 20 000 db ivadékot helyezett ki.” 1921-ben azt írja Lóczy Lajos (A Balaton földrajzi és társadalmi állapotának leírása. Bp.), hogy fognak néha a halászok, „ez a ’kígyóhal’ azonban a telepítések gyenge sikerű jövevénye.” A Ribiánszky Miklós, Kossuth-díjas Országos Halászati Felügyelőségi igazgató által kezdeményezett hazai angolnatelepítési program keretében 1961-ben helyeztek először 65 000 db angolnaivadékot a Balatonba. A kihelyezések rendszeressé váltak az első két kísérleti év tapasztalatai alapján, 1962-től kezdve egészen 1987-ig minden évben volt telepítés, többmilliós darabszámban. Utoljára 1991-ben helyeztek még 576 000 db angolnaivadékot a tóba (a Balatoni Halászati Zrt. telepítési összeg­zője szerint). Ezt követően – a sorozatos angolnapusztulások következtében – a további telepítést megtiltották. A telepítés harminc éve alatt összesen 83 millió 379 ezer angolnaivadék került a tóba. Az angolna tömeges visszafogása Siófokon a Sió-zsilipnél 1969-ben létesített csapdával kezdődött. A Balaton halállományának mai kedvezőtlen összetételéért (hatalmas busaállomány, túlnépesített angolnaállomány) az elmúlt idők hibás, gazdasági szemléletű telepítési stratégiája okolható.


TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:

Irodalom: Kemény Katalin - Angolna

Zene: Illés együttes - Angolna